nb1.hu

Cegléd: szenzációsan mutatkozott be a fiatal játékos

Rácáfoltak a kétkedőkre.

Sokan féltették az NB III Keleti-csoportjában szereplő Ceglédi VSE-t, mert az őszi bravúros, egészen a dobogóig vezető útjukat nem várt edzőváltás, és a keret rendkívüli megfiatalítása törte meg télen.
 
Schön László vezetőedző a rivális, szintén a Keleti-csoportban szereplő DEAC kispadját választotta, így Pest megyeiek új szakvezető után voltak kénytelenek nézni, amit végül házon belül oldottak meg a klubnál, és Makrai László vette át a CVSE irányítását. A sárga-kékeket több rutinos alapember is elhagyta a téli átigazolási időszakban, helyükre ugyan tehetséges, fiatal játékosok léptek, de épp emiatt sokan féltették a ceglédieket a tavaszi szezontól.
 
Makrai és a fiatalok azonban rácáfoltak mindenkire és két győzelemmel indították a tavaszt, előbb a Gyöngyöst verték 3-1-re idegenben, majd szombaton otthon győztek 5-0-ra a DVTK második számú együttese ellen. Két meggyőző teljesítmény, aminek (és a korábbi listavezető Füzesgyarmat botlásainak, illetve a DEAC szabadnapjának) köszönhetően már csak két pontra vannak az első helytől Krajcz Mátéék.
 
Makra természetesen elégedetten értékelte csapata hétvégi sikerét klubjának:
 
"Simának tűnhet a mérkőzés az öt-nulla miatt, de nem volt ez ennyire egyszerű. Az első félidőt nagyon jól kezdtük, jó felfogásban játszottunk, meg is lett az eredménye vezetünk egy-nullára. Utána vissza esett a játékunk, próbáltuk jobban kiengedni a Diósgyőrt, ami igazából nem sült el jól, mert mezőnyfölényt alakítottak ki, volt is egy-két lehetőségük a gólszerzésre. A szünetben átbeszéltük a dolgokat, úgy jöttünk ki a második félidőre, hogy megint a mi akaratunknak kell érvényesülnie, és ugyanúgy, mint az elsőben, jöttek is a gólok."
 
A találkozón két gólt is szerző, 22 éves Laczkó Milán is értékelte az 5-0-s sikert.
 
"Szerencsére nyertünk, az eredmény nem tükrözi milyen küzdelmes volt ez belülről, de nagyon jókor lőttük a gólokat. Amiket a vezetőedzőnk kért, maximálisan be tudtuk tartani, az első félidő közepén volt egy kis rövidzárlat, ott felállási formát váltottunk, de azt észleltük, hogy nem működik. Utána visszaálltunk az eredetire, ami sokkal jobban bevált, és futószalagon gyártottuk a gólokat."
 
A Szolnokról érkezett támadó, aki két meccsen már háromszor volt eredményes, új klubjánál szerzett tapasztalatait is megosztotta. 
 
"Nagyon jól érzem magam Cegléden, meg vagyok becsülve, jönnek a gólok is, remélem ilyen ütemben tudom őket tovább termelni, és akkor el tudjuk érni kitűzött céljainkat."
 
A Cegléd a Diósgyőr II után egy újabb másodikszámú csapattal, a DVSC II-vel csap össze a következő fordulóban, ám a koronavírus-fertőzés miatt egyelőre felfüggesztették az NB III küzdelmeit is.
 
Az NB III Keleti-csoportjának élmezőnye:
 
1. DEAC 38 pont
2. Füzesgyarmati SK 38 p.
3. Ceglédi VSE 36 p.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC