A jelenlegi kerettel dolgozna tovább Dobos Sándor - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

A jelenlegi kerettel dolgozna tovább Dobos Sándor

Kvanduk Bence - 2018. December 29. Saturday 12:16
Egy vagy két rutinos játékos azért jó lenne.
Kép forrása: Andráshida SC

– Mindenképpen bizakodok, és jó lenne egy vagy két rutinos játékos a csapatba, de most nem látom az anyagi lehetőséget erre - árulta el a Zalai Hírlapnak Dobos Sándor vezetőedző. - A lelkem mélyén ezzel a jelenlegi kerettel dolgoznék továbbra is együtt, mert látom benne a lehetőséget. Úgy számoltam, hogy öt pont benne maradt az őszi szereplésünkben, ha ez tavasszal bejön, akkor bent tudunk maradni. A folyamatos fejlődést látom, voltak játékosoknak kifejezetten jó meccseik, de életkorukból fakadóan még hullámvölgyeik is akadnak. Saját nevelésű fiatalok is vannak velünk, valamint egerszegiek, hiszen a helyi kötődést továbbra is erősíteni kívánjuk.

Mindemellett értékelte is az Andráshida őszi teljesítményét. Elmondta, fiatalokat igazoltak és fiatalokat hoztak fel a saját utánpótlásukból. Sok olyan játékos lett a keretben, akiknek felnőtt szinten nem volt megfelelő meccstapasztalata. Szervezetséggel pótolták ezt, de a döntő pillanatokban még hibáztak mind elől, mind hátul. Valamint beszélt a sikeres kupaszereplés pozitív hatásáról is.

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!