nb1.hu

A hajrában dőlt el a Kecskemét felkészülési meccse

A főpróbát a Füzesgyarmat ellen tartják Szabó Tibor tanítványai.

Kecskeméti TE – KHTK 2-0 (0-0)
 
KTE: Kunsági (Mészáros 46.) – Bagó (Szabó G. 60.), Vágó (Hirman 46.), Urbán (Farkas 60.), Zámbori – Terbe (Kitl 60.), Nádudvari – Markó (Szabó D. 46.), Zámbó, Peres (Takács 46.) – Balog (Vladul 46.)
 
Gól: Vladul (70.), Takács (90.)
 
Utolsó előtti felkészülési mérkőzését játszotta a Kecskemét a KHTK ellen. A kecskeméti tréner nem számíthatott Selyem Zsoltra, Tóth Rolandra és Nánási Balázsra. Az első félidőben csak helyzeteket hozott a meccs, gólt nem sikerült egyik gárdának sem szerezni.
 
A második játékrészben Vladul betalált, de a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt. A 70. percben újra villant Vladul, és ez a gól már szabályos volt. A hajrában még Takács lőtte ki a bal alsót kb. 20 méterről, a KTE kétgólos győzelmet aratott. A hírös városiak szombaton a Füzesgyarmattal csapnak össze, a találkozó 15 órakor kezdődik.
 
Szabó Tibor a győzelem ellenére látott hibákat a KTE játékában, ennek ellenére boldogan összegezhette a látottakat.
 
"Jó mérkőzésen vagyunk túl, egy olyan KHTK-val találkoztunk, mely végig nagyon odatette magát. Örülök annak, hogy nem kaptunk gólt, csiszolni és javítani persze továbbra is lehet a játékunkat. Az első félidőben a futómennyiség volt meg, a másodikban a gólok" – vélekedett a tréner. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC