nb1.hu

Aczél Zoltán büszkesége – reakció

Tíz perc alatt négy gól.

 
Az NB II-től búcsúzó III. Kerületi TVE csapatához nyáron érkezett Aczél Zoltán, aki már letette a bajnokságban a névjegyét, ugyanis a HR-Rent Kozármislennyel bajnoki címet ünnepelhetett. 
Nem titkolt célja volt a feleknek a kinevezésnél, hogy hasonló jó teljesítmény nyújtson a gárda. Bár vereséggel kezdték az óbudaiak a szezont, amit egy döntetlen követett, a Kelen és a Zsámbék legyőzésével, immár önbizalommal várhatták a Nagykanizsa elleni hazai találkozót. 
 
Még szinte el sem kezdődött a találkozó, máris hátrányba kerültek a hazaiak. Mindössze 20. másodperc kellett a kanizsai gólhoz. De nem csüggedett a válasszal a Kerület és szinte azonnal válaszolt, sőt az 5. perc elteltével már 2-1-re, 10. perc elteltével pedig már 3-1-re vezettek a kék-fehérek. Csak kapkodták a fejüket a kilátügató szurkolók.Nem csak az esőcseppek potyogtak, de a találatok is. Aztán kipukkadt a gólzsák és a 10. percben kialakult a végeredmény, de ez Aczél Zoltánékat aligha szomorította el. Győzelmével a III. Kerület 10 ponttal az ötödik, míg a Nagykanizsa kilenc egységgel a hatodik a tabellán. 
 
A vezetőedző és Barczi Dávid csapatkapitány a klub honlapjának értékelt.
 
“Nem volt a koreográfiában az, hogy a 20. másodpercben gólt kapunk. Figyelmetlenek voltunk és nagyon rossz védekezést mutattunk be. Egy csapatot általában egy ilyen gyorsan bekapott gól nagyon le tud ültetni, de a fiúk mentálisan erősek voltak és megmutatták valós erejüket, csapatként küzdöttek. Nem lógtak a fejek és a bekapott gólt követően az a 15 perc az nagyon rendben volt. Az, hogy pontrúgásokból voltunk eredményesek nem jelent semmit, sőt, örülünk, hogy a begyakorolt dolgok működtek. Tettük a dolgunkat, a fiúk az első félidő 30-35 percére már egyértelmű fölényt alakítottak ki, ha pontosabbak vagyunk és az utolsó passzoknál nem jönnek a hibák, illetve nem ülünk rá ennyire az eredményre – amit nem is értek, hogy miért történt – akkor még magabiztosabb győzelmet arathattunk volna.”
 
Szakvezető a második félidővel kapcsolatban komoly hiányérzetet fogalmazott meg, mint mondta, ahogy a 20. másodpercben bekapott gól, úgy a második játékrészben mutatott játék sem így volt betervezve.
 
“Egy edző ilyenkor azt mondja, hogy le a kalappal a játékosok előtt. Igazi csapatmunka volt, amit a Nagykanizsa ellen mutattunk. Nem kértem ennyire védekező harcmodort a fiúktól, a második félidőben nagyon visszaálltunk, az ellenfél körberúgta a kapunkat, ami akkor is veszélyes, ha igazi helyzete egyet leszámítva nem volt. Ennyire átadni a területet nem szabad, de szerencsére nem történt nagy baj. Büszke vagyok a csapatra, mert rangadót nyertünk. Barczi Dávid, Elek Bence is csúszott mászott, de nem csak az idősebbek, a fiatalok is hatalmasat küzdöttek. Nem játszottunk jól a második félidőben, volt egy jó 30-35 percünk, ezt kell majd kitolni kicsit jobban. Gratulálok, mert úgy gondolom, hogy egy jó csapatot vertünk meg.”
 
Aczél Zoltán nem szeretett volna senkit sem kiemelni a győztes csapatból, mondván ez igazi csapatmunka volt, ugyanakkor azt nem felejtette el megemlíteni, hogy Elek Bence nem a posztján játszott, mégis remek teljesítményt nyújtott.
 
“Elek Bence nem a saját posztján játszott, én kértem tőle ezt. Volt egy taktikai feladata és azt tökéletesen megoldotta. Gólt szerzett, ám amellett nagyon komolyan védekezett, ahogy azt Barczi Dávid is tette, de mondom, az egész csapat megérdemli a dicséretet, mert bár voltak egyéni hibák, de egységként működtünk és ez a legfontosabb.”
 
A játékosok nem csak a megszerzett három pontnak örülhetnek, hanem annak is, hogy a Mester két nap szabadnapot adott nekik a feszített tempó – öt bajnoki és egy kupameccs – miatt, illetve annak érdekében, hogy a soron következő erőpróbáknak újult erővel tudjanak nekifutni.
 
Barczi Dávid is a csapat erejét emelte ki.
 
“Borzasztóan kezdtük a meccset. Abszolút nem a tervek szerint alakult az eleje, viszont vagyunk annyira jó csapat, hogy ha kicsit megrázzuk magunkat, akkor tudunk ekkora különbséget produkálni, ha jól emlékszem 10 perc alatt rúgtunk három gólt. Ez a csapat erejét mutatja. Szeretnénk erőt demonstrálni azzal, hogy nem lehet más a végkimenetele ennek a bajnokságnak.”
 
Persze a Kapitány nem ment el szó nélkül a hibák mellett sem, a csapat második félidőben mutatott játékát igen objektíven elemezte.
 
“A második félidőt át kell majd beszélni, mert az nem a tervek szerint alakult. Voltak zavarodások, sokkal nyugodtabban kell játszani 3-1-nél ekkora előny birtokában. Viszont amelyik csapatban van ekkora erő, hogy pár perc alatt összehoz három gólt, arra lehet építeni”
 
Barczi a rövid interjúban kitért saját teljesítményére is, amelyet meglepően önkritikusan értékelt.
 
“Nem játszottam különösebben jól a mai meccsen. Próbáltam a futómunkával segíteni a társakat. Ez egy ilyen „melós” mérkőzés volt, a második félidőben nem is tudtuk annyit birtokolni a labdát, ami ugye nekem jobban fekszik, így maradt a futómunka és próbáltam nagyobb felelőséget vállalni a csapatért.  A bekapott gól után nyugtattam a srácokat, mert biztos voltam abban, hogy megfordítjuk a mérkőzést” – mondta a hazaiak támadója.
 
NB III Nyugati csoport
5. forduló
III. Kerületi TVE- Nagykanizsa 3-1 (3-1)
gól: Kovács(1.), illetve Barczi(2.), Preklet(5.), Elek(10.) 
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC