nb1.hu

Az NB III-ban bizonyíthat a DEAC

Debrecen - A rutin aranyat ért.

 

A DEAC játékosai jó helyzetből várhatták a Körmend elleni párharc visszavágóját, amelyen az NB III-ba jutás forgott a kockán – írja a haon.hu. A cívisvárosiak az első mérkőzésen 1–0-s győzelmet arattak a Vas megyei alakulat otthonában, és az előnyt hazai környezetben sikerült megőrizniük. Sáfár László kezdőcsapatában korábbi DVSC-klasszisok (Madar Csaba, Bernáth Csaba és Kerekes Zsombor) is szerepeltek a szombati meccsen. A 43 éves Kerekes az 51. percben bizonyította, hogy nem felejtette el a góllövés tudományát. A hajrában Simonka Richárdon pattant meg szerencsétlenül egy lövés, ezzel alakult ki az 1–1-es végeredmény. A debreceniek 2–1-es összesítéssel búcsúztatták vetélytársukat, így a következő idényben már a harmadosztályban tehetik le a névjegyüket. Komoly fegyverténynek nevezhetjük a Rába-partiak legyűrését, ugyanis a pontvadászatot veretlenül zárták.

 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden pillanatáról – NB3.hu

Élő közvetítés az átigazolási piac minden pillanatáról

 

– Az összecsapáson a körmendiek rendezkedtek be a támadásokra, míg mi elsősorban a stabil védekezésre összpontosítottunk, a megszerzett labdákkal pedig Kerekes Zsombit kerestük – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Csúri Bence, a DEAC kapusa. – Az időjárási körülményeket nem lehetett ideálisnak nevezni, esett az eső, így meglehetősen mély volt a pálya talaja. A hajrában erőnléti gondjaink adódtak, ekkor gyakorlatilag a mi térfelünkön zajlott a játék. Szerencsére a rivális kulcsembereit sikerült semlegesítenünk a párharc során, elsősorban ennek köszönhetjük a feljutást. Nagyon sokat jelentett az egykori Loki-játékosok rutinja. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen remek képességű játékosokkal szerepelhetek egy csapatban. Az ünneplés is kiválóan sikerült, mindenki odatette magát. Az egész idényben a küzdőszellemünk vitte előre az együttest, kiváló hangulat uralkodott az öltözőben, fantasztikus brigád jött össze. Hogy milyen céllal vágtam neki a bajnokságnak? Dobogós helyezésben bíztam, de ekkora sikerre nem számítottam – zárta mondandóját a hálóőr.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC