Bevehetetlen erőd: a kapus volt az újonc hőse - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Bevehetetlen erőd: a kapus volt az újonc hőse

Bíró Ádám - 2019. April 24. Wednesday 13:16
Azt kapták, amire számítottak.
A Sényő odahaza szorgos hangyaként gyűjtögeti a pontokat. Az NB III Keleti csoportjában szereplő csapat az előző fordulóban a Tállyát fektette két vállra a 2-0-s diadalának köszönhetően, a gólokon Ács és Hadházi osztozott. Más forgatókönyv szerint is alakulhatott volna a bajnoki, hiszen 1-0-s állásnál a vendégek büntetőhöz jutottak, de a tizenegyest Gagyi Sándor hárítani tudta. Az újonc Sényő jelenleg a hetedik helyen áll a táblázaton, és a negyedik pozíció sincs távol, hiszen a Füzesgyarmat fórja csupán négy pont. A Sényő otthonában egyébként nem nagyon szeretnek pályára lépni a vetélytársak, ezt támasztja alá, hogy korábban a Szolnok és az ESMTK is elvérzett ott. 
 
Imrő László a győzelem után elmondta, hasonló stílusban futballozó ellenfélre számítottak. Hozzátette, a szünet után kisebb visszaesést tapasztalt. Gagyi bravúros hárítását a szemfüles jelzővel illette. 
 
"Tudtuk, hogy egy a védekezését jól megszervező csapat látogat hozzánk, amely előre rúgott labdákból és pontrúgásokból próbál veszélyeztetni. Jól kezdtünk, irányítottuk a találkozót: sok lehetőségünk volt, majd egy szép támadás után szép gólt lőttünk. A mérkőzés ezen szakaszában bőven benne volt, hogy további találatot vagy találatokat szerzünk. Szünetben átbeszéltünk pár apróságot, de a második félidőben sajnos, nem ott folytattuk a játékot, ahol az elsőben abbahagytuk. Hozzáteszem, viszont mezőnyben nagyot küzdöttek a fiúk. Idegesen, kapkodóan játszottunk, sok rossz döntést hoztunk, miközben passzaink pontatlanra sikeredtek. Ellenfelünk ezt megérezte és egyre nagyobb nyomást helyezett ránk, ami helyzetekben is megmutatkozott. Ekkor bőven benne volt a mérkőzésben, hogy egyenlíteni fognak. Sőt… Ugyanakkor azt gondolom, a mérkőzés fordulópontjából most mi jöttünk ki jól, ugyanis a vendégek javára megítélt büntetőt kapusunk szemfülesen kivédte. Majd egy szépen végig vezetett kontratámadásból megszereztük második gólunkat, így lezártuk a mérkőzést! Első félidő kifogástalan játék, második félidő kifogásolható! A fiúk hozzáállására azonban egy pillanatra sem lehetett panasz, ezért dicséret illeti őket!" - fogalmazott Imrő László, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja a Sényőt. 
 
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 09. 27. 22:39

U21: jól hangoltak az Eb-selejtezőre a magyarok

Lesipuskás gól döntött.
2022. 09. 27. 21:42

Eb-selejtező: az egyik szemük sírhat, a másik nevethet a magyaroknak

Tíz emberre fogyatkozott az U19-es válogatott.
2022. 09. 27. 20:43

Magyarország-Olaszország: tarolt a meccs az M4 Sporton - részletek

Rengetegen nézték a találkozót.
2022. 09. 27. 20:25

Búcsú a magyar válogatottól: Szalai Ádám érzelemdús üzenete

A közösségi oldalon osztotta meg a gondolatait.
2022. 09. 27. 18:36

Haladás: újabb komoly sérülés - reakció

Többen is maródiak.
2022. 09. 26. 18:19

MTK: küzdelem a mellrák ellen - nagyon szép gesztus

Hivatalos bejelentés.
2022. 09. 27. 21:05

Újabb csapat lépett vissza az NB III-tól - részletek

Szomorú bejelentés.
2022. 09. 27. 19:19

Pikáns meccse lesz a DVSC-nek, jó hangulatban lehet az FTC

Rangadó vár a Veszprémre, Cegléden vizitál az Újpest.
2022. 09. 27. 19:51

Remekelt a Fradi: fontos dolgot emelt ki Csercseszov - reakció

Kellett ez a mérkőzés.
2022. 09. 27. 19:10

Magyarország-Olaszország: Szalai Ádám utolsó osztályzata

Osztályozónapló!
2022. 09. 26. 11:30

Csákvár: a Puskás Akadémiától érkezett szakember - reakció

Változás a szakmai stábban.
2022. 09. 25. 17:46

Enyhített az MLSZ a négy meccsre eltiltott játékos ügyében

Már ott lehet az MTK-ETO-n.
2022. 09. 26. 18:16

Puskás Akadémia: az elhunyt stábtag emlékéért játszottak

Üzentek a játékosok.
2022. 09. 26. 14:02

Puskás Akadémia-Érd: kiakadt az érdi edző - reakció

Célkeresztben a játékvezető.
2022. 09. 27. 18:15

Ciprus: Lang Ádámot magasztalja a klubja

Remek mutatóval zárta a Nemzetek Ligáját.
2022. 09. 27. 17:34

Csíkszereda: László Csaba elmondta, mi a célja - reakció

Az is kiderült, mennyit gondolkodott az ajánlaton.
2022. 09. 27. 16:47

Nemzetek Ligája: klasszisokat előzött meg Szalai Ádám

Díjazták a magyar csatár csodagólját.
2022. 09. 27. 16:23

Edzőmeccsen remekelt a Fradi - részletek

Lipcsei Péter csapata volt az ellenfél.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló25
2Putnok FC19
3DEAC18
4Pénzügyőr SE18
5Körösladányi MSK18
6Aqua-General Hajdúszoboszló17
7Kisvárda Master Good II.15
8Füzesgyarmati SK14
9Facultas-Tiszafüredi VSE14
10Karcagi SE13
11DVSC II.13
12BKV Előre12
13Vasas FC II.12
14Eger SE10
15DVTK II.9
16Sényő-Carnifex FC8
17Termálfürdő FC Tiszaújváros8
18FC Hatvan7
19Jászberényi FC4
20Békéscsaba 1912 Előre II.3
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE25
2Hódmezővásárhelyi FC22
3ESMTK22
4Dunaújváros21
5Majosi SE17
6Újpest FC II.15
7Budapest Honvéd-MFA II.14
8MTK Budapest II.13
9Balassagyarmati VSE13
10Szekszárdi UFC13
11Meton-FC Dabas SE12
12Makó FC11
13PTE-PEAC10
14Ferencvárosi TC II.10
15Ceglédi VSE9
16Paksi FC II.9
17Szolnoki MÁV FC6
18Kecskeméti TE II.6
19Bánk-Dalnoki LA4
20Monor1
TABELLA - NYUGAT
1Practical VLS Veszprém22
2Puskás Akadémia FC II.21
3Tatabányai SC20
4FC Nagykanizsa19
5Érdi VSE18
6III. Kerületi TVE16
7Kelen SC15
8Budaörs13
9Kaposvári Rákóczi FC12
10ETO Akadémia12
11MOL Fehérvár FC II.12
12Komárom VSE12
13Gyirmót FC Győr II.12
14ZTE FC II.11
15Bicskei TC10
16Balatonfüredi FC8
17Csornai SE7
18Technoroll Teskánd KSE6
19Móri SE5
20Zsámbéki SK1
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!