nb1.hu

Az ETO hét új igazolással célozza meg a feljutást

Győr – Élvonalban is bizonyított játékosokat szerződtettek.

Az NB III-ban szereplő ETO FC Győr hivatalos honlapja hétfő délután hét új igazolásról számolt be (Fejes szertődtetése már korábnan ismertté vált), mindegyikük mögött jelentős első és másodosztályú múlt áll.

 

A 28 éves Simonfalvi Gábor a ZTE-ben szerepelt az előző szezonban, pályafutása alatt 67 első osztályú és 138 másodosztályú mérkőzést játszott. A védő Graszl Károly 82 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben, korábban Cipruson is megfordult. A középpályás Tajthy Tamás 58 mérkőzésen lépett pályára az Újpest és a Pápa mezében, az előző idényben az NB II-es Mezőkövesdet erősítette.

 

Balajti Ádám tagja volt a magyar korosztályos válogatottnak az egyiptomi 2009-es U20-as labdarúgó-világbajnokságon, amelyen a csapat bronzérmet szerzett. Az előző szezonban Szolnokon játszott, 70 NB I-es mérkőzésen szerepelt a Diósgyőr, Debrecen, MTK és Újpest színeiben. Kulcsár Kornél 2010-ben tagja volt az U19-es magyar válogatottnak. A 24 éves középpályás 70 NB I-es mérkőzésen játszott, az előző idényben 17 meccsen lépett pályára az NB II-es Kisvárdában.

 

A korábbi U19-es válogatott balhátvéd, Fejes János a Honvéd futballistájaként 4 találkozón szerepelt az első osztályban, két szezonon keresztül pedig kölcsönben a Gyirmótnál játszott, amelynél 56 meccsen lépett pályára a másodosztályban. A korábbi utánpótlás-válogatott Földes Milán Dorogról érkezik az ETO-hoz, a jobbhátvéd korábban a Kaposvárral játszott az élvonalban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC