nb1.hu

A Kaposvár edzője nem csak önmagában a hat gólnak örült

Kaposvár – Házi szerint megfogadták a játékosai a tanácsait a Vidi II ellen.

Az előzetes várakozásokat is túlszárnyalva, kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Rákóczi a Videoton II ellen az NB III Nyugati csoportjának 12. fordulójában. Az első félidőben még nem született gól, a szünet után azonban alaposan megszórta a Kaposvár ellenfelét. A klub honlapja számolt be a mérkőzésről.

 

Az öt mérkőzés óta veretlen Videoton FC II csapata az első félidőben még jól tartotta magát. Helyzetekig már ekkor is eljutottunk, de a vezető gól megszerzésére még várni kellett. Előbb Nagy Krisztián tiszta lövőhelyzetben nem találta el a kaput, majd Hujber emelte át a labdát a kapuson egy kiugratást követően, de a vendégek tisztázni tudtak.

 

A térfélcsere után gyorsan megszereztük a vezetést: a 47. percben Hujber közelről talált a kapuba. (1-0). Három perccel később Havas Attila növelte a Rákóczi előnyét: a védő egy pontrúgás után fejelt a kapu jobb alsó sarkába (2–0). A gólgyártás húsz perccel később folytatódott: a 70. percben Nagy Krisztián pontos átadása után Házi Bence vette be a fehérváriak kapuját. (3–0). Két percre rá a csereként beállt Zsivoczky cselezte ki védőjét, majd a bal alsó sarokba lőtt. (4–0). A 76. percben, újabb szép hazai támadás végén, Kollega juttatta át a labdát a gólvonalon. (5–0). A végeredményt Jovánczai alakította ki a 83. percben.

 

Csapatunk jó játékkal aratott magabiztos győzelmet, a közönség pedig vastapssal jutalmazta a fiúk második félidei teljesítményét. Érdekesség, hogy a Videoton II legutóbbi három meccsén nem kapott gólt, most pedig rögtön hat is került a zsákba.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Videoton FC II. 6–0 (0–0)

Gólszerzők: Hujber (47.), Havas (50.), Házi B. (70.), Zsivoczky (72.), Kollega K. (76.), Jovánczai (82.)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 600 néző. V.: Lapath

Rákóczi FC: Somodi – Nagy J., Ludánszki, Havas, Hadaró – Márton, Pintér A. (Zsivoczky, 71.) – Hampuk (Házi B., a szünetben), Nagy K.,  Kollega K. – Hujber (Jovánczai, 77.). Vezetőedző: Házi László

Videoton FC II.: Zöldesi – Sejben, Pölöskei Zs., Varga B., Baksa – Réti, Schiller – Solumon (Csongrádi, 77.), Léránt (Pápai, 66.), Bévárdi – Kovács S. Vezetőedző: Disztl László

 

Házi László:– A szünetben azt kértem a fiúktól, hogy agresszívebben futballozzunk, ne egyénieskedjünk, és előbb kezdjük meg a labdaszerzést. Megfogadták a tanácsot, és hamar megszereztük a vezetést. Ezután már minden a tervek szerint alakult, és értékesítettük a helyzeteinket. Külön örülök, hogy mindhárom cserénk gólt szerzett.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC