A harmadik vendége lesz majd a második - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

A harmadik vendége lesz majd a második

Simon Zoltán - 2016. August 20. Saturday 12:54
Méhkerék – A román határ közelébe, 300 kilométert utazik a Pécs.

Jól kezdte az NB III-as bajnokságot a PMFC, hiszen Márton Gábor legénysége két meccsen hat pontot szedett össze. A Közép-csoportban a mecsekaljaiakon kívül már csak a Fradi II. hibátlan, igaz a második játéknap után még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni…

 

Pontjainak számát egy másik újonc, a szintén jól kezdő Méhkeréki SE otthonában növelhetik a mecsekaljaiak. A Békés megyei város együttese előbb a Paks második számú csapatát verte el otthon 3-0-ra, majd a Békéscsaba II.-vel játszottak 3-3-as döntetlent. Szembeötlő, hogy igencsak gólerősek, hiszen mindkét alkalommal háromszor mattolták az ellenfél védelmét. Meglátjuk, hogy mire mennek a Munkás hátsó alakzatával, ami kétszer kilencven perc alatt egyszer sem kapitulált.

 

Erőss Csaba is megemlítette, hogy azért sem lesz egyszerű a hétvégi mérkőzés, mert nagyon nagy a távolság a két település között, az utazás pedig sokat kivehet a csapatból. Azon szurkolóinknak, akik mégis rászánják magukat és megteszik a több mint 300 kilométeres túrát szeretett klubjuk kedvéért, 700 Forintba kerül majd a belépő a helyszínen (diákjegy 400 Forint). A belépéshez a vendég drukkerek külön kaput és külön szektort használhatnak majd.

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!