A másodiktól a tizenegyedikhez igazolt a vezetőedző - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

A másodiktól a tizenegyedikhez igazolt a vezetőedző

Simon Zoltán - 2019. December 24. Tuesday 11:52
Hivatalos bejelentést tettek a lilák.
ÍME, A KECSKEMÉT HONLAPUNKNAK KÜLDÖTT KÖZLEMÉNYE:
 
"A KTE HUFBAU megtalálta új vezetőedzőjét, csapatunkat januártól Gombos Zsolt irányítja, aki a bajnoki címre is esélyes Szentlőrinctől érkezik Kecskemétre.
 
Az őszi szezon lezárulása után a klubvezetés legfontosabb feladata az új vezetőedző megtalálása volt, ami közvetlenül az ünnepek előtt sikerült is, a KTE HUFBAU Gombos Zsolttal vág neki a tavaszi szezonnak.
 
Gombos Zsolt edzői pályafutását Ausztriában kezdte, de dolgozott a ZTE utánpótlásában is, neve az utóbbi években minden csapatánál garancia volt a sikerre. 2017-ben és 2018-ban Nagykanizsán nyert megye I-es bajnoki címet, illetve osztályozón fel is vitte a csapatát az NBIII-ba, majd ezt követően az NBII-es Zalaegerszeg pályaedzői felkérését fogadta el. A ZTE-vel 2019-ben bajnoki címet és feljutást ünnepelhetett a másodosztályban, ezt követően kérték fel a Szentlőrinc SE vezetőedzői posztjára, amit el is vállalt. Vezetésével a nyáron nagyobb átalakuláson áteső, 21 éves átlagéletkorú együttes egészen szenzációs őszt produkált a közép csoportban, hiszen végig tartották a lépést a PMFC-vel, melyet egyébként le is győztek egyedüli csapatként a mezőnyből. A Szentlőrinc négy pont lemaradással a második helyen telel a pécsiek mögött, Gombos Zsolt számára így nem is volt egyszerű meghozni ezt a döntést, de annál inkább motiválja a kecskeméti kihívás:
 
„A Kecskemét megkeresése után nem volt ez egy egyszerű döntés számomra, mert a szívemhez nőtt a csapat, megszerettem a társaságot. Ilyen vagyok, minden korábbi klubomhoz kötődtem, de végül megszületett bennem a döntés. Nem vagyok egy ugráló típus, a kihívás állt az utóbbi években minden váltásom mögött. Most úgy érzem, hogy a Kecskemét közelebb áll a jövőbeli terveimhez, az NBII. mindenképpen komoly célkitűzés. Ezért fogunk dolgozni, hogy ez meglegyen!" - mondta új vezetőedzőnk. 
 
Gombos Zsolt szerint első feladata az lesz, hogy megtalálja azokat az okokat, amik miatt az ősz eredménytelenre sikerült:
 
„Igyekeztem már előre utána járni a klubnak és a csapatnak. Amikor ősszel nyertük Kecskeméten, én akkor is lenyilatkoztam, hogy úgy kezdett a KTE, hogy bármi lehetett volna a vége. Én az állomány alapján is egy jó csapatot látok, rutinos játékosok alkotják a keretet NBI-es és NBII-es tapasztalattal, meg kell keresni az okát annak, hogy miért nem ment a szekér. Sok gólt kapott a csapat, a védelmet stabilizálni kell, de a felkészülés alatt az a legfontosabb, hogy legyen egy jó erőállapotunk a 8 hét végére. A támadójátékot is rendbe kell tenni, mert valami nem működött, szerencséje sem volt a csapatnak, sokszor minden kifelé pattant.”
 
A KTE HUFBAU új vezetőedzőjének pontos filozófiája van arról, hogy mit szeretne visszakapni csapatától, erről is kérdeztük:
 
„Amikor annak idején Nagykanizsán feltették nekem ezt a kérdést, akkor azt mondtam, hogy agresszív támadófutballt szeretnék játszani. Nekem ez az alap, persze ez azóta finomodott, hiszen 90 percen át nem lehet ezt játszani, de a rövidpasszos, kombinatív játékra fogunk törekedni. Nagyon jó lenne, ha egy ekkora városban minél több néző járna ki a meccseinkre. Ezt csak kétféle módon lehet elérni: eredményességgel, ami elsődleges, de emellé, ha jön a látványos játék, akkor szívesebben fognak kijárni a nézők is. A 2015-ös kizárás után biztosan érte csalódás a drukkereket, de elsősorban értük vagyunk, ők is azt élvezik, ha látnak egy tudatosságot játékban. Én úgy gondolom, hogy a technikai tudás ehhez megvan a játékosokban, különben nem lennének NBIII-ban, nem lennének Kecskeméten, itt a fejekben kell elsődlegesen rendet rakni. Gyakorlással természetesen bizonyos elemeket rögzíteni kell, de ez idővel automatikusan jönni fog, ezt már Szentlőrincen is látták a játékosok, amikor utólag videóztunk, de fejben egy hullámhosszon kell lennünk.”
 
Gombos Zsolt fiatal kerettel dolgozhatott Szentlőrincen, így a helyi utánpótlásra is szeretne építeni a jövőben, természetesen az eredményességet is figyelembe véve:
 
„Nekem az is a feladatkörömhöz fog tartozni, hogy akadémiával folyamatosan kapcsolatban legyek, edzéseken és meccseken is nézzem a fiatalokat. Ez részemről sosem volt kérdés egyébként, korábban Zalaegerszegen, illetve most Szentlőrincen is parancsszó nélkül jártam ki a mérkőzésekre, mert érdekelt. Egy klub vagyunk, biztos vagyok benne, hogy a kecskeméti nézőknek is fontos, hogy lehetőség szerint helyi kötődésű, nevelésű játékosok legyenek a felnőtt csapatban. Ez is egy közös munka lesz a stábbal, az átigazolásokban is közösen fogunk dönteni, megtalálni az adott posztokra a megfelelő játékosokat. Az akadémiáról biztosan jönni fog fel egy-két játékos, de a korábbi csapataimnál alkalmazott gyakorlatot is szeretném tovább vinni. Aki sokat fejlődött, illetve olyan teljesítményt nyújtott, azokat időlegesen szeretném majd felvinni edzésekre, akár rövidebb, akár hosszabb időre, ehhez kell majd úgy sakkozni az edzésidőpontokkal is. Szeretek fiatalokkal dolgozni, de azért nem szabad elfelejteni azt sem, hogy vannak céljaink, amikhez eredmények is kellenek.”
 
Klubunk sportigazgatója, Tóth Ákos: 
 
"Azt gondolom, hogy az elmúlt években Zsolt neve garancia volt a sikerre. A vele folytatott beszélgetés is meggyőzött minket a szakmai vezetéssel arról, hogy ő a megfelelő ember erre a pozícióra. Ha csak azt a motivációt fogom látni minden játékoson, amit rajta látok most, akkor biztos vagyok benne, hogy nagyon sikeresek leszünk!"
 
FRISSÍTÉS
December 25., szerda, 10.24

Elcsábított vezetőedző - megszólaltak az érintettek

Lőrinci reakciók

LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 04. 18. 21:24

Jön a Derbi és egy újabb kiesési rangadó

Hétközi forduló következik.
2021. 04. 18. 21:02

Vargáék elherdálták az előnyüket, Szalai újra betalált - így játszottak a légiósaink

Rangadókat játszottak Törökországban.
2021. 04. 18. 20:46

Hornyák megmutatta ki az úr, Horváth Ferenc üzent a bírónak éjszakára - edzői reakciók

Boris az ellenfelet dicsérte, Szabicsot a remek cseréiről is kérdeztük.
2021. 04. 18. 19:20

Kispest-Vidi: Nikolics és a bíró is főszereplő volt

A legvége volt a legfeszültebb rész.
2021. 04. 18. 22:04

Gólgazdag meccsen válaszolt a Gyirmótnak a Loki

A Vasas kiejthette Várhidiékat, megvan az első kieső.
2021. 04. 18. 18:59

Megvan az első kieső, Várhidiék kieshetnek, egyre biztosabb a Vasas-feljutás - eredmények, tabella

Üzent a Lokinak a Gyirmót.
2021. 04. 18. 19:55

4 gól a Honvéd-Fradin, győzelemmel kezdett a Loki új edzője - eredmények, tabellák

Lecsúszott az élről a Kecskemét, nyert a Kerület.
2021. 04. 17. 16:58

Otthon a Kerület, idegenben a Kécske, hatalmas rangadót vív a kecskemét

Kispestre látogat a Fradi, fővárosi csapatot fogad a Diósgyőr.
2021. 04. 18. 17:43

Sallai Roland: kis önkritika és az Eb

Elmondta, hogy mi a Freiburg célja.
2021. 04. 18. 17:17

Közel az ezüst: a Puskás Akadémia kiütötte az MTK-t

Ráadásul egyik kulcsjátékosát is elveszíthette a budapesti csapat.
2021. 04. 17. 16:11

Lipcsei vs. Csertői, Várhidi ellen a Vasas, kieshet a sereghajtó

Győrben vizitál a Loki, rangadók Pécsen és Békéscsabán.
2021. 04. 17. 14:01

Vasas: szerződéshosszabbítás

Hivatalos bejelentés.
2021. 04. 17. 12:54

Kilyukadt az egri védő tüdeje - videó az ütközésről

A legrosszabbtól tartott.
2021. 04. 16. 16:17

DVSC: vezetőedzői feladatot kapott a klublegenda

Hivatalos bejelentés.
2021. 04. 18. 16:08

Európa-bajnokság: mi lesz a magyar válogatott müncheni meccsével?

Nem épp optimista nyilatkozat a németektől.
2021. 04. 18. 15:36

Nem engedte a barátnő a csatárt a meccsre, ki is kaptak 3 győzelem után - reakciók

Egyetlen helyzete volt a győztesnek, öngól lett belőle.
2021. 04. 18. 14:34

A Puskás Akadémia frappánsan üzent Sallai Rolandnak

Kleinheislerről is szót ejtettek.
2021. 04. 18. 13:08

Vadócz szomorú: elmondta, miért kellett távoznia - részletek

Továbbra is Uruguayban marad.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Tiszakécskei LC71
2BVSC-Zugló61
3Jászberényi FC57
4Füzesgyarmati SK51
5BSE49
6Sényő-Carnifex FC47
7Kisvárda Master Good II.46
8Eger SE45
9DVTK II.43
10Tiszafüredi VSE41
11Ceglédi VSE39
12Termálfürdő Tiszaújváros37
13DVSC II.33
14Tállya KSE32
15FC Hatvan30
16SBTC Kft.30
17Putnok FC28
18Gyöngyösi AK25
19Sajóbábonyi VSE21
20Mezőkövesd Zsóry FC II.17
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE67
2Kecskeméti TE66
3FC Dabas60
4Ferencvárosi TC II.59
5Budapest Honvéd-MFA II.53
6Monor45
7Dabas-Gyón FC43
8ESMTK43
9HR-Rent Kozármisleny42
10Paksi FC II.39
11Újpest FC II.39
12Rákosmente FC38
13Dunaújváros37
14Hódmezővásárhelyi FC36
15Vác FC36
16Szekszárdi UFC33
17Taksony SE32
18Körösladányi MSK25
19Szegedi VSE22
20Majosi SE7
TABELLA - NYUGAT
1III. Ker. TVE74
2Credobus Mosonmagyaróvár63
3VLS Veszprém56
4FC Nagykanizsa55
5Lipót Pékség SE55
6SC Sopron47
7Tatabányai SC46
8Érdi VSE45
9Puskás Akadémia FC II.44
10Komárom VSE43
11MOL Fehérvár FC II.40
12Bicskei TC40
13Pápai Perutz FC39
14Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő38
15Balatonfüredi FC36
16ZTE FC II.34
17BKV Előre32
18THSE-Szabadkikötő19
19Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak18
20Nagyatádi FC9
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!