nb1.hu

Klubikon távozott, de komolyat erősítettek.

 
A Keleti-csoport 4. helyezett ESMTK a hosszú téli felkészülés után már a hétvégi, tavaszi szezonnyitóra készül, ahol mindjárt egy rangadóval nyit, hiszen az éllovas, a Füzesgyarmathoz látogatnak majd Turi Zoltán tanítványai.
 
A vezetőedző sikeresnek nevezte csapata téli pihenő alatt elvégzett munkáját, és elégedetten beszélt játékosai hozzáállásról. A szakember elmondta, hogy mindenki becsülettel elvégezte a kirótt feladatokat, volt, hogy napi két edzést is vezényelt a szakvezető, de az utolsó hetekben már a frissítésen volt a hangsúly a piros-fehéreknél.
 
A keretben is történtek változások, és ami a leginkább szomorúsággal töltheti el az ESMTK-híveit az az, hogy a gárda hálóőre, illetve csapatkapitánya, Bonica Sebastian több, mint 13
Erzsébeten eltöltött év után, elhagyta az egyesületet.
 
Bár a játékos az őszi idény után bejelentette visszavonulását, a közelmúltban a Maglód együtteséhez igazolt, és a védő Gubacsi Zoltán is elhagyta a Keleti-csoport élmezőnyébe tartozó csapatot.
 
Természetesen, érkezők is csatlakoztak az ESMTK-hoz, öten is jöttek a kerethez. Köztük Menczeles Iván neve lehet a leginkább ismerős, ami nem véletlen, hiszen édesapja, id. Menczeles Iván, korábban több évig volt az ESMTK vezetőedzője, és 2007-ben megnyerte a csapat az NB III Mátra-csoportját, és feljutott az NB II-be. A Jászberényi FC csapatától érkezett  23 esztendős kapus korábban megfordult többek között, az Ikarus BSE, a BKV Előre csapatainál.
 
A Cegléd együttesétől ketten is érkeztek a  fővárosba, Póti Krisztián 31 éves, NB I-s, és NB II-s rutinnal is rendelkezik, a védő játszott a Kecskeméti TE, a Balmazújváros, a Nyíregyháza, az MTK Budapest csapataiban, 63 meccsen, 1 gólt szerzett a legfelsőbb osztályban.
 
Szilágyi Péter volt-és leendő klubtársához hasonlóan, szintén rendelkezik élvonalbeli, és NB II-es múlttal, sőt Szilágyi játszott a Debreceni VSC csapatánál, ahol Bajnokok Ligája és Európa-liga mérkőzéseken is tagja volt a Lokinak, de a középpályás szerepelt a Vasas, a Nyíregyháza és Békéscsaba csapataiban is, 59 élvonalbeli meccsen, 7 gólt szerzett Szilágyi.
 
Az ESMTK kihasználva, hogy a csoport egy csapata, nevesül az Ózdi Kohász együttese megszűnt, Pataki Rolandot és Balogh Alex is megszerezte a bányászvárosból. A támadó Pataki az FC Ajka, a REAC és Vasas csapataiban is játszott korábban, míg Balogh szintén csatárként segítené a Pesterzsébetieket. Balogh a DVTK, a Füzesgyarmat, a Taksony és a
Putnok csapataiban is szerepelt Ózdra igazolása előtt.
 
Az öt érkező mellett két fiatal, 19 éves játékos is a felnőttek készült fel a tavaszi szezonra, Mogyorósi Viktor az MTK U19-s csapatától, míg Járvás Zoltán az UTE U19-es csapatától érkezett a XX. kerületbe.
 
Az ESMTK a Keleti-csoportban 8 győzelemmel, 5 döntetlennel és 3 vereséggel, 29 megszerzett ponttal várja hétvégi folytatást az NB III-ban, és dobogón végezne a szezon végén.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC