A harmadosztályban folytatja az utánpótlás-válogatott kapus - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

A harmadosztályban folytatja az utánpótlás-válogatott kapus

NB3.hu - 2020. January 06. Monday 11:01
Újra magyar csapatban bizonyíthat.
A Kelen csapatában folytatja a pályafutását Zima Ádám. A 23 éves hálóőr tavalyi éve mozgalmas volt, hiszen előbb egy görög másodosztályban szereplő csapathoz került, de mivel a fizetésekkel problémák adódtak, Norvégiába tette át a székhelyét.
 
"Januárban bontottam fel a szerződésemet Dorogon, és februárban kerültem ki a görög másodosztályba, ami sajnos nem volt egy hosszú kaland, mert hamar része lettem az ott sokszor általános problémakörnek – nem igazán érkeztek meg a fizetések. Sajnáltam, hogy hamar rövidre kellett zárnom az ottani pályafutásom, mert a magyar másodosztálynál jóval erősebbnek gondolom a görög második vonalat, de váltanom kellett, és áprilisban Norvégiába szerződtem a klub egyik testvércsapatához, ahol viszont nagyjából a hazai NBIII-as szinten védtem. Ezért is érkeztem haza, mert ennél többet szeretnék. Ehhez viszont fel kell építenem magam újra, és úgy érzem, hogy a Kelen ideális közeg ehhez. Szeretném újra megidézni, aztán persze túlszárnyalni az a szintet, amikor még az U21-es válogatottban is számítottak rám" - fogalmazott Zima Ádám
 
Érdekesség, hogy Zima a csapat fiatal kapusainak is átadhatja majd a tudását. Zima a Kelennel kapcsolatban elmondta, hogy nagyon jó a csapategység. Hozzátette, megfelelő igazolásokkal elérhetőnek tartja a bennmaradást. 
 
Zima korábban az U21-es válogatott kapuját egyszer őrizhette. A Kelen vezetői korábban Lukács Richárd megszerzését is bejelentették. A gárda az utolsó helyen áll az NB III Közép csoportjában.
 

Élő közvetítés az átigazolásokról - újabb magyart igazolt a Fradi - NB1.hu

 

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!