NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

A Fradi és a Vasas volt játékosa is Kecskeméten kezdett

Simon Zoltán - 2019. január 14. hétfõ 16:42
4 futballista távozik a liláktól.
Hétfőn megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Kecskeméti TE felnőtt csapata, az első foglalkozáson már több kiszemelt is ott volt. A keretnek vannak távozói is, az érkezőkről minél hamarabb szeretne döntést hozni a szakmai stáb - jelentette be a klub.
 
Az első edzésen 5 új arc jelentkezett játékra, az ő sorsukról a lehető legrövidebb időn belül döntést szeretne hozni Szabó Tibor, emellett 4 távozója már biztosan van a keretnek. Az első edzésen a bemelegítést követően a labdatartáson volt a hangsúly, majd szabad játékkal hangolódott rá a munkára a keret. A héten minden nap edzés szerepel a programban, kedden duplázni fognak a játékosok, ugyanis reggel erőnléti tréning is vár rájuk. A hetet a Tiszakécske elleni edzőmeccs zárja szombaton 9:30-kor.
 
A kerethez kapcsolódó jó hír, hogy hosszú kihagyás után Terbe Botond is a társakkal kezdhette el a munkát. Az utánpótlás-válogatott középpályás tavasszal szenvedett súlyos sérülést, így ősszel nem is léphetett pályára.
 
A kiszemeltek
 
Kunsági Roland 28 esztendős, a rutinos kapus a Honvéd akadémiáján nevelkedett, majd futballozott a REAC, az FTC, a Mezőkövesd, a Soroksár, a Győr és a Sopron színeiben is. A Fradiban az NBI-ben is pályára léphetett, emellett komoly NBII-es és NB III-as tapasztalata van már, legutóbb 2017-ben az ETO-val nyert bajnoki címet a harmadosztályban. Nyár óta a III. Kerület játékosa, ahol 14 bajnokin volt kezdő.
 
A III. Kerületnél szerepelt ősszel Huszárik Zsolt is, a 29 esztendős játékos több poszton, a középpályán és a védelemben is bevethető. A Vasas színeiben az NB I-ben is bemutatkozhatott a szegedi kötődésű futballista, aki tavaly még az NBII-es Mosonmagyaróvárban játszott, ősszel 12 meccsen volt kezdő a Kerületben.
 
Pataki Zsolt a védelem közepén bevethető, a 23 esztendős játékos az őszi szezont Egerben töltötte, ahol 15 meccsen kezdőként lépett pályára az NB III Keleti csoportjában. Az ifjú védő a DVSC nevelése, az akadémiáról kikerülve Békéscsabán, Gyulán, Felsőtárkányon, Balmazújvárosban és Hódmezővásárhelyen is megfordult.
 
Nagy Gergő 19 esztendős, támadószekcióban bevethető játékos, aki nyárig a Honvéd akadémiáján pallérozódott. Onnan Gyömrőre került, ahol ősszel 9 meccsen 3 gólig jutott a Pest megyei másodosztályban.
 
A 18 esztendős Parázs Botond Nagykőrösön kezdett el futballozni, majd 2011-2014-ig akadémiánkon nevelkedett, innen vitte el a Puskás Akadémia. Felcsúton folyamatosan lépkedett felfelé a korosztályos ranglétrán, ősszel már a tartalékok keretébe is többször bekerült a fiatal hátvéd.
 
A távozók
Ami a távozókat illeti, 4 futballistával elválnak közös útjaink: Rozsi Dominik, Nemesvári Dániel, Ladányi Patrik és Maczelka Gábor is távozik. Nekik ezúton is köszönjük a klubért tett szolgálataikat, illetve sok sikert kívánunk további karrierjükhöz!
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 04. 25. 22:17

Parádés hírről számolt be a Vidi középpályása

Hatalmas öröm érte.
2019. 04. 25. 20:43

A klub nevéről nyilatkoztak a Honvéd új tulajdonosai

A költségvetésről is beszéltek.
2019. 04. 25. 20:07

1 milliárdnál többet költenek a Fradira a szurkolók

És a második Derbi még csak most jön.
2019. 04. 25. 19:22

A Bundesligában is profiskodott magyar válogatott védte meg Dárdait

Remek elemzést készített.
2019. 04. 25. 17:00

Csak egy cél lebeg a feljutásért küzdők szeme előtt

Sorsdöntő lesz a következő találkozó.
2019. 04. 25. 16:40

Közelebb lépve a csodához

Főszereplők hiányozhatnak Szanyó Károly csapatából.
2019. 04. 25. 20:33

Az utolsó szalmaszálat is kihúznák az ellenfél kezéből

Sorsdöntő lehet a szomszédvári rangadó.
2019. 04. 25. 19:11

Amikor azt hitték, már végre egyenesbe jöttek…

Nem szeretnének kommunista hétvégét tartani.
2019. 04. 25. 18:45

Elköszönt a Prága a Loki korábbi trénerétől

A derbin elszenvedett vereség volt az utolsó szeg.
2019. 04. 25. 17:26

Kupadöntő: beszólt a Honvéd légiósa Husztinak

Megígért valamit a Vidi középpályásának.
2019. 04. 25. 14:22

Egerszegen szavaztak a 16 csapatos NB I-ről

Pedig simán feljutnak.
2019. 04. 25. 09:56

3 évre írt alá az U17-es válogatott a liláknál

Hivatalos bejelentés.
2019. 04. 25. 15:13

Brutális a BKV Előre

Elképesztő tavaszt produkálnak.
2019. 04. 25. 13:25

Kosaras ultrák készülhetnek az év meccsére

A rendőrség sem tétlenkedik.
2019. 04. 25. 16:55

Kiosztotta a licenceket az MLSZ - 3 NB I-es csapat megbukott

Ülésezett az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága.
2019. 04. 25. 15:28

Honvéd-FTC: bejelentést tett a Fradi

Kérést intéztek a szurkolóikhoz.
2019. 04. 25. 13:34

Irány az Eb: itt az U17-es keret és a meccseink időpontjai

Ketten kimaradtak volna, nem ezt érdemelték.
2019. 04. 25. 12:07

Megvan a kupadöntő kezdési időpontja

Hivatalos bejelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Szolnoki MÁV FC53
2Jászberényi FC52
3ESMTK52
4Füzesgyarmati SK43
5Putnok FC42
6Nyírbátori FC40
7Sényő-Carnifex FC39
8Termálfürdő Tiszaújváros35
9Debreceni EAC33
10DVTK II26
11Tállya KSE26
12Eger SE26
13Gyöngyösi AK22
14Sajóbábony VSE21
15SBTC19
16Cigánd SE18
TABELLA - KÖZÉP
1Szeged-Grosics Akadémia52
2Szentlőrinc SE49
3SZEOL SC45
4Dunaújváros43
5Budapest Honvéd-MFA II36
6Taksony SE34
7FC Dabas34
8Iváncsa KSE31
9Rákosmente KSK31
10Kozármisleny FC31
11Kecskeméti TE30
12PMFC30
13Szekszárdi UFC24
14Makó FC19
15Paksi FC II19
16Hódmezővásárhelyi FC17
TABELLA - NYUGAT
1FC Ajka58
2Érdi VSE48
3III. Ker. TVE44
4Puskás Akadémia FC II42
5Komárom VSE36
6FC Nagykanizsa33
7Pápai Perutz FC32
8Ménfőcsanak ESK30
9THSE-Szabadkikötő29
10BKV Előre29
11Sárvár FC25
12Csepel FC24
13MOL Vidi FC II24
14Dunaharaszti MTK24
15Tarr Andráshida SC23
16Pénzügyőr SE23
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!