nb1.hu

A pályát kritizálta a bajnokcsapat edzője – reakciók

Nem szeretett volna tanácsot adni.

Az már korábban eldőlt, hogy az NB III Keleti csoportjában a Kazincbarcika végez az első helyen. A bajnokcsapat a hétvégén a Hajdúszoboszló otthonában vendégeskedett. A találkozón a Barcika Ádám Ferenc tizenegyesből szerzett góljával szerezte meg a vezetést. A hazaiak a második félidőben bő tíz perc alatt fordítottak: előbb Lénárt, aztán Máté János talált be. A 2-2-es végeredményt Ádám állította be a 60. percben.
 
Nézzük, a két vezetőedző hogyan értékelt a lefújás után:
 
Csillag László: "A bajnokcsapattal találkoztunk, őket nem igazán kell bemutatni, hisz a teljes NB III-as mezőny legerdeményesebb klubja. Jó mérkőzés volt. Az első félidőben hátrányba kerültünk, de a második játékrészben, nyolc perc alatt fordítani tudtunk. Szerettünk volna legalább egy pontot szerezni, ezt elértük, gratulálok a csapatnak."
 
Varga Attila: "Nehéz mérkőzés volt, erre is számítottunk, de még jobban is megizzadtunk, mint szerettünk volna. Ennek a pályának a talaja nem segítette a játékosokat, és a csapatot abban, hogy minőségi foci alakuljon ki. Nem szeretnék tanácsot adni, de vizet, hengert és nyírást megérdemelt volna a mérkőzés. Szörnyű volt. Büszkék lehetünk arra, amit elértünk, mert az említettek miatt nagyon nehéz volt, a játékosok jól harcoltak."
 
A Hajdúszoboszló jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán, a KBSC pedig az élen áll. 
 
AG Hajdúszoboszló – KC Kazincbarcikai SC 2-2 (0-1)
Hajdúszoboszló, 150 néző. V.: Gál.
AG Hajdúszoboszló: Mészáros D. – Barnucz (Lénárt G.), Vincze Á., Kónya, Sütő, Szathmári, Berdó, Kis Sz. (Fenyőfalvi), Szabó L., Máté J. (Domonkos), Lukács Zs. (Drobina). Edző: Csillag László. 
KC Kazincbarcikai SC: Megyeri – Kréti (Pinyaskó), Ur, Márton, Heil, Szemere, Nagy J., Székely, Kovács D. (Kristófi), Ádám F., Pálinkás (Sinanovic). Edző: Varga Attila. 
G.: Lénárt G., Máté J., ill. Ádám F. (2, az elsőt 11-esből). 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC