nb1.hu

Balassagyarmat-Kozármisleny: bravúr és lesgólok – reakció

Köszönetet mondott Aczél Zoltán.

A KOZÁRMILENY BESZÁMOLÓJA:
 
Balassagyarmati VSE – HR-Rent Kozármisleny 0-1 (0-1)
 
NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés
 
Balassagyarmat, 300 néző
 
Vezette: Juhász B. (Halmai K., Holpár G.)
 
Balassagyarmati VSE: Puporka – Koszó, Lami, Benkő-Bíró, Majzik – Ferkel, Király – Csiki (Szende 63.), Nyilas, Tóth (Mátyás 81.) – Kovács D.
 
Vezetőedző: Nagy Tibor
 
HR-rent Kozármisleny: Lékai – Gajág, Füredi, Berdó (Szabó D. 46.) – Kónya, Horvát (Loch 59.), Kozics, Vajda (Fenyvesi 83.), Turi – Kirchner (Kiszely 92.), Hampuk (Keresztes 92.)
 
Vezetőedző: Aczél Zoltán
 
Gólszerzők: Kirchner a 19. percben.
 
Sárga lap: Nyilas 48. illetve Kozics 36., Füredi 47., Hampuk 58. percben.
 
A találkozó előtt 2. helyen álló együttesünk az 5. helywzetett, bajnoki álmokat szövögető Balassagyarmat otthonában lépett pályára.
 
A házigazda együttes visszaállt a saját térfelére, semmiféle kezdeményező készséget nem mutattak.
 
Az elejétől kezdve mi léptünk fel támadólag, ellenfelünk pedig főképp kontrákra alapozott.
 
A 14. percben Berdó ívelte át a labdát Kónyának, aki belsővel Kirchnerhez továbbított, ő készítette le Hampuknak, de sajnos támadónk nagy helyzetben hibázott.
 
A 19. percben egy szépen lejátszott támadás végén szereztünk vezetést. Gajág indította Kónyát egy mélységi átadással, aki beadta a labdát, Hampuk átvette, majd Kirchnerhez passzolt aki a hálóba lőtt. 0-1.
 
A Balassagyarmat játékában a veszélyt az oldalszabadrúgások jelentették, többször lesre is futottak. Az egyik alkalommal ugyan les állás történt, de a játékvezető nem fújta le és üggyel bajjal sikerült csak mentenünk.
 
A 23. percben Kozics bal oldali szöglete veszélyesen ment el keresztbe, úgy, hogy az 5-ös tájékán még le is pattant a labda, mégis mindenki lemaradt róla.
 
A 39. percben Kirchner veszélyes lövése kerülte el a hazai kaput.
 
Miután vezetést szereztünk akkor sem változott a játék képe, a Balassagyarmat akkor is saját térfelén védekezett, de nem volt annyira éles a csapatunk és nem tudtunk igazán jó támadójátékkal előrukkolni.
 
A 47. percben egy veszélyes hazai fejes érkezett kapunkra, de Lékai szépen védett.
 
A 61. percben Kirchner a hosszú sarkot vette célba, de a labda a kapufáról kifelé pattant.
 
A 62. percben Vajda lépett be jól a játékba, Szabót ugratta ki, ő az alapvonal közeléből passzolt középre, ahol Hampuk egy hajszálnyival maradt csak le. nagy helyzet volt, mert ha Hampuk hozzá tud érni a labdához gólt szereztünk volna.
 
A 64. percben Kirchner adta a labdát Vajdának, aki meglöbbölte a játékszert érkezett Kónya, spiccel ért a labdához, de óriásit védett Puporka.
 
A második félidő nagy részében is mezőnyben folyt a játék, mi próbálkoztunk, ellenfelünk talán csak az utolsó 20 percben kezdett el kockáztatni és kijönni a zárt védekezéséből.
 
A 80. percben nagy ziccert hagytunk ki. Vajda gyönyörű labdaszerzése után a bal oldalon törtünk be a 16-oson belülre, az akció végén Kirchner maradt le a hosszún a keresztbe passzolt labdáról.
 
A 87. percben bal oldalon vezettek a hazaiak egy veszélyes kontrát, de Füredi tudott közbelépni a lövés pillanatában.
 
Komoly helyzeteink nekünk voltak, míg a Balassagyarmat inkább csak oldalszabadrúgásokból veszélyeztetett, így nem érdemtelen a győzelmünk!
 
Gratulálunk a csapatnak! A kitűzött célt remekül sikerült teljesíteni!
 
Aczél Zoltán: Először is szeretném megemlíteni, hogy profi körülményeket kaptunk a klubtól, ez mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Ez most nem hízelgés és nem a reklám helye, de mi 1 nappal korábban elutaztunk, ezt azért sok csapat nem tudja megtenni. A szombati edzés után keltünk útra és Vecsésen szálltunk meg. Ezen a szinten is, de akár feljebb is profi körülményeket biztosítottak nekünk. Ezért nagy köszönet a vezetőinknek, mert ezen a szinten ez talán nem is elvárható és nem is minden csapat engedheti ezt meg magának. Ennek én nagyon örültem szakmailag, mert vasárnapi indulással, egy ebéddel nagyjából 7 óra lett volna az utazás, márpedig 7 óra utazás után nem biztos, hogy a labdarúgás az első, amit az ember jól tud művelni. A mai mérkőzésben a legfontosabb és a legnagyobb pozitívum, hogy győzni tudtunk! 3 pontot hoztunk el egy olyan csapat otthonából, aki a tabella éllovasságára is esélyes, bajnoki álmokat szövöget. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ellenfelünk egy kicsit elfogyott, nem nagyon volt lehetőségük cserélni, sérültjeik és betegeik vannak. Nekünk is volt egy eltiltottunk, Nagy Erik személyében. Leginkább annak tudok örülni, hogy nyertünk, mert játékunk sok kívánni valót hagyott maga után. Nem játszottunk jól, nem védekeztünk jól, nem voltak jók az átmeneteink és a támadójátékunk is akadozott. A játékosok azonban csúszva-mászva, küzdve, a cserékkel kiegészülve egy bravúros győzelmet arattak. Minden tiszteletem a játékosaimnak, mert ez tényleg a bravúr kategória, hiszen ellenfelünk 16 pontos volt és tudjuk, hogy komoly céljai vannak. A találkozó alatt helyzeteink nekünk voltak, az ellenfél pontrúgásokkal próbált veszélyt okozni a kapunk előtt, de szerencsére csak 2 lesgól jutottak.
 
Hajrá, Kozármisleny!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC