nb1.hu

A kultikus DAC-cal működhet együtt a PMFC

Dunaszerdahely – Újjászervezik az akadémiai képzést.

Január 19-én, csütörtök reggel egy meghívásnak eleget téve Dunaszerdahelyre indult a PMFC küldöttsége. Kulcsár Árpád akadémiavezető és Juhász Zsolt sportigazgató szakmai eszmecserére utazott a Csallóközbe a népszerű helyi futballklubhoz, a DAC-hoz, ám a nap végére már egy hosszabb távú együttműködés körvonalait vázolták fel a felek.
 
 
A magyar labdarúgásban jól ismert Bakalár László baráti szálain keresztül jutott el Dunaszerdahelyre a hír, hogy a PMFC-nél másfél éve újjászervezték az akadémiai működést a Hertha BSC szakmai anyagai alapján. Ez fel is keltette a szintén újjáépülő fázisban tartó felvidéki klub érdeklődését, ezért meghívták a pécsieket, tartsanak egy előadást. A vendégeket Lépes György, a DAC ifjúsági igazgatója és Németh Krisztián, a klub korábbi játékosa, majd vezetőedzője, jelenlegi utánpótlás-szakembere fogadta, akik operatív feladatot vállalnak a helyi akadémia újjáépítésében.
 
A Dunaszerdahelyi Atlétikai Club 1904 mára szinte fogalommá vált felvidéki labdarúgóklub, egyike az ország legnagyobb múltú együtteseinek. Honlapjukon folyamatosan jelenik meg magyar nyelvű tartalom, a Csallóköz fővárosának gárdája nyíltan vállalja küldetését: képviselni a magyar identitást. Ennek megfelelően egy-egy hétvégi derbire Szlovákiából és Magyarországról is érkeznek sportbarátok, hogy együtt buzdítsák a sárga-kékeket. Szurkolóik magyarul skandálnak a mérkőzéseken, amelyek kezdetének állandó eleme az Ismerős Arcok Nélküled című slágere.
 
 
Lépes György bemutatta a pécsi vendégeknek a DAC utánpótlás-koncepcióját, elmondta, miként dolgoznak azon, hogy a klub válogatott szinten is meghatározó játékosokat neveljen a felnőttcsapat számára. A francia Auxerre-rel és Le Havre-ral is együttműködő vendéglátók beszéltek az új, épülő akadémiai központról is, amely a múlt mostoha körülményei helyett modern, európai mércével mérve is figyelemre méltó létesítmény lesz.
 
 
A területen a kiszolgálóegységek, orvosi helyiségek, futópályák mellet összesen 11 füves és műfüves pálya épül, amelyeket időszakosan a korosztályos szlovák nemzeti csapatok is használatba vesznek. Ezt követően Kulcsár Árpád mutatta be annak az utánpótlás-koncepciónak az alapjait, amelyet a PMFC kezdett el bevezetni a Hertha szakmai anyaga alapján. Az előadáson megjelentek a dunaszerdahelyi főállású edzők is, akik végig érdeklődve figyeltek, majd kérdeztek a pécsi szakembertől.
 
A vendéglátók megmutatták az új, épülő 13 ezres stadiont, ezt követően a beruházási fázis kezdetleges szakaszában járó akadémiát is, ahol a tervezett 11-ből 2 pálya, illetve 1 öltözőegység áll készen. Szó esett arról is, milyen fontos a felvidéki magyarság számára a DAC, illetve a helyi fiataloknak, hogy ott focizhatnak, hétvégente pedig magyarul szurkolhatnak a lelátón. A felek a nap végén abban az egyetértésben váltak el, hogy a jövőben a kapcsolat szorosabbá fűzésére törekednek, ami közös szakmai napokat, utánpótlástornákat, esetleges játékosmozgást, vagy közös berlini tanulmányutat is jelenthet.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC