Beszámoló egy igazi presztízsrangadóról - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Beszámoló egy igazi presztízsrangadóról

Simon Zoltán - 2016. november 02. szerda 13:57
Gyula – Zsinórban negyedik győzelmét aratta a Vásárhely.

A Hódmezővásárhely tudósítását változtatás nélkül közöljük.

 

„Gyulára látogatottunk a hétvégén az NB III-as bajnokság újabb fordulójában. Az első játékrészben kettős emberelőnybe kerültünk, a fordulás után pedig a három pontot is sikerült bebiztosítani.

 

Már az első játékrészben igyekeztek a mieink fölényben játszani, amit csak segített, hogy alig negyedóra játék után megfogyatkoztak a hazaiak. Bartyik Norbert tudott remekül kiugrani, amit Szabó Csaba már csak szabálytalanul tudott megakadályozni, járt neki a piros lap.

 

Az emberelőny még nagyobb vásárhelyi fölényt hozott, a helyzet kihasználás azonban nem volt tökéletes. A lehetőségek kimaradtak. Ennek ellenére még nagyobb elánnal kezdhettük a második játékrészt, miután még az első félidő végén Kerekes István is a kiállítás sorsára jutott. Egy szögletet követő kavarodásnál osztott ki egy könyököst.

 

A fordulás után nyolc perc kellett arra, hogy a kettős emberelőnyt gólra váltsuk. Kökény Tamás volt szemfüles, egy lecsorgó labdára csapott le, amit aztán 10 méterről a kapuba bombázott.

 

A folytatás két vásárhelyi kapufát is hozott, a duplára azonban majd 20 percet kellett várni. Egy szép támadás végén Kormányos Kolos köszönt be.

A végeredményt azonban Szabó Dávid állította be. A csereként beállt játékos egy kontra végén tudott újabb gólt szerezni.

 

NB III-as felnőtt csapatunk ezzel zsinórban negyedik győzelmét aratta a bajnokságban. Habár a vasárnap még hoz néhány bajnokit, az újabb három ponttal 22 egysége van a HFC-nek. Ezzel pedig a gárda a tabella 5. helyén áll.

Szép volt fiúk!

 

NB III Közép csoport, 13. forduló

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Hódmezővásárhelyi FC 0-3 (0-0)

Gyula, id. Christián László Sporttelep. Vezette: Sándor Csaba (Takács Attila, Benkő Róbert)

Gyula: Krnács – Bogdán, Szabó Cs., Kerekes, Zámbori, Sipos, Ferenczi, Nagy G., Okos (Katona, 16′), Styecz (Szántó, 88′), Balogh M. (Burai I. D., 68′). Megbízott edző: Szentléleki Béla.

HFC: Bordás – Kormányos, Tóth I. (Marton, 73′), Kökény, Pataki (Végh, 33′), Bartyik N. (Szabó M. D., 60′) Szilágyi, Szabó D., Tóth A., Máté, Puskás. Vezetőedző: Major László.

Gól: Kökény (53′), Kormányos (74′), Szabó M. D. (81′).

Sárga lap: Tóth A. (62′).

Kiállítva: Szabó Cs. (13′), Kerekes (45′).”

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 07. 09. 21:11

Shane Tusuppal készül Bogdán Ádám

Posztriválisairól is nyilatkozott.
2020. 07. 09. 20:36

Sírva tisztelegtünk a kis Viku emléke előtt - HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

Az ultrák feliratában minden benne volt.
2020. 07. 09. 19:11

Újpest: 18 éves játékos kapott profi szerződést

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 09. 17:13

Még nem fogadta el az összes csapat nevezését az MLSZ

Hivatalos közlemény.
2020. 07. 09. 20:44

Gyirmót: hosszabbított a hűséges játékos

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 09. 18:31

Posztja egyik legjobbját igazolta le a Vasas a Mezőkövesdtől

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 09. 21:16

Újabb csapatok vállalhatják az NB III-at

További csapatok is felkérést kaphatnak.
2020. 07. 09. 16:35

Újabb csapat vállalta az NB III-as indulást

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 09. 15:47

ZTE: az MTK-tól érkezett középpályás

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 09. 14:44

Megvan a ZTE volt csatárának az új csapata

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 09. 14:03

Marad az újonc vezetőedzője

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 09. 11:48

Vasas: fiatal kapus kapott profi szerződést

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 09. 12:35

Dunaújváros: újabb távozó

Hivatalos bejelentés - FRISSÍTVE
2020. 07. 08. 18:29

Hat távozó Gyöngyösön, három fővel bővül a Tiszafüred - ÖSSZEFOGLALÓ

Készülnek a csapatok a következő szezonra.
2020. 07. 09. 13:38

Zsótér a Honvédba igazolt - RÉSZLETEK

Hivatalos bejelentés.
2020. 07. 09. 13:15

Vidi: megvan az első érkező?

A játékos maga árulta el.
2020. 07. 09. 10:23

Bemutatja a Vidi az új edzőjét - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

Sajtótájékoztatót tartanak.
2020. 07. 09. 10:17

Az NB III-ból igazolt Izlandra a Paks játékosa

Hivatalos bejelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1DEAC41
2Füzesgyarmat41
3Ceglédi VSE37
4Sényő-Carnifex FC33
5ESMTK32
6Jászberényi FC30
7Putnok FC28
8Termálfürdő Tiszaújváros27
9BSE25
10Eger SE24
11Tállya KSE22
12Gyöngyösi AK20
13DVSC II19
14DVTK II11
15Ózdi Kohász SC11
16FC Hatvan10
TABELLA - KÖZÉP
1PMFC48
2Szentlőrinc SE44
3Monor38
4Iváncsa KSE35
5HR-Rent Kozármisleny31
6Dunaújváros28
7Rákosmente KSK25
8Dabas-Gyón FC25
9Budapest Honvéd-MFA II24
10FC Dabas22
11Kecskeméti TE20
12Szekszárdi UFC19
13Taksony SE GP Solar18
14THSE-Szabadkikötő15
15Kelen SC11
16Dunaharaszti MTK9
TABELLA - NYUGAT
1Érdi VSE42
2III. Ker TVE41
3Lipót Pékség SE39
4Ménfőcsanak ESK31
5Pápai Perutz FC30
6Komárom VSE29
7FC Nagykanizsa27
8Credobus Mosonmagyaróvár25
9VLS Veszprém24
10Bicskei TC22
11Puskás Akadémia FC II21
12BKV Előre20
13Sárvár FC20
14MOL Fehérvár FC II20
15Hévíz SK13
16Greenplan Balatonlelle SE10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!