nb1.hu

A jobbszélsőként is bevethető védő a Hódmezővásárhely új igazolása

Szeged – A friss szerzemény szerint a hatodik hely is elérhető.

Az előző idényben is az NB III-ban futballozott a Hódmezővásárhely új játékosa Kormányos Kolos, aki korábban a SZEOL SC csapatát erősítette, nyáron azonban Vásárhelyre igazolt. A klub honlapja a friss szerzeménnyel beszélgetett.

 

„Komoly potenciált látok a vásárhelyi játékos keretben, véleményem szerint akár a 6. helyet is megcélozhatnánk. A körülményeket pozitívan értékelem. Szegeden sem dolgoztunk rossz körülmények között, de az itteni létesítmény, a pálya, az új öltöző és a szakmai stáb hozzáállása az osztálynak megfelelő, sőt bőven megüti a szintet. Igyekeznek a játékosok minden igényét kielégíteni.”

 

Kolos számára Major László vezetőedző sem ismeretlen. Korábban már dolgoztak együtt.

 

„Jó edzőnek tartom. A tőle megszokott egészen kemény alapozó edzéseket már megkezdtük, de ezekre szükség is van. Túlzásba persze nem visszük, van pihenés is, de a kellő terhelést megkapjuk tőle.”

 

A ’92-es születésű játékos már az első edzőmeccsen is a pályán volt, a Szeged 2011-Grosics Akadémia ellen, majd a legutóbbi SZEOL SC elleni csörtén is lehetőséget kapott.

 

„A Szeged 2011 ellen még nem volt összeszokva a csapat. Nem volt kellő fegyelem és rendezettség. A SZEOL ellen már masszívabbak és stabilabbak voltunk. Támadásban viszont van még hova fejlődnünk. A Csongrád ellen bízom benne, hogy ezekre a támadásokra is nagyobb hangsúlyt tudunk fektetni, tudunk variációkat gyakorolni és még jobban érezzük majd egymás mozgását.” – értékelt a hátvéd, akit a jobb oldalon láthatunk majd játszani, akár szélsőként is.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC