A renitens csatár is játszott a Fradiban, nagy pofont kapott a Vidi - eredmények, tabella - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

A renitens csatár is játszott a Fradiban, nagy pofont kapott a Vidi - eredmények, tabella

Bíró Ádám - 2021. September 12. Sunday 13:22
Magabiztosan nyert a Honvéd és a Paks is.
Kép forrása: fradi.hu
Az NB III-ban a hetedik fordulót rendezik meg vasárnap. Több meccs 11 órakor kezdődött, ezeknek a legfontosabb eseményeit foglaljuk össze cikkünkben.
 
Keleten a Békéscsaba a Salgótarjánt múlta felül. A Nógrád megyei gárda továbbra is nyeretlen, hét játéknapot követően csupán egy ponttal rendelkezik. 
 
A Közép csoportban a Ferencváros 3-0-s győzelmet aratott a sereghajtó Mohács ellen. Érdekesség, hogy a zöld-fehéreknél kezdett az a Boli, aki nem került be az FTC Európa-liga keretébe. Peter Stöger vezetőedző elmondta, hogy a döntésének több oka volt. Az elefántcsontparti futballistát a 79. percben cserélték le. A Ferencváros góljain Dvali, Gera Zalán és Leandro osztozott. 
 
A Honvéd magabiztosan fektette két vállra a Ceglédet, a Paks pedig az Iváncsa ellen gyűjtötte be a három pontot.
 
Nyugaton a MOL Fehérvár második csapata 3-0-ra bukta el a Győr elleni rangadót. A Puskás Akadémiát a Gárdonyt győzte le 2-1-re.
 
Eredmények:
 
KELETI CSOPORT
Békéscsaba II–SBTC 3-1
 
A további program:
 
13.30: Hajdúszoboszló–Törökszentmiklós
16.00: BKV Előre–Debreceni EAC
16.00: Debreceni VSC II–Tállya
16.00: Eger SE–Putnok VSE
16.00: Füzesgyarmat–Újpest II
16.00: Kisvárda II–Jászberényi FC
16.00: Tiszafüred–Sényő
16.00: Tiszaújváros–Hidasnémeti
17.30: Kazincbarcika–Diósgyőri VTK II
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
 
KÖZÉP CSOPORT
Ferencvárosi TC II–Mohács 3-0
Honvéd FC II–Cegléd 4-0
Paks II–Iváncsa 3-0
 
A további program:
 
16.00: Balassagyarmat–Szekszárdi UFC
16.00: ESMTK–Kozármisleny
16.00: FC Dabas–Dunaújváros PASE
16.00: Gerjen–Hódmezővásárhely
16.00: Makói FC–Rákosmenti KSK
16.00: Monor–Dabas-Gyón
16.00: Vác–MTK II
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
 
NYUGATI CSOPORT
MOL Fehérvár FC II–Győri ETO II 0-3
Puskás Akadémia II–Gárdony 1-2
 
A további program:
 
16.00: Andráshida–Balatonfüred
16.00: BVSC-Zugló–Pápa
16.00: Érd–Kelen SC
16.00: Komáromi VSE–Zalaegerszeg II
16.00: Nagykanizsa–SC Sopron
16.00: Veszprém FC–Gyirmót II
18.00: Bicske–Mosonmagyaróvári TE
19.00: Kaposvár–Tatabánya
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.
LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 12. 09. 11:16

Egyre közelebb az angol élvonalhoz a magyar válogatott védője?

Logikus döntést hozott.
2021. 12. 09. 10:53

ZTE: újabb játékos hosszabbította meg a szerződését

Hivatalos bejelentés.
2021. 12. 09. 10:24

Loki: megsérült a 37-szeres magyar válogatott támadó - részletek

Hivatalos bejelentés.
2021. 12. 09. 09:56

Fradi: esetleges klubváltásáról kérdezték a gólvágót

Sejtelmes válasszal reagált a felvetésre.
2021. 12. 08. 20:42

Öt csapat játékosát is eltiltotta az MLSZ

Hivatalos bejelentés.
2021. 12. 08. 19:05

Hosszú kihagyás várhat a Csákvár játékosára

Hivatalos bejelentés.
2021. 12. 08. 20:51

Többmeccses eltiltásokat is kiosztott az MLSZ

Technikai vezető is bűnhődhet.
2021. 12. 08. 19:52

Botrány az Újpest meccse után

A Tiszaújváros számolt be az esetről.
2021. 12. 09. 09:26

Vidi: ódákat zengtek a kölcsönben lévő játékosról

Rossz hír is érkezett a futballistáról.
2021. 12. 09. 07:27

KL: Holenderékre és Holmanékra is sorsdöntő meccs vár

Langék is pályára lépnek.
2021. 12. 08. 13:18

Szeged: a klub bejelentése a szurkolókról

Hivatalos bejelentés.
2021. 12. 07. 21:31

Tartásból is jelesre vizsgázott a feljutásért harcoló újonc – videó, reakciók

Már a 2. percben padlóztak egyet.
2021. 12. 08. 15:08

Rangadót nyert az MTK, potyogtak a gólok Csankék meccsén - eredmények, tabella

A Dabas meccsén sem unatkoztak a drukkerek.
2021. 12. 08. 11:59

Sopron: Mátyus elmondta, miért távozott

Mennyire reális neki az NB I?
2021. 12. 09. 06:33

Csütörtöki foci: a Fradi befejezi a szereplését az EL-ben

Meccset pótolnak az NB III-ban.
2021. 12. 09. 03:29

El: a Fradiéhoz hasonló lehet a csoport másik meccse

Ritkán alakul így egy csoportkör.
2021. 12. 09. 00:07

FTC-Leverkusen: ellentétes előjelek

A Fradi a becsületéért küzdhet.
2021. 12. 08. 22:22

Újpest: leégett a klublegenda háza, drámai helyzetbe kerültek

Összefogtak értük.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Kolorcity Kazincbarcika SC53
2BKV Előre49
3DEAC45
4Aqua-General Hajdúszoboszló40
5Termálfürdő FC Tiszaújváros37
6Kisvárda Master Good II36
7Jászberényi FC32
8Putnok FC32
9Sényő-Carnifex FC31
10Békéscsaba 1912 Előre27
11Újpest FC II26
12Füzesgyarmati SK26
13DVTK II24
14DVSC II22
15Eger SE21
16Tiszafüredi VSE20
17Tállya KSE16
18Hidasnémeti VSC Polgári Kft.9
19SBTC9
20Törökszentmiklósi FC-Veteriner8
TABELLA - KÖZÉP
1HR-Rent Kozármisleny52
2Dunaújváros45
3Makó FC39
4Balassagyarmati VSE37
5Paksi FC II35
6Budapest Honvéd-MFA II35
7Monor33
8Ferencvárosi TC II32
9MTK Budapest II31
10Hódmezővásárhelyi FC29
11Iváncsa KSE29
12FC Dabas28
13Szekszárdi UFC26
14ESMTK23
15Ceglédi VSE22
16Vác FC18
17Dabas-Gyón FC15
18Gerjeni SK13
19Rákosmente FC11
20B Build Mohács7
TABELLA - NYUGAT
1BVSC-Zugló50
2Credobus Mosonmagyaróvár48
3VLS Veszprém47
4ETO Akadémia38
5Pápai Perutz FC32
6Bicskei TC31
7Gyirmót FC Győr II30
8Tatabányai SC29
9Kelen SC27
10Puskás Akadémia FC II26
11Érdi VSE25
12Kaposvári Rákóczi FC24
13FC Nagykanizsa23
14MOL Fehérvár FC II23
15ZTE FC II21
16Komárom VSE21
17SC Sopron19
18Balatonfüredi FC17
19Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő10
20Tarr Andráshida SC7
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!