A Tiszafüred Szegedről igazolt, megerősítette a védelmét a Dunaújváros - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

A Tiszafüred Szegedről igazolt, megerősítette a védelmét a Dunaújváros

Juhász Gergely - 2022. January 28. Friday 21:06
22. játékosát keresi a Jászberény.
Kép forrása: tiszafuredivse.hu
TISZAFÜRED
 
Miután mindenben megállapodtunk kiszemeltünkkel és klubjával, hivatalosan is átigazoltuk keretünk új tagját.
 
A 19 éves, a szegedi Grosics Akadémián nevelkedő balhátvéd – másfél évet a MOL Fehérvárnál is eltöltő -, Illés Rihárd fél évig, azaz a tavaszi szezon végéig, kölcsönben csapatunkat erősíti. Az ehhez szükséges dokumentumok hivatalosan is elkészültek, így semmi akadálya nincs, hogy a február 13-i bajnoki rajton pályára is lépjen színeinkben.
 
Illés Rihárd tiszafüredi szerepléséhez szurkolóink nevében is sok sikert kívánunk!
 
DUNAÚJVÁROS
 
Erősítés a védelmében!
 
Bemutatjuk együttesünk első téli igazolását, Huszty Dánielt. Dani belső- és szélső védő poszton is bevethető. Komoly rutinnal és játéktudással rendelkezik, melyet reméljük kamatoztatni fog csapatunkban.
 
Bemutatkozó interjú később!
 
Sok sikert nálunk!
 
JÁSZBERÉNY
 
Mondhatnánk teljes a keretünk, akár már így is neki vághatnánk a bajnoki idénynek, ám az “álmoskönyv” szerint a huszonkettes létszám az ideális az amatőr osztályban.
 
Jelenleg huszonegy játékos áll Német Gyula vezetőedző rendelkezésére, azaz egy labdarúgó még hiányzik, ám remélhetően már nem sokáig.
 
Akit eredetileg kiszemeltünk, azzal, pontosabban klubjával nem sikerült megállapodásra jutnunk, így új irányt vettek tárgyalásaink – tájékoztatta honlapunkat felnőtt szakágvezetőnk, Besenyi Gábor. – Mivel több vasat is a tűzben tartottunk, nem okozott különösebb gondot más játékos után néznünk. Megbeszéléseink pedig ezúttal már sikerrel zárultak. Csupán az aláírás hiányzik a papírokról, bízom benne, a hét végén teljessé válik tavaszi keretünk.
 
Eközben csapatunk gőzerővel készül a bajnoki nyitányra, szombaton 10 órakor újabb felkészülési meccsen lép pályára. Ezúttal idegenben, az NB III-as Tiszaújváros otthonában tesztelheti játékosai állapotát Német Gyula vezetőedző.
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 05. 26. 07:27

31 év után juthatnak újra az olasz élvonalba Nagy Ádámék – reakciók

Két mérkőzésen dől el a feljutás.
2022. 05. 26. 06:36

Csütörtöki foci: a Serie A feljutásért játszanak Nagyék

Kupadöntőben érdekeltek Lovrencsicsék.
2022. 05. 25. 22:22

Lovrencsics horvát kupagyőztes lehet

Csütörtök este rendezik meg a döntőt!
2022. 05. 25. 21:47

Vidi: válogatott meghívó érkezett

Hivatalos bejelentés.
2022. 05. 25. 18:39

Visszavonult az FTC korábbi csapatkapitánya - videó

A Vasas ellen jétszott utoljára.
2022. 05. 25. 14:19

Nyíregyháza: átigazolási tervekről beszélt a vezetőedző

Elmondta, milyen játékosok érkezhetnek.
2022. 05. 25. 18:27

MTK: kínos, hazai vereség után nyilatkozott Kanta József

Volt mit értékelnie.
2022. 05. 25. 18:22

Remekül hajrázott az FTC a Paks ellen

Hazai pályán zárják a bajnokságot
2022. 05. 25. 20:46

A lányoknál is címet védhet az FTC - részletek

Csütörtökön jön a döntős első meccse!
2022. 05. 25. 20:07

ZTE: megvan, mikor tarthat újra Magyarországon edzést az új szakvezető 

Kilenc éve küldték el az FTC-től.
2022. 05. 25. 10:41

Szerződéshosszabbítást jelentett be az ETO - reakció

Emlékezetes gólt is szerzett a rutinos játékos.
2022. 05. 24. 18:31

A belga élvonalba csábítják az MTK házi gólkirályát

Érdeklődnek a válogatott csatár iránt.
2022. 05. 25. 13:27

BVSC: osztályváltást ér a 41 gól a játékosnak? - reakció

Kiváló szezont fut.
2022. 05. 24. 19:13

Bozsik Péter szanaszét lévő csapatokról nyilatkozott - reakciók

Potyogtak a gólok!
2022. 05. 25. 19:01

Holland védő került egy lépéssel közelebb a Fradihoz

Maga tett bejelentést.
2022. 05. 25. 17:58

Megvan a ZTE új vezetőedzője - reakciók

Hivatalos bejelentés.
2022. 05. 25. 17:34

Megvan, hogy mikor kezdi el a Vasas a felkészülést

Hivatalos bejelentés.
2022. 05. 25. 17:27

Horvát csatárt igazolt a DVSC

Hivatalos bejelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Kolorcity Kazincbarcika SC98
2DEAC80
3BKV Előre73
4Termálfürdő FC Tiszaújváros69
5Aqua-General Hajdúszoboszló69
6Kisvárda Master Good II62
7Sényő-Carnifex FC61
8Újpest FC II56
9Putnok FC53
10Békéscsaba 1912 Előre50
11Füzesgyarmati SK48
12DVTK II47
13Tiszafüredi VSE46
14DVSC II45
15Eger SE43
16Jászberényi FC35
17SBTC31
18Hidasnémeti VSC Polgári Kft.27
19Tállya KSE21
20Törökszentmiklósi FC-Veteriner21
TABELLA - KÖZÉP
1HR-Rent Kozármisleny91
2Balassagyarmati VSE78
3Dunaújváros75
4Makó FC69
5Budapest Honvéd-MFA II67
6Iváncsa KSE63
7Paksi FC II61
8Monor60
9Ferencvárosi TC II56
10MTK Budapest II52
11Hódmezővásárhelyi FC49
12ESMTK47
13Szekszárdi UFC45
14FC Dabas45
15Ceglédi VSE40
16Vác FC36
17B Build Mohács30
18Dabas-Gyón FC30
19Rákosmente FC23
20Gerjeni SK19
TABELLA - NYUGAT
1Credobus Mosonmagyaróvár97
2BVSC-Zugló88
3VLS Veszprém79
4ETO Akadémia67
5Puskás Akadémia FC II63
6Bicskei TC61
7Pápai Perutz FC56
8Tatabányai SC54
9FC Nagykanizsa53
10MOL Fehérvár FC II51
11Kaposvári Rákóczi FC50
12Érdi VSE45
13ZTE FC II45
14Balatonfüredi FC44
15Kelen SC42
16Gyirmót FC Győr II40
17Komárom VSE32
18SC Sopron28
19Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő22
20Tarr Andráshida SC11
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!