nb1.hu

Bejelentette utolsó igazolását az NB III-as csapat

Fiatal játékossal állapodtak meg.

A Putnok a DEAC elleni 2-2-es döntetlennel kezdte meg a szereplését az NB III új idényében. A csapathoz a 18 éves Kismarton Balázs is csatlakozott. Íme a putnokiak bejelentése a fiatal játékos érkezéséről:
 
"Az utolsó még be nem jelentett játékos kilétére is fény derült a mai napon. A 18 éves Kismarton Balázs a Sajóvölgye Focisuli játékosa lett, de valójában a Putnok FC felnőtt keretét fogja erősíteni kettős igazolással. Ez persze nem jelenti azt, hogy alkalomadtán ne szerepelhetne az SVF U19-es együttesében.
 
Kismarton Balázs a 25. játékos aki a 2019/20-as keretünk tagjává vált, ebből 19-en a Putnok FC, 6-an pedig a Sajóvölgye Focisuli igazolt labdarúgói lettek. Utóbbi hat fiatal kettős igazolással állhat a Putnok FC vezetőedzőjének rendelkezésére.
 
A fiatal középpályás 12 éves korától a KBSC-ben játszott, az első klubváltására most került sor. Végigjárta a ranglétrát az utánpótlás korosztályos csapatokban, de a felnőtt közeg sem ismeretlen a számára. A 2018-19-es Megyei I. osztályú bajnokságban 10 meccset játszott a KBSC-Bánhorváti színeiben és 2 gólt szerzett. Ezen kívül szintén az előző idényben 4 alkalommal került keretbe a KBSC NB2-es csapatában.
 

null

null

Balázs a nyári felkészülést  a KBSC-nél csinálta végig, múlt péntek óta edz Putnokon. Legnagyobb erőssége a sebessége, annyira gyors, hogy az olimpiai bajnok Usain Boltnak is méltó ellenfele lenne. Fiatal kora ellenére komoly gondolkodású, céltudatos játékos, társaihoz hasonlóan szenvedélye a foci. Még kis időre szüksége lesz, hogy teljesen beilleszkedjen a csapatba, de mivel az idei keretünkben nagyon sok fiatal van ez az Ő malmára hajtja a vizet.
 
A Putnok FC szakmai stábja már az átigazolási idény elején zászlajára tűzte, hogy leigazolja őt ami végül sikerült is. Reméljük egy nagyon jó és eredményes szezont tölt majd nálunk, a sérülések pedig mindvégig elkerülik. Kívánjuk, hogy érezze jól magát Putnokon és élvezze a focit!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC