nb1.hu

Aranyat ér a Cigándnak a három pont Kunticsék ellen

Cigánd - Prisztács Tamás mester értékelt.

Cigánd SE – Tiszafüredi VSE 2-0 (0-0)
Cigánd Városi Stadion, 300 néző. Vezette: Farkas Mátyás (Gráf András, Sándor Zoltán).
Cigánd: Sánta T. – Balla (Horváth F., 46′), Répási, Kovács, Varga K. – Baksa – Horváth A. (Molnár, 46′), Toma, Sánta K. – Szöllősi (Oláh, 82′) – Svedyuk. Megbízott edző: Prisztács Tamás.
ESMTK: Szalánczi – Kalóz, Sebe, Vincze, Szövetes, Keményffy, Pesti, Bozsó (Varga B., 88′), Pataki, Éder (Székely Dávid II., 76′), Székely Dávid I.. Vezetőedző: Zoran Kuntics.
Gólszerzők: Toma, 47′, Varga K., 84′.
 
Prisztács Tamás: – Mindkét csapat óvatosan kezdte a mérkőzést. Jól zárták a területeket és nem alakult ki gólhelyzet, egészen a teljesen jogos kiállításig. Ezután azt hittük, hogy eldől a mérkőzés magától, nagyon passzívan játszottunk. Félidőben megbeszéltük a dolgokat az öltözőben. Más mentalitással jöttünk ki a második félidőre, és ennek rögtön meg is lett az eredménye. Rögtön gólelőnybe kerültünk, és onnantól uraltuk a játékot. A vendégek két kontrája is veszélyes volt melyet Sánta Tibi védett, és ezzel meccsbe tartotta a csapatot. A második góllal eldőlt a meccs és a három pont sorsa, mely most számunkra aranyat ér.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC