nb1.hu

Alig győzte dícsérni csapatát a Tiszakécske edzője

Tiszakécske - Rátaláltak a helyes útra, és vezetik a tabellát.

Nagy őszi menetelésbe kezdett a Duna Aszfalt TVSE, amely az utóbbi négy mérkőzését megnyerte, ezzel pedig a tabella negyedik helyről felugrott az elsőre, és a 13. forduló után is tartja pozícióját.

A tiszakécskeiek legutóbb a Vecsés otthonában arattak magabiztos, 4-0-ás győzelmet, ami után Szabó István a klub vezetőedzője érhetően boldogan értékelt a kecskeikronika.hu weboldalnak.

"Olyan mérkőzés volt ez, amilyenre számítottunk. Többször megnéztük a Vecsést, tudtuk, hogy stabilan védekeznek és abból próbálnak meg kontrázni. Csapatunk jó szellemiségben játszott. Hamar megszereztük a vezetést. Az első félidőben volt egy kisebb holtpontunk is, de a szünetben rendeztük a sorokat. Becseréltem Annus Árpit, ő az a típusú támadó, aki hozzá tudott tenni a játékunkhoz. A kötelező győzelmek sohasem könnyűek, szerencsére újra sokan elkísértek minket Kécskéről. Úgy láttam, hogy ismét létszámfölényben voltak a vendégszurkolók, akik nem is csalódhattak játékunk láttán. Maximálisan elégedett vagyok a játékosokkal. Holnap személyesen tekintjük meg következő ellenfelünk, a Hódmezővásárhely meccsét. Az ő helyezésük csalóka a tabellán. Tavaly szinte ugyanezzel a kerettel az élmezőnyben végeztek. Készülünk továbbra is maximális odaadással. A jövő heti mérkőzés lesz idén az utolsó hazai bajnoki, azt szeretnénk, ha minél többen kijönnének a Sportcentrumba és együtt búcsúznánk ettől az ősztől hazai környezetben. Gálára ne számítsunk, mert komoly meccs lesz, de reméljük, hogy a végén együtt ünnepelhetünk!"

Beszámoló a 13. forduló vasárnapi mérkőzéseinek eredményeiről – NB3.hu

Magyarország – Hárman is felzárkóztak a PMFC mögé.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC