A második és az első csatája - reakciók - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

A második és az első csatája - reakciók

Simon Zoltán - 2019. April 29. Monday 11:03
Három gólt hozott a mérkőzés.
Kép forrása: szoljon.hu
A bajnokság egyik legnagyobb rangadóját rendezték meg, mert a második, pár fordulóval ezelőtt még első Jászberény a Szolnokot fogadta. A vendégcsapat, győzelmével, tovább erősítette az első helyét a tabellán.”
 
Jászberényi FC – Szolnoki MÁV FC 1–2 (1–1)
Városi Stadion, 600 néző. Vezette: Nagy N (Tőkés, Szi­lágyi)
Jászberény: Miski – Szemere, Szanyi, HEVESI-TÓTH, Süttő – Ilkovics – ALBERT Á., Sándor I., Svedyuk (Ludasi 46.), Birtalan (Szőllősi 54.) – Farkas J. Edző: Huszák Géza
Szolnok: MOLNÁR-FARKAS – Karacs, Papp Sz., Horgosi, SZABÓ R. – Tóth B., (Kovács L. 83.) Tisza – ANNUS (Szabó T. 91.), Földi M, Laczkó (Kun 73.) – Simon A. Edző: Csábi József
Gólszerző: Hevesi-Tóth (19., 11-esből), illetve Hevesi Tóth (25. – öngól ), Szabó R. (74.)
Kiállítva: Papp Sz. (88.)
 
Huszák Géza: – Jókor szereztünk vezetést, de egy jogtalanul megítélt szabadrúgást követően gólt kaptunk, ez pedig visszaadta a szolnokiak hitét. A második félidőben kapufát rúgtunk, sokat támadtunk, több ígéretes helyzetünk is volt, de egyik alkalommal sem volt szerencsénk.
 
Csábi József: – Rangadóhoz méltóan nagyon taktikus mérkőzést vívtunk. Szerencsénk is volt, de ezért rengeteget tettek a játékosaink. Külön örülök annak, hogy a fiatal játékosaink ezen a nagy téttel bíró találkozón is megmutatták, mire képesek. A bajnokság azonban továbbra is nyitott, megyünk tovább.
 
Az élcsoport állása:
1. Szolnok 56 pont
2. Jászberény 52
3. ESMTK 52
4. Füzesgyarmat 43
5. Nyírbátor 43 pont
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 12. 02. 13:05

A-licenc: Huszti és Leandro is levizsgázott 

Tizennyolcan szereztek képesítést.
2022. 12. 02. 11:49

Könyv készült a Ferencváros edzőiről

Mindenki számára vonzó a zöld-fehérek kispadja.
2022. 12. 02. 11:19

Vidi: egyre biztosabb a bukaresti középpályás érkezése

Folynak a tárgyalások.
2022. 12. 02. 10:11

Honvéd: újra edzésbe állt a csapat - képek

Sikeresebb tavaszi szereplés a cél.
2022. 12. 02. 12:52

Nyíregyháza: már nem Huszák Géza irányít

Hivatalos bejelentés.
2022. 12. 01. 18:39

Új klubigazgatója van az ETO-nak, Kiprich Józsefnek üzentek a gyirmótiak

Levizsgázott a Szeged edzője.
2022. 12. 01. 20:49

Megkapta a büntetését a paksi edző

A bicskei játékost is eltiltották.
2022. 11. 30. 18:58

Másodjára tört borsot a Győr, Aczél Zoltánék orra alá - reakció

Nem sikerült a idényzáró a fővárosi csapatnak.
2022. 12. 02. 09:34

Európai kupamenetelés: villámként futott Traoré, van amiben Botka Endre az élen - reakciók

Mérleget vontak az emlékezetes idény után.
2022. 12. 02. 06:33

Pénteki foci: zárul a csoportkör a vb-n

A Sepsi bajnokit játszik.
2022. 11. 30. 21:31

Sokba került a dorogi szurkolók viselkedése

Törzsszurkolóját gyászolja a Békéscsaba.
2022. 11. 29. 19:13

MTK: kiadta az ukázt a vezetőedző

Elmondta, mit kell kijavítaniuk.
2022. 11. 29. 20:56

Győrben zárja az évet Aczél Zoltán csapata - reakció

Bővültek a Kerület variációs lehetőségei.
2022. 11. 28. 19:13

III. Kerület-Csorna: tűrhető kezdés után förtelmes folytatás - reakció

Újoncot avattak Aczél Zoltánék.
2022. 12. 01. 22:03

FTC: van érdeklődés Laidouni iránt - reakció

Hajnal Tamás elmondta, mikor távozhat a középpályás.
2022. 12. 01. 21:11

Csíkszereda: László Csaba szerint a cél nem változott

Valóban érkezhet Vernes Richárd.
2022. 12. 01. 20:06

FTC: Chilébe csábítanák az argentin támadót?

Auzqui állítólagos kérője 33-szor lett bajnok.
2022. 12. 01. 19:16

Csíkszereda: a Honvéddal bajnoki címet szerző támadó érkezhet

Vernes Richárd jelenleg szabadon igazolható.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló49
2Putnok FC39
3Körösladányi MSK34
4Karcagi SE33
5DEAC32
6DVSC II.32
7BKV Előre29
8Facultas-Tiszafüredi VSE28
9Pénzügyőr SE27
10Aqua-General Hajdúszoboszló27
11Füzesgyarmati SK27
12FC Hatvan26
13Vasas FC II.25
14DVTK II.24
15Eger SE23
16Kisvárda Master Good II.23
17Sényő-Carnifex FC17
18Jászberényi FC16
19Termálfürdő FC Tiszaújváros14
20Békéscsaba 1912 Előre II.9
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE44
2Hódmezővásárhelyi FC41
3Dunaújváros39
4ESMTK38
5Újpest FC II.34
6Szekszárdi UFC30
7Budapest Honvéd-MFA II.28
8MTK Budapest II.24
9Meton-FC Dabas SE22
10Paksi FC II.22
11PTE-PEAC21
12Majosi SE20
13Ceglédi VSE19
14Ferencvárosi TC II.18
15Kecskeméti TE II.16
16Monor15
17Balassagyarmati VSE13
18Bánk-Dalnoki LA13
19Makó FC11
20Szolnoki MÁV FC10
TABELLA - NYUGAT
1Tatabányai SC46
2Practical VLS Veszprém45
3FC Nagykanizsa41
4III. Kerületi TVE36
5Puskás Akadémia FC II.35
6ETO Akadémia35
7Érdi VSE32
8Kaposvári Rákóczi FC30
9Budaörs27
10Komárom VSE26
11Gyirmót FC Győr II.26
12Bicskei TC26
13Balatonfüredi FC26
14MOL Fehérvár FC II.25
15Kelen SC23
16ZTE FC II.17
17Technoroll Teskánd KSE15
18Csornai SE11
19Móri SE7
20Zsámbéki SK6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!