nb1.hu

Álomrajt: parádézik Kondás Elemér csapata

A győzelem ellenére látott hibákat a szakember.

A DEAC zsinórban harmadik győzelmét aratta az NB III Keleti csoportjában. A debreceni csapat a hétvégén a Hatvant múlta felül 3-0-ra, és ezzel a diadallal átvette a vezetést a táblázazon Kondás Elemér csapata. A cívisvárosiak már az első félidőben eldöntötték a vasárnapi összecsapást, hiszen Bárány duplájával és Bíró Péter találatával háromgólos fórral mehettek a pihenőre. A második játékrészben már nem változott az eredmény, a hajdúságiak négy forduló alatt 10 pontot szereztek. 
 

null

null

Kondás Elemér a győzelem ellenére látott hibákat a csapata játékában, de szerinte egy ilyen siker után nem szabad bosszankodni.
 
"Nyilván egy kényszerű csere mindig kicsit megbolygatja a csapatot. Ennek köszönhetően én sem úgy tudtam variálni, ahogy szerettem volna. Az első félidőben szerencsére hamar rúgtuk a gólt, aztán megdupláztuk, majd megtripláztuk az előnyünket. 3-0 után is voltak nagy lehetőségeink, de ezeket már nem tudtuk értékesíteni. Már szombaton is éreztem egy kis tompaságot az együttesen, néhány hibát a meccsen is elkövettünk. Kicsit lassan járattuk a labdát, valamint nem mindig találtuk meg a megfelelő megoldást az adott szituációkban. A második félidőt illetően maradt bennem némi hiányérzet, de nem szabad bosszankodni, hiszen 3-0-ra nyertünk. Magabiztosnak gondolom a győzelmünket, mivel az ellenfélnek nem igazán volt nagy lehetősége. Az is fontos, hogy ezt a találkozót is kapott gól nélkül zártuk” – fogalmazott Kondás Elemér, aki kitért a DEAC eddigi teljesítményére is. „Mondhatnám, hogy elégedett vagyok a rajttal, de a kialakított helyzetek számát figyelve lehetne 12 pontunk is. A Putnok ellen 2-2-es döntetlent értünk el, de ezt a meccset akár az első félidőben is eldönthettük volna. Kicsit későn állt össze a gárda, ettől függetlenül jó teljesítményt nyújtunk" – fogalmazott a csapat weboldalának Kondás.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC