Bent maradhatnak, ezért lázasan igazolnának - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Bent maradhatnak, ezért lázasan igazolnának

Simon Zoltán - 2020. July 13. Monday 17:50
Örömszavak elnöktől és edzőtől.
A 14., azaz kieső helyen zárta a lezárt bajnokságot a Hatvan, de visszalépések miatt már eldőlt, hogy ismét az NB III-ban szerepelhet majd a csapat.
 
Lett is nagy öröm emiatt, amiről maga a klub elnöke számolt be a klubhonlap, míg a vezetőedző arról nyilatkozott, hogy tanulni akarnak a hibáikból, ennek egyik fontos lépéseként meg három-négy játékos szerződtetését tervezik.
 
„Az egyesület nevében köszönöm mindazok támogatását, akik segítettek abban, hogy az FC Hatvan megőrizhesse NB III-as tagságát – közölte az egylet első embere, Ofella Zoltán a klub honlapján. – Nem érdemtelenül jutottunk a lehetőséghez. Ez a csapat, az egyesület, a szurkolóink és mindenekelőtt a város, megérdemli, hogy Hatvannak legalább harmadosztályú férficsapata legyen. Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl. Minden tekintetben a bizonytalanság a legrosszabb, ezért is tartottam fontosnak, hogy amikor kézhez vettük az MLSZ határozatát, összehívjam Gulyás Gábort és csapatát, hogy pezsgővel koccintva mondjak köszönetet, fejezzem ki elismerésemet azért, hogy a játékosok a nehéz, bizonytalan helyzetben is kitartottak Hatvan, a klub mellett. Az élet, most visszaadta a lehetőséget, de tudjuk, a következő szezon semmivel sem lesz könnyebb, mint az előző volt. Az, hogy összesen tizenhat csapat esik ki az NB III-ból, nagyon magasra teszi a lécet. De, érzek annyi erőt, elkötelezettséget és hitet a szakmai stábban, a játékosokban, hogy hosszú távra megőrizzük harmadosztályú tagságunkat.
 
– Titkon végig reménykedtünk abban, hogy az NB III-ban tudjuk folytatni,szóval az edzéseket is így próbáltuk felépíteni – jelentette ki az FC Hatvan vezetőedzője, Gulyás Gábor. – Amikor véglegessé vált, hogy jövőre is maradunk a harmadosztályban, érezhető volt mindenkin, hogy a bizonytalanság már a múlté, és van értelme az egésznek, amit elkezdtük. Erősítésre szükség van minden csapatrészben, három-négy játékost szeretnénk igazolni, akik tudnak segíteni, és motiváltak lesznek, hogy elérjük a céljainkat. Sűrű szezon elé nézünk 38 bajnoki mérkőzéssel és kupameccsekkel, öt kiesővel a végén, de sokkal jobb azon agyalni, hogy tudjuk ezt megoldani, mint azon, hogy melyik osztály…”
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 12. 02. 13:05

A-licenc: Huszti és Leandro is levizsgázott 

Tizennyolcan szereztek képesítést.
2022. 12. 02. 11:49

Könyv készült a Ferencváros edzőiről

Mindenki számára vonzó a zöld-fehérek kispadja.
2022. 12. 02. 11:19

Vidi: egyre biztosabb a bukaresti középpályás érkezése

Folynak a tárgyalások.
2022. 12. 02. 10:11

Honvéd: újra edzésbe állt a csapat - képek

Sikeresebb tavaszi szereplés a cél.
2022. 12. 02. 12:52

Nyíregyháza: már nem Huszák Géza irányít

Hivatalos bejelentés.
2022. 12. 01. 18:39

Új klubigazgatója van az ETO-nak, Kiprich Józsefnek üzentek a gyirmótiak

Levizsgázott a Szeged edzője.
2022. 12. 01. 20:49

Megkapta a büntetését a paksi edző

A bicskei játékost is eltiltották.
2022. 11. 30. 18:58

Másodjára tört borsot a Győr, Aczél Zoltánék orra alá - reakció

Nem sikerült a idényzáró a fővárosi csapatnak.
2022. 12. 02. 09:34

Európai kupamenetelés: villámként futott Traoré, van amiben Botka Endre az élen - reakciók

Mérleget vontak az emlékezetes idény után.
2022. 12. 02. 06:33

Pénteki foci: zárul a csoportkör a vb-n

A Sepsi bajnokit játszik.
2022. 11. 30. 21:31

Sokba került a dorogi szurkolók viselkedése

Törzsszurkolóját gyászolja a Békéscsaba.
2022. 11. 29. 19:13

MTK: kiadta az ukázt a vezetőedző

Elmondta, mit kell kijavítaniuk.
2022. 11. 29. 20:56

Győrben zárja az évet Aczél Zoltán csapata - reakció

Bővültek a Kerület variációs lehetőségei.
2022. 11. 28. 19:13

III. Kerület-Csorna: tűrhető kezdés után förtelmes folytatás - reakció

Újoncot avattak Aczél Zoltánék.
2022. 12. 01. 22:03

FTC: van érdeklődés Laidouni iránt - reakció

Hajnal Tamás elmondta, mikor távozhat a középpályás.
2022. 12. 01. 21:11

Csíkszereda: László Csaba szerint a cél nem változott

Valóban érkezhet Vernes Richárd.
2022. 12. 01. 20:06

FTC: Chilébe csábítanák az argentin támadót?

Auzqui állítólagos kérője 33-szor lett bajnok.
2022. 12. 01. 19:16

Csíkszereda: a Honvéddal bajnoki címet szerző támadó érkezhet

Vernes Richárd jelenleg szabadon igazolható.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló49
2Putnok FC39
3Körösladányi MSK34
4Karcagi SE33
5DEAC32
6DVSC II.32
7BKV Előre29
8Facultas-Tiszafüredi VSE28
9Pénzügyőr SE27
10Aqua-General Hajdúszoboszló27
11Füzesgyarmati SK27
12FC Hatvan26
13Vasas FC II.25
14DVTK II.24
15Eger SE23
16Kisvárda Master Good II.23
17Sényő-Carnifex FC17
18Jászberényi FC16
19Termálfürdő FC Tiszaújváros14
20Békéscsaba 1912 Előre II.9
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE44
2Hódmezővásárhelyi FC41
3Dunaújváros39
4ESMTK38
5Újpest FC II.34
6Szekszárdi UFC30
7Budapest Honvéd-MFA II.28
8MTK Budapest II.24
9Meton-FC Dabas SE22
10Paksi FC II.22
11PTE-PEAC21
12Majosi SE20
13Ceglédi VSE19
14Ferencvárosi TC II.18
15Kecskeméti TE II.16
16Monor15
17Balassagyarmati VSE13
18Bánk-Dalnoki LA13
19Makó FC11
20Szolnoki MÁV FC10
TABELLA - NYUGAT
1Tatabányai SC46
2Practical VLS Veszprém45
3FC Nagykanizsa41
4III. Kerületi TVE36
5Puskás Akadémia FC II.35
6ETO Akadémia35
7Érdi VSE32
8Kaposvári Rákóczi FC30
9Budaörs27
10Komárom VSE26
11Gyirmót FC Győr II.26
12Bicskei TC26
13Balatonfüredi FC26
14MOL Fehérvár FC II.25
15Kelen SC23
16ZTE FC II.17
17Technoroll Teskánd KSE15
18Csornai SE11
19Móri SE7
20Zsámbéki SK6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!