nb1.hu

A Putnok minden meg fog tenni, hogy a Cegléd otthon ünnepelhessen

Putnok – Tóth Szabolcs elnapolná a vendége feljutási buliját.

Szombaton, hazai pályán a feljutásra pályázó Cegléd vendégeskedik a Várady Béla Sportközpontban. A Putnok nyilvánvalóan nagyobb kihívás elé néz a Pest megyei csapat ellen, amit tovább tetéz, hogy a putnoki keretből nem lesz mindenki bevethető. Teher alatt nő a pálma, szokták mondani és erre több olyan játékosnak is lesz lehetősége, akik eddig csak epizódszerephez jutottak.

 

Az 5. helyen álló Putnok a Cegléd legyőzésével biztosan marad az 5., de a Hatvan megbotlása esetén a 4. helyre is felkapaszkodhat. Abban az esetben, ha a 2. helyezett Cegléd győzni tud Putnokon, akkor 65 pontjával a többi eredménytől függetlenül elkönyvelheti, hogy a 3. helytől rosszabb helyen már nem végezhet. Mivel szinte biztos, hogy a Keleti csoportból juthat majd fel az NBII-be a legjobb csoport harmadik, így a Cegléd nagy bulit csaphatna a meccs után.

 

Természetesen ezt a bulit szeretné megakadályozni a Putnok FC csapata. Többek között erről is nyilatkozott klub honlapjának Tóth Szabolcs.

 

– A Tiszaújváros elleni mérkőzés első félidejének második részében abszolút hengereltetek, gyakorlatilag úgy mentetek át a középpályán, mint kés a vajon.  Mi volt az oka szerinted ennek a nagyfokú dominanciának?

– Az első félidőben volt az a 25 perc, amikor egy-két érintőbe elkezdtük járatni a labdát és sikerült is szereznünk három gólt. Aztán a második félidőben bent maradtunk az öltözőben, nem koncentráltunk eléggé és így majdnem bajba kerültünk.

 

– Nem vagytok könnyű helyzetben mivel a tabella második helyén álló Ceglédet fogadjátok, ráadásul három alapember (Nyisalovits Donát, Molnár Máté, Süttő Attila) besárgult és nem játszhat. Mindezek tükrében mit gondolsz, hogyan sikerül megbirkóznotok a feladattal?

– Mindenképp nyerni szeretnénk itthon. Véleményem szerint, ha azt játsszuk, amit tudunk, és mindenki maximálisan odateszi magát ez sikerülni is fog. Egy jó csapat jön hozzánk. A hiányzók helyett pedig akik pályára lépnek megkapják a lehetőséget a bizonyításra. 

 

– A három eltiltott csapattársadon kívül van-e olyan játékos, aki nem léphet szombaton pályára és miért?

– Tudomásom szerint, Bene Attila sérülés miatt nem vállalja a játékot, rajta és az öt sárgásakon kívül mindenki bevethető lesz.

 

– A Nyíregyháza már biztos feljutó és nyilvánvalóan csak idő kérdése, hogy mikor biztosítja be a feljutását a Cegléd is. Tudtad-e, hogy a forduló többi eredményétől függetlenül ez már Putnokon megtörténhet, de csak akkor, ha begyűjtik a három pontot? Mit gondolsz, sikerülhet ez nekik?

– Igen, tudom, de mindent meg fogunk tenni, hogy ne sikerüljön ez nekik. Legalább is nem itt és nem most. Győzni szeretnénk.

 

–Mire kell külön is odafigyelnetek, hogy a kapu érintetlenségét megőrizzétek és mi szükséges ahhoz, hogy eredményesek tudjatok lenni a ceglédi kapu előtt?

– Nagyon egységesnek kell lennünk védekezésben, ahogy eddig is tettük. Elég gyorsak kontrákból, de a kispasszok sem okoznak bajt nekik. Elől helyzeteink úgyis fognak adódni és azokat kell majd értékesítenünk. Ha kapok játék lehetőséget külön öröm lenne, ha én is betalálnék már végre.

 

– Te általában védekező középpályásként szerepelsz a csapatban. Egy jobb képességű gárda ellen, ahol a támadók is nagyobb veszélyt jelentenek, mennyivel van nehezebb dolgod?

– A rutinosabb, jobb játékosok ellen a jó helyezkedésük és a gyorsabb tempó miatt nehezebb, de szerencsére mi csapatként működünk és kisegítjük egymást, ha baj van.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC