Artner érkezése után további változások várhatóak - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Artner érkezése után további változások várhatóak

Simon Zoltán - 2016. December 28. Wednesday 12:35
Kaposvár – A vezetőedző 16 meccset nyerne a tavasszal.

Mint ismeretes, tegnap Artner Tamás lett a Kaposvár vezetőedzője. A kapos.hu-nak előbb Horváth Krisztián sportigazgató, majd Artner nyilatkozott.

 

Horváth Krisztián:

„Szűkíteni kívánjuk a keretünket, az új vezetőedzővel egyeztetve, az U19-ből pedig négy játékost szeretnénk felhozni, akik nagyon nagy hiba folytán eddig nem kerültek be az első keretbe. Az NB II-ben ugyanis több fiatalnak is a pályán kell lennie, így fel kell építenünk őket. Január 5-én kezdünk, egy egyhetes horvátországi edzőtábort és 12 felkészülési mérkőzést tervezünk. Többek között a Péccsel, a Siófokkal és horvát ellenfelekkel.”

 

Artner Tamás:

„Kaposvár egy olyan hely, ahol hagyományai és lehetőségei vannak a futballnak. Kaposvár mellett szólt, hogy ilyen feltételek között sem NB I.-ben sem NB II.-ben nem tudtam dolgozni, ez óriási felelősséggel is jár, hiszen eredményeket kell elérni. Harmadik helyen áll a csapat, a hátralévő 16 mérkőzést szeretnénk megnyerni, de nem a mi kezünkben van a sorsunk.”

 

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!