nb1.hu

Budaörs: középhátvéd érkezett

Fiatal kora ellenére, nagy rutinnal rendelkezik a harmadosztályban.

Az NB III Nyugati csoportjának 9. helyén álló Budaörs, hivatalos oldalán jelentette be, hogy erősítés érkezett a védelembe.
 
 
ÍME, A BUDAÖRS BEJELENTÉSE:
 
“Új igazolást jelentett be klubunk.
 
Budaörsön folytatja pályafutását Lami Bálint, aki a felkészülés során mutatott teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot. A 22 éves, középső védőként bevethető játékos
Jászberényből tette át székhelyét, és másfél éves szerződést kötött egyesületünkkel.
 
A Dalnoki Akadémia, valamint az MTK érintésével a Vác utánpótlásában tanulta a labdarúgás alapjait, majd onnan elkerülve az akkor harmadosztályban szereplő Balassagyarmatban mutatkozott be a felnőttek között. A klub az idei szezonban visszalépett az NB III. Közép csoportjának küzdelmeitől, ezt követően került a Keleti csoportban szereplő Jászberényhez. Most pedig – egy szezonon belül – a Nyugati csoportban is kipróbálhatja magát.
 
Üdv Budaörsön Bálint, sok sikert kívánunk egyesületünk színeiben!
 
Hajrá Budaörs!”
 
A Budaörs az első tavaszi fordulóban Zsámbékra látogat.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC