Bogdánnal a kapuban veszített pazar rangadót a Fradi - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Bogdánnal a kapuban veszített pazar rangadót a Fradi

Nagy Benjámin - 2020. November 29. Sunday 22:06
Az NB III szintjét jócskán meghaladta a meccs.
Kép forrása: kecskemetite.hu

 

A KECSKEMÉTI TE NB3.HU-NAK KÜLDÖTT KÖZLEMÉNYE:

 

"A KTE HUFBAU az NBIII. közép csoportjában az FTC II-t fogadta a Széktói Stadionban, igazi hatpontos rangadón. A mérkőzést nagyon jól kezdtük, ami tulajdonképpen döntőnek bizonyult, így újabb derbit nyertünk meg.
 

A rangadó ehhez illő játékkal indult, a 6. percben Ramadan lőtt fölé ígéretes helyzetből, majd rögtön ezt követően Jakab dolgoztatta meg a Fradi válogatott kapusát, Bogdán Ádámot. Gombos Zsoltnak ezúttal sem volt könnyű dolga, hiszen különböző okok miatt több játékosa is hiányzott, de így is bátor húzásnak bizonyult Puskás Zoltán kezdőbe állítása, aki ebben az évben hosszú sérülés után maximum csereként lépett pályára. Ezt a döntést viszont nagyon meghálálta támadónk, aki megmutatta, hogy a sérülése már a múlté, a 9. percben jobbos löketét még blokkolták, ám a lecsorgót ballal gyönyörűen vágta be a hosszúba (1-0). Még fel sem álltak a vendégek a korai pofonból, amikor érkezett egy újabb, a 12. percben kontrát vezettünk, melynek végén Constantinescu hozta ziccerbe Tóthot passzával, aki Bogdánnal szemben nem is hibázott (2-0). A gól után közel járt a szépítéshez a Fradi, a végig aktív Ramadan azonban két lövőhelyzetét is kapu mellé durrantotta az első negyedóra végéig, így nem tudtak zárkózni a zöld-fehérek. Innentől a mezőnyharc dominált, kecskeméti részről mérhetetlen precizitással meg volt szervezve a védekezés, amin az FTC nem találta a rést. A 37. percben egy szép jobb oldali akció végén Puskás Gábor tekert középre, Vágó fejelt is, de Bogdán hárított. A 44. percben Jones próbálkozott, már helyzetben is volt, de Mészáros lelopta a lábáról a játékszert, egy percel később aztán már Bogdán védte Constantinescu ziccerét.


A második játékrész megint egy Ramadan lövéssel indult, de Mészáros ezt könnyedén fogta, majd leginkább a mezőnyharc dominált, némi vendég fölénnyel, több kecskeméti kontra lehetőséggel. A 60. percben Jakab szép emelése a lécről vágódott le Puskás elé, aki ugyan gólt lőtt, de les miatt ezt nem adták meg. A Fradi folyamatos cserékkel is próbálkozott, ám ezek nem sokat lendítettek ekkor már a játékukon, a kapura nem jelentettek veszélyt, míg a kecskeméti kontrákban rendre benne volt egy gól. Ez végül a 90. percben meg is született, Jakab talált a kapuba az akció végén (3-0). Bár Leandro ezt követően még kiharcolt egy büntetőt, Mészáros ezt is megfogta, pechére a kipattanót Pócsik már a kapuba vágta (3-1). Ez a gól már csak szépségtapasznak volt elég a Fradinak, csapatunk megérdemelten húzta be zsinórban ötödik bajnoki meccsét is.


KTE HUFBAU – FTC II. 3-1 (2-0)

NBIII. közép csoport, 20. forduló

KTE: Mészáros – Puskás G., Gál, Vágó, Grünvald – Ludasi, Szalai G. – Tóth, Jakab (Asztalos 91.), Constantinescu (Lukács 90.) – Puskás Z. (Szalai J. 77.)

FTC: Bogdán - Iyinbor, Ramadan (Mazzonetto 76.), Hajdú (Pócsik 62.), Katona (Gera 46.), Jones (Redzic 46.), Molnár, Leandro, Csonka, Orosz, Csontos.

Gól: Puskás Z. (9.), Tóth (12.), Jakab (89.) ill. Pócsik (93.)

Sárga lap: Vágó, Jakab

 

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Minden győzelem értékes, mindnek ugyanúgy tudok örülni, de talán ez kívánkozik most a sor elejére. Felkészültünk a Ferencvárosból, tudtuk, hogy gyorsak, technikásak, labdabiztosak, akármilyen összeállításban is futnak ki a pályára. Az elsődleges az volt, hogy legyünk szervezettek, fegyelmezettek, ezt kértem a srácoktól is. Aki pályára lépett ma, ezt mindenki betartotta, ennek köszönhető a siker. Hiányzott az elsőszámú pontrúgónk Károly Bálint személyében, viszont rúgtunk három akciógólt így, ami külön pozitívum. Tengelyben nagyon erős a Fradi, így széleken kellett megbontanunk őket, emlékeim szerint mindhárom gólunk ebből is született. A középpályát igyekeztük jobban megszűrni ma, ezt rendkívül fegyelmezetten véghez is vitte a csapat, szinte hiba nélkül. Rettenetesen büszke vagyok a játékosokra, mert talán ilyen egységesen még nem is játszottunk, enélkül lehet pontot sem szereztünk volna. Kiváló egyéni teljesítmények is párosultak ehhez, Puskás Zolit külön szeretném kiemelni! Volt egy beszélgetésünk vele, az ő személyisége olyan, hogy már a jelenléte is segít a csapaton, ilyen játékkal meg főleg. Sajnálom, hogy nem adták meg a második gólját, de így is szerzett egyet, illetve rendkívül hasznosan játszott. Vezére lehet ennek a csapatnak, amit a mai napon bebizonyított! Nagyon nehéz hetünk volt, legalább három játékos vállalta sérülten is a játékot. Ehhez a mai sikerhez nagyon kellett a rehabosok munkája Hubival élen, amit ezútón is köszönök nekik!

Máté Csaba (FTC II.): Az NBIII. színvonalát messze meghaladta ez a mérkőzés. A hazaiak nagyon jól kezdtek, két hibánkat könyörtelenül kihasználták, ez meghatározta a mérkőzés alaphangulatát. A hazaiak jobbára védekezésre és kontrákra rendezkedtek be innentől, amik elég jól ültek is. Nekünk az elején lett volna esélyünk a gólszerzésre, de azok a helyzeteink kimaradtak. Ahogy telt az idő, egyre kevesebb helyzet alakult ki, kevesebbszer is jutottunk el az ellenfél kapuja elé, így megérdemelt a hazaiak sikere.


A KTE HUFBAU ezzel megerősítette helyét a tabella élén, és gyakorlatilag az is eldőlt, hogy a téli pihenőt az első helyen tölti majd csapatunk. Egy mérkőzés azonban még vár ránk idén, december 6-án (vasárnap) 11:00-kor a Honvéd II. vendégei leszünk."

 

Bombameglepetés érte a Kerületet, elhúzott a Kecskemét

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 01. 17. 07:32

Vasárnapi foci: négy magyar légiós csapata is a pályán

Erdélyi rangadó Sepsiszentgyörgyön.
2021. 01. 16. 21:43

Orbán fontos gólja, Szalai egyre több szerepe, Nagy öröme

Langék olyan sikert arattak, mint még soha.
2021. 01. 16. 21:13

Vidi: hol tart Dárdai Palkóék beilleszkedése?

Márton Gábor elmesélte.
2021. 01. 16. 20:29

A DVTK új edzője Kondás után Pintér ellen is nyert - reakció, videó

Gólösszefoglaló az őrült meccsről.
2021. 01. 16. 16:09

Kaposvár: korábbi Vasas-alapember és U-válogatott is érkezett

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 16. 10:53

Nem a legerősebb ETO győzte le az Újpestet – reakciók

Sok fiatalt épít be a szakmai stáb.
2021. 01. 16. 12:32

Tiszaújváros: két távozó, egy érkező

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 16. 10:31

Visszatér Ausztriába a Mosonmagyaróvár legendája

Nagyobb figyelem jut majd a húsipari válllakozásnak.
2021. 01. 16. 20:06

Elhunyt a korábbi magyar válogatott játékos

Az MTK szurkolói jelentették a szomorú hírt.
2021. 01. 16. 19:03

Varga Roland Kispest elleni vereséggel debütált

Akadémistái repítették a Puskás Akadémiát.
2021. 01. 16. 08:32

ETO: profi szerződés

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 15. 14:02

DEAC: Loki-játékosokkal bővülhet a keret

Három edzőmeccs vár Sándor Tamás csapatára.
2021. 01. 16. 08:08

Pápa: a csapatkapitány mellett három játékos távozott

Az egyik játékos hét év után búcsúzott el.
2021. 01. 15. 15:17

Cegléd: egy érkező, egy távozó

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 16. 16:32

DVTK-Mezőkövesd: tucatnyi új játékos, őrületes fordítás

Két tizenegyes, egy piros lap, három gól az utolsó hét percben.
2021. 01. 16. 16:03

Kiütötte a Puskás Akadémia az Újpestet, parádézó Kisvárda

Két meccs, kilenc gól.
2021. 01. 16. 15:32

Kalmár Zsolt már most Eb-formában van

További változások lehetnek a Vasasnál?
2021. 01. 16. 14:04

Böde középhátvéd volt Vukmirék ellen, Bognár panasza - reakciók

Egy gól döntött.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Tiszakécskei LC52
2Jászberényi FC48
3Füzesgyarmati SK37
4BVSC-Zugló37
5Sényő-Carnifex FC34
6Eger SE33
7BSE32
8Kisvárda Master Good II.31
9Termálfürdő Tiszaújváros30
10Tiszafüredi VSE27
11DVSC II.25
12Ceglédi VSE24
13DVTK II.23
14FC Hatvan20
15Putnok FC19
16SBTC Kft.19
17Tállya KSE18
18Sajóbábonyi VSE17
19Gyöngyösi AK16
20Mezőkövesd Zsóry FC II.12
TABELLA - KÖZÉP
1Kecskeméti TE50
2Ferencvárosi TC II.42
3Iváncsa KSE42
4FC Dabas41
5ESMTK35
6Budapest Honvéd-MFA II.34
7HR-Rent Kozármisleny32
8Újpest FC II.31
9Taksony SE30
10Paksi FC II.30
11Dabas-Gyón FC28
12Monor27
13Dunaújváros26
14Körösladányi MSK25
15Vác FC25
16Hódmezővásárhelyi FC23
17Rákosmente FC19
18Szekszárdi UFC19
19Szegedi VSE13
20Majosi SE4
TABELLA - NYUGAT
1III. Ker. TVE51
2Credobus Mosonmagyaróvár45
3Lipót Pékség SE41
4VLS Veszprém39
5Érdi VSE37
6SC Sopron36
7FC Nagykanizsa35
8Tatabányai SC32
9Komárom VSE30
10Bicskei TC30
11MOL Fehérvár FC II.28
12ZTE FC II.26
13Puskás Akadémia FC II.25
14Balatonfüredi FC25
15Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő24
16Pápai Perutz FC23
17BKV Előre22
18Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak15
19THSE-Szabadkikötő13
20Nagyatádi FC6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!