Cegléd: pótolták a távozó kapust - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Cegléd: pótolták a távozó kapust

Vállaji Márk - 2020. február 26. szerda 09:00
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: cegledfoci.hu


Íme, a ceglédi klub hivatalos közleménye:
 
"Tulipán Ákos távozásával kapust is igazolnia kellett csapatunknak, hiszen így a poszton egyedül Mikler Dániel maradt. Az új játékos pedig Sándor Bence, aki Törtelről érkezett.
Bence Jászberényben született, itt is kezdte el a labdarúgást 6 évesen. A város csapatánál 8 évig szerepelt, majd a Fehérvár FC-hez igazolt. Itt az U16, U17 és U19-es csapatban kapott lehetőséget, de alkalmanként már az NB III-as csapat kispadjára is leült bajnoki mérkőzésen.
 
A felnőttek között az Iváncs csapatában mutatkozott be egy Magyar Kupa mérkőzésen 19 évesen, majd nem sokkal később már a Tiszafüredi VSE játékosaként az NB III-ban is pályára léphetett.
 
A 2018/2019-es szezont Nagykátán kezdte, ahol 19 megye I-osztályú bajnoki mérkőzésen védte csapata kapuját. Az ősszel pedig már Törtelen kezdte a szezont. Onnan került most Ceglédre.
 
Sok sikert kívánunk neki is a csapatnál!"

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 04. 01. 16:45

Rendhagyó módon emlékeztek Puskás Ferencre

93 éve született a legenda.
2020. 04. 01. 15:34

Ismét segítettek a Ferencváros szurkolói

Harcban a koronavírus ellen a B-Közép.
2020. 04. 01. 14:54

Így profitál a kényszerszünetből az Újpest játékosa

Nagyon fontos tanácsot is adott.
2020. 04. 01. 13:53

Salgótarján gyászba borult

Egyszeres válogatott volt.
2020. 04. 01. 15:24

A Vasas megerősítéséről tárgyalnak már – interjú a sportigazgatóval

Hogyan hat a járvány gazdaságilag az új tulajdonosi körre?
2020. 04. 01. 09:41

ETO: Lovrencsics a másik

Rövid összefoglaló az eddigi fejleményekről.
2020. 04. 01. 17:17

Pápa: várják a szövetség állásfoglalását

A háttérben folynak a munkálatok.
2020. 04. 01. 12:39

Megható: így edzenek az egészen kicsik – videó

Minden hangszeren játszanak.
2020. 04. 01. 13:16

Bulgária-Magyarország: újabb negatív hír

Bejelentést tett az UEFA.
2020. 04. 01. 13:05

Loki: megegyezés a játékosokkal

Nem nagyon készültek fel itthon a vis maior esetre.
2020. 03. 31. 18:18

MTK: fizetéscsökkentés!

A játékosok is beleegyeztek a kényszerű döntésbe - hivatalos közlemény.
2020. 03. 31. 14:36

8 évvel ezelőtti szintre eshetnek vissza a focisták fizetései

Újabb információk az ETO-tól.
2020. 04. 01. 11:19

Már átélt egy felfüggesztett bajnokságot a Balassagyarmat edzője

Az élményei mellett, a lehetséges forgatókönyvekről is beszélt.
2020. 03. 31. 17:17

Megmozdulnak a Fenegyerekek

Az áldozatokat hozókért.
2020. 04. 01. 12:32

Nosztalgia: képernyőn Cristiano Ronaldo csalódottsága

Újabb meccset ismételt meg az M4 Sport.
2020. 04. 01. 11:54

ZTE: már lépett egy szponzor, lesznek további fejlemények is

Ismét őszinte volt Sallói István.
2020. 04. 01. 11:09

Bulgária-Magyarország: újabb információk a jegyekről

Tájékoztatást adott az MLSZ.
2020. 04. 01. 10:29

Rajzfilmben szerepel Puskás Ferenc

Képernyőn a leghíresebb magyar.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1DEAC41
2Füzesgyarmat41
3Ceglédi VSE37
4Sényő-Carnifex FC33
5ESMTK32
6Jászberényi FC30
7Putnok FC28
8Termálfürdő Tiszaújváros27
9BSE25
10Eger SE24
11Tállya KSE22
12Gyöngyösi AK20
13DVSC II19
14DVTK II11
15Ózdi Kohász SC11
16FC Hatvan10
TABELLA - KÖZÉP
1PMFC48
2Szentlőrinc SE44
3Monor38
4Iváncsa KSE35
5HR-Rent Kozármisleny31
6Dunaújváros28
7Rákosmente KSK25
8Dabas-Gyón FC25
9Budapest Honvéd-MFA II24
10FC Dabas22
11Kecskeméti TE20
12Szekszárdi UFC19
13Taksony SE GP Solar18
14THSE-Szabadkikötő15
15Kelen SC11
16Dunaharaszti MTK9
TABELLA - NYUGAT
1Érdi VSE42
2III. Ker TVE41
3Lipót Pékség SE39
4Ménfőcsanak ESK31
5Pápai Perutz FC30
6Komárom VSE29
7FC Nagykanizsa27
8Credobus Mosonmagyaróvár25
9VLS Veszprém24
10Bicskei TC22
11Puskás Akadémia FC II21
12BKV Előre20
13Sárvár FC20
14MOL Fehérvár FC II20
15Hévíz SK13
16Greenplan Balatonlelle SE10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!