nb1.hu

Bosszúra készül a listavezető

Nem lesz teljes a csapat.

Parádés formában van a Jászberény, az NB III Keleti csoportjának a listavezetője az előző nyolc bajnokiját egytől egyig megnyerte. Huszák Géza együttese a hétvégén a DEAC csapatát fogadja. Érdekesség, hogy a két gárda őszi meccsét a debreceni egyetemisták 5-1-re nyerték meg. Ez a komoly pofon valószínűleg élénken él a jászberényi futballisták emlékezetében, bár Huszák elmondta, nem elsősorban a visszavágás cél. A tréner egyébként arról is beszélt, hogy Süttő Attila eltiltás miatt nem léphet pályára vasárnap.
 
"Azt a meccset már akkor el kellett azonnal felejteni. Ez a mostani egy másik összecsapás lesz. Nem a visszavágás vágya hajt minket, hanem hogy megszerezzük zsinórban a kilencedik győzelmünket. Ugyan arról a dologról beszélünk és mégis más … Megszokott csapatunkon kénytelen vagyok változtatni, Süttő Attila ugyanis Salgótarjánban megkapta ötödik sárga lapját, így eltiltását tölti a DEAC ellen. Szerencsére Lakatos Bélán kívül mindenki bevethető, így meg kell tudnunk oldani a helyettesítést" – fogalmazott Huszák Géza.
 
A Jászberény-DEAC mérkőzés vasárnap 16 órakor kezdődik.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC