nb1.hu

A Vasas Kubala Akadémiáról igazolt tehetségét a Salgótarján

Salgótarján – Major Máté a pálya bal oldalán segítheti új csapatát.

Major Máté az elmúlt években a Vasas Kubala Akadémia első osztályban vitézkedő U17-es és U19-es együtteseinél kapta meg a szükséges képzést, most pedig a Salgótarján legújabb igazolása. A 19. életévét májusban betöltő tehetséggel a klub honlapja beszélgetett.

 

– Mit tudnál elmondani a Vasas Kubala Akadémián eltöltött évekről?

– Sok mindent tanultam. Nekem azért is tetszett ez az Akadémia, mert kintről is bejárhattunk, míg korábban a Honvédból azért jöttem el, mert oda be kellett volna költözni. Általában napi egy vagy két edzésünk volt. Az Akadémián játszani akarják a focit, a rövid passzos játékot sokat gyakoroltuk, minden edzésen a labdán volt a hangsúly, ezáltal pedig én is még jobb barátságba kerültem a lasztival. Sokat köszönhetek az ottani edzőknek, mindenki hozzátett valamennyit a fejlődésemhez, az erőnléti edzőnk által a kondin is jobbá vált. Az egész közeg olyan volt, mint egy család, nagyon jól éreztem ott magam, kedves légkör uralkodott.

 

– Hogyan kerültél képbe csapatunknál?

– Horváth Karcsi bá’, a Siófok volt edzője csörgött az egyik nap, hogy itt edzőtáborozik az STC Salgótarján, lenne lehetőségem próbajátékon részt venni, másnap pedig már játszottam is a Győr ellen.

 

– Most csöppentél bele a felnőtt fociba, korábban az utánpótlás közegben ismerkedhettél a labdarúgással. A "nagyokhoz" csatlakozván látsz valamilyen különbséget?

– Az iram valamivel gyorsabb, ezen kívül az másabb, hogy fizikálisan jobb és rutinosabb játékosokkal játszom.

 

– A pálya mely területén számíthat rád vezetőedzőnk?

– Az egész bal oldalt bejátszom, a balhátvéd, a balközéppályás és a balszélső poszton is tudok játszani.

 

– Szerinted mi az erősséged és miben kellene még előrelépned?

– A gyengébbik lábamat még kellene fejlesztenem, erősségemnek pedig azt érzem, hogy igazi csapatjátékos vagyok, jól tudok részt venni a taktikai elemek betartásában, fegyelmezett játékosnak tartom magam.

 

– Hogy érzed magad új állomáshelyeden?

– Nagyon jól. Befogadó közösségbe kerültem, mindenki segítőkész.

 

– Személy szerint mit vársz a közelgő bajnokságtól?

– Nagyon jó lenne, ha sikerülne a feljutás. Minél több meccsen szeretnék kezdőként pályára lépni, aztán gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot céljaink elérése érdekében.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC