NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Az utolsó szalmaszálat is kihúznák az ellenfél kezéből

Kvanduk Bence - 2019. április 25. csütörtök 20:33
Sorsdöntő lehet a szomszédvári rangadó.
A SZEOL még álmodozhat a bajnoki címről és a feljutásról, habár már nincs túl nagy esélyük ekkora sikerre. Most a kiesés elől menekülő, de azért biztos távolban lévő Kecskemét ellen húznák vissza magukat az utolsószalmaszálon, de a KTE Szabó Tibor vezetésével gondoskodna arról, hogy ez ne sikerüljön nekik.
 
– Nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, egy jó csapat otthonába látogatunk. A SZEOL-nak feljutási álmai és céljai is vannak, szerintem ez az utolsó szalmaszál számukra, amit meg tudnak ragadni. Ennek tükrében egy kemény és küzdelmes mérkőzésre számítok, mely teljesen más lesz, mint a tavalyi. Remélem, hogy fel tudjuk venni a versenyt, illetve megtaláljuk azokat a pontokat, melyekkel magunk javára tudjuk fordítani a meccset – mondta a vezetőedző.

null

null

A KTE-nek, ellenfelükhöz hasonlóan, fontos lenne a három pont megszerzése, hogy mielőbb biztosíthassák NB III-as tagságukat, igaz a későbbiekben még több közvetlen riválissal is találkoznak, így nyugodtabban készülhetnek.
 
A mérkőzés külön pikantériája, hogy bár ilyen távol áll a két megyeszékhely csapata egymástól a tabellán, a tavaszi szezonban ugyanannyi pontot gyűjtöttek, így nem is véletlen, hogy Siha Zsolt vezetőedző egyenlő felek csatáját várja.
 
– Mindenképpen kiélezett mérkőzésre van kilátás, már csak azért is, mert szomszédvárak rangadója lesz két megyeszékhely közt. A két csapat ugyanannyi pontot gyűjtött a tavaszi szezonban, de egyébként is azt gondolom, hogy közel azonos játékerőt képviselnek a felek. Küzdelmes és hajtós derbire számítok, melyen nem a látványos játék fog dominálni, mert nálunk az nem dominálhat. Véleményem szerint egy gól fog dönteni – jegyezte meg.
 
A SZEOL-nak, ahogy az a tabellából is látszik, valóban nincs már lehetősége a botlásra, bár találkoznak még riválisukkal, az a mérkőzés közel sem elég ahhoz, hogy versenyben tartsa őket.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 05. 19. 21:09

Fradi-Loki balhé: ítéletet hoztak 18 fradistával szemben - videó

Emlékezetes balhé volt...
2019. 05. 19. 20:30

Horváth Ferenc jövője: nincsenek opciók

Szépet kívánt a Haladásnak.
2019. 05. 19. 20:15

Szoboszlai eldöntötte

Idegenben remekelt a magyar válogatott.
2019. 05. 19. 20:02

"Vagány és belevaló srácok!" - Európába megy a DVSC

Pazar játékkal szerezték meg a bronzérmet.
2019. 05. 19. 16:31

Kiütötte a ZTE a Vasast - eredmények, tabella

Győzelemmel búcsúzott a Kaposvár.
2019. 05. 19. 08:53

Zárul az NB II: nagy csata lesz a bronzért - a forduló programja

Nagy ünneplés lesz Kaposváron.
2019. 05. 19. 19:27

Folytatódott a harc a feljutásért és a bennmaradásért - eredmények, tabella

Két csapat kiesett, egy "majdnem" feljutott. Cikkünk frissül!
2019. 05. 19. 09:31

Sorsdöntő meccsek jönnek: az NB III hétvégi programja

Tisztulhat a kép.
2019. 05. 19. 19:57

"Minősíthetetlen" - keményen őszinte szavak az MTK edzőjétől

Szerinte nem a pályán veszítették el NB I-es tagságukat.
2019. 05. 19. 19:35

Vége lett a bajnokságnak - két kieső, két újabb, Európába kijutó és a góllövőlista

Gyorsjelentés a 2018/19-es szezonról.
2019. 05. 18. 12:33

Feljutás után: nagy bulira készülnek a kaposváriak

Waltner Róbert csapata Lipcseiéket fogadja.
2019. 05. 18. 09:56

Elsírta magát az új stadiontól a Vasas élő legendája – videó

Megjárta a szovjet hadifogságot is.
2019. 05. 18. 14:39

Két játékosát is kitette a keretből az edző

Élcsapat ellen bizonyíthatnak.
2019. 05. 18. 13:08

Fontos döntéseket hoztak a nehéz helyzetben lévő csapatnál

Bíznak a bennmaradásban.
2019. 05. 19. 18:51

Élő közvetítés és a gólok története az utolsó forduló mérkőzéseiről - videók

Bronzérem és a bennmaradás a tét! ÉLŐ TABELLA!
2019. 05. 19. 18:46

Kiesett az MTK, a Lokié lett a bronz – eredmények, tabella

Véget ért az NB I-es bajnokság!
2019. 05. 19. 15:18

Bundesliga: Gulácsi és Orbán elképesztő sikere

A legendás lap osztályzatai alapján.
2019. 05. 19. 13:44

Csank János tippjei az utolsó fordulóra

Nyer az MTK, de…
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Szolnoki MÁV FC59
2Jászberényi FC58
3ESMTK57
4Füzesgyarmati SK52
5Putnok FC48
6Sényő-Carnifex FC48
7Nyírbátori FC44
8Debreceni EAC43
9Termálfürdő Tiszaújváros42
10Eger SE35
11Gyöngyösi AK29
12DVTK II27
13Tállya KSE26
14Sajóbábony VSE24
15SBTC23
16Cigánd SE22
TABELLA - KÖZÉP
1Szeged-Grosics Akadémia62
2Szentlőrinc SE57
3SZEOL SC54
4Dunaújváros45
5Budapest Honvéd-MFA II40
6FC Dabas38
7Rákosmente KSK38
8PMFC38
9Iváncsa KSE36
10Kecskeméti TE35
11Taksony SE34
12Kozármisleny FC32
13Szekszárdi UFC30
14Paksi FC II25
15Hódmezővásárhelyi FC23
16Makó FC20
TABELLA - NYUGAT
1FC Ajka67
2Érdi VSE56
3Komárom VSE46
4Puskás Akadémia FC II46
5III. Ker. TVE46
6FC Nagykanizsa40
7THSE-Szabadkikötő35
8BKV Előre35
9Ménfőcsanak ESK34
10Pápai Perutz FC34
11Dunaharaszti MTK30
12Csepel FC29
13MOL Vidi FC II28
14Pénzügyőr SE28
15Sárvár FC28
16Tarr Andráshida SC27
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!