nb1.hu

A vezetőedző nélkül csentek pontot a Kerülettől – reakció

Közel a maximálishoz.

Még a megyei lap, a Kisalföld is úgy harangozta be a mérkőzést Weitner Ádám vezetőedző szavait idézve, hogy a bajnokság legjobb csapata lesz a középcsapat SC Sopron ellenfele vasárnap a Nyugati csoport egyik rangadóján. Weitner játékosai viszont (egy mérkőzés erejéig mindenképpen) eltüntették a két gárda közötti különbséget a pályán, mert 0-0-t játszottak a bajnokságot amúgy tényleg magabiztosan vezető III. Kerületi TVE ellen.
 
Mivel a Mosonmagyaróvár 6-0-ra kiütötte a Bozsik Péter által trenírozott Komáromot, az óbudaiak előnye 6 pontosra csökkent a Credobus előtt a táblázaton (de továbbra is „ősidők óta” tanyáznak az élen) , így még szorosabb lett a bajnokság.
 
De térjünk vissza a hősies soproniakra, akik a 7. helyen vannak a táblázaton úgy, hogy sem a kiesés, se a feljutás veszélye nem fenyegeti őket, mert úgy szereztek pontot a listavezető ellen, hogy a vezetőedzőjük Weitner eltiltása miatt nem irányíthatta a játékosait a mérkőzésen. Helyettes, Németh Norbert így nyilatkozott a találkozó lefújása után:
 
„Futómennyiségben, futóminőségben, alázatban és szervezettségben a maximálishoz közel játszottunk, viszont támadásban és egyéni kvalitásban meg rengeteg fejlődni valónk van. Összességében egy profi csapat ellen hoztuk le a mérkőzést úgy, hogy a legnagyobb helyzet előttünk adódott. Értékes egy pontot szereztünk!”
 
SC SOPRON – III. Kerületi TVE 0-0 (0-0)
SC SOPRON: Majer Péter, Keresztes Krisztián (Kovács Ádám 85’), Tóth Adrián, Jakab Dávid (Kovács Ármin 79’), Kustor Noel, Purt Patrik (Kalmár Dominik 46’), Holzmann Patrik, Baranyai Norbert, Jakab Gábor, Pető Benjámin, Harangozó Bence. 
Edző: Németh Norbert
III. Kerületi TVE: Jeszenszky Ádám, Szalai Vilmos, Erdei Gábor, Tóth Kristóf (Czvitkovics Péter 65’), Opavszky Balázs, Nagy Tibor, Kokenszky Norbert (Németh Gábor 65’), Tamási Zsolt, Borvető Áron (Páll Zsombor 92’), Remili Mohamed (Balogh Ádám 82’), Rabatin Richárd. 
Vezetőedző: Kemenes Szabolcs
Sárgalap: Opavszky Balázs 62’ 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC