nb1.hu

A Szekszárd új edzője elmondta, miért döntött így

Szekszárd – Komlóról érkezett az új szakvezető.

A szekszárdiak írását változtatás nélkül közöljük.

 

„Az augusztusban kezdődő pontvadászatnak új edzővel vágunk neki: a Komlói BSK-t sokáig dobogón tartó, s végül hatodik helyre vezető Varga Balázs fogja irányítani csapatunkat. A 30 éves trénerrel hosszú távra tervez a klubvezetés. Varga pécsi születésű, édesapja futballozott Szekszárdon. Az 1986-os születésű edző a 2009/2010-es szezonban U15-ös gárdánk edzője volt, emellett pedig az NB III-as csapatban focizott.

 

Játékos pályafutása a Pécsi MFC-ben indult, majd játszott az NB II-es Kozármislenyben, a Bóllyal megnyerte a Baranya megyei első osztályt, a kiscsapattal és a veretes múltú Pécsi VSK-val is szerepelt a harmadik vonalban.

 

Edzőként először a Szászvár megyei első osztályú felnőtt alakulatát irányította (2013/2014). A bajnokságban azonos pontszámmal végeztek az első helyezett Szentlőrinccel (80 pont, 25 győzelem, 5 döntetlen), jobb gólkülönbségének köszönhetően utóbbi gárda léphetett egy osztállyal feljebb.

 

A 2014/2015-ös évadban vette át Komlót, amellyel rögtön az első évben bajnoki címet nyert a megyében. A KBSK-val és a Szászvárral három alkalommal diadalmaskodott a Baranya megyei kupában, az országos főtáblán is ment egy kört mindkét csapattal.

 

„A döntésemben szerepet játszott, hogy Szekszárdon olyan infrastruktúra áll rendelkezésre, melyet magasabb osztályban is megirigyelhetnének. Úgy gondolom, minden feltétel adott a jó munkavégzéshez. Befolyásolta döntésemet, hogy édesapám szép éveket töltött itt, s abban az egy évben én is jól éreztem magam – mondta Varga Balázs. – Ismerem a csapatot, van, akikkel együtt dolgoztam, és vannak olyan játékosok, akik ellenfélként tettek rám jó benyomást. A keret szerintem jó, annál biztosan többre hivatott, mint ahogy az elmúlt évben szerepelt. Nem ígérkezik sétagaloppnak az új pontvadászat, már az első fordulók „élesek" lesznek. Szép és motiváló feladat számomra, hogy feljebb emeljük a felnőtt csapatot."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC