A pályán döntetlen, a lelátón a Ferencváros győzött - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

A pályán döntetlen, a lelátón a Ferencváros győzött

NB3.hu - 2016. September 11. Sunday 15:39
Pécs – Détári a táborban szurkolt, Dibusz is hazalátogatott.
Kép forrása: luckystriker1899 prod.

Vasárnap este fél hattól a PMFC fogadja a Ferencváros második csapatát az NB III-as bajnokság középcsoportjában. A vénaszkenner és a vezetőség ellen tüntető, emiatt a mérkőzések látogatását bojkottáló ferencvárosi ultrák az előző szezonban Csepelen tették tiszteletüket, és óriási futballünnepet varázsoltak.

 

Mivel idén a két csapat külön csoportba került, így a fradistáknak új helyszínt kellett találniuk, a választás most Pécsre esett. Csepel a szomszédban van, míg Pécs 200 kilométerre, így a zöld-fehérek nem lesznek tízezren, azonban a meccshangulat és a szépszámú vendégsereg most is garantált.

 

 

21.45: A lefújás után a Fradi-játékosok a táborral együtt énekelték el az indulót.

 

 

21.32: Így szólt a „szívünk zöld-fehér”

 

 

21.30: A Ferencváros egykori edzője, a korábbi világválogatott Détári Lajos is a Fradi-táborból buzdította a csapatot.  

 

 

21.22: A klasszikus ferencvárosi szurkolás

 

 

20.55: A Fradi-tábor a lefújás után sem hagyta abba az éneklést. 

 

 

19.50: A Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes is a helyszínen tekintette meg jelenlegi és nevelőklubja mérkőzését.   

 

 

19.50: A PMFC-tábor a Fradi-szurkolók hangalámondásával. 

 

 

19.43: A Fradi-ultrák pirotechnikai bemutatója

 

 

19.41: Megdörrent a Fradi-tábor

 

 

17.45: Javában zajlik a mérkőzés

 

 

17.45: A szokásos meccs előtti koreográfia

 

 

17.40: A Ferencváros-szurkolók pirotechnikai bemutatója. 

 

 

14.45: Úton a buszok Pécsre.

 

 

13.30: Óriási a hangulat.

 

 

10.45: Megindultak a buszok Pécsre.

 

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 04. 20. 12:09

Legendás játékos mesélt, hogy miylen volt régen a Derbi

Egy meglepetésvendég is feltűnt a műsorban.
2021. 04. 20. 11:21

Az Olimpiára is hatással lehet az Európa-bajnokság

Fény az alagút végén.
2021. 04. 20. 10:43

Amerikába igazolt Marozsán Dzsenifer

Hivatalos bejelentés.
2021. 04. 20. 10:17

Megvan a Derbi játékvezetője

Hivatalos bejelentés.
2021. 04. 19. 17:15

DEAC-Ajka: őszintén beszélt a kiesésről Sándor Tamás - reakciók

Kis Károly elégedetlen.
2021. 04. 19. 11:22

Lipcseinek nem tetszett, Sándor Tamásék megérdemelték, Mátyus rosszat érzett - NB II-es értékelések

A Vasas elkényelmesedett, a Pécs edzője büszke, Csertői bravúrról beszélt.
2021. 04. 20. 10:47

Kozármisleny: edzőváltás

Hivatalos bejelentés.
2021. 04. 19. 18:42

Honvéd-Fradi: legendás játékos mentett pontot - reakciók

Szerencsés döntetlen és a futball igazságtalansága.
2021. 04. 20. 09:46

Legnagyobb riválisa ellen lehet bajnok a Fradi, erőt demonstrálhat az Újpest

Az év egyik legfontosabb meccse következik Zalaegerszegen.
2021. 04. 20. 08:08

Bundesliga: Gulácsiék és Szalaiék is idegenben bizonyíthatnak

Elmarad Dárdaiék és Sallaiék meccse.
2021. 04. 18. 22:04

Gólgazdag meccsen válaszolt a Gyirmótnak a Loki

A Vasas kiejthette Várhidiékat, megvan az első kieső.
2021. 04. 18. 18:59

Megvan az első kieső, Várhidiék kieshetnek, egyre biztosabb a Vasas-feljutás - eredmények, tabella

Üzent a Lokinak a Gyirmót.
2021. 04. 19. 14:07

Kiváló bemutatkozás: miben bízik a Loki legendája? - reakció

Nem titkolta az örömét.
2021. 04. 18. 19:55

4 gól a Honvéd-Fradin, győzelemmel kezdett a Loki új edzője - eredmények, tabellák

Lecsúszott az élről a Kecskemét, nyert a Kerület.
2021. 04. 20. 07:32

Keddi foci: a Derbin lehet bajnok a Fradi

Kiesési rangadó Zalaegerszegen.
2021. 04. 19. 21:33

Megvan a Budapest Kupa döntőjének a helyszíne

Hivatalos bejelentés.
2021. 04. 19. 21:02

Rendkívüli támogatást kapott a DVTK

Hivatalos bejelentés.
2021. 04. 19. 20:20

Szuperliga: veszélybe került a Bajnokok Ligája

Nagyon kemény intézkedéseket jelentett be az UEFA.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Tiszakécskei LC71
2BVSC-Zugló61
3Jászberényi FC57
4Füzesgyarmati SK51
5BSE49
6Sényő-Carnifex FC47
7Kisvárda Master Good II.46
8Eger SE45
9DVTK II.43
10Tiszafüredi VSE41
11Ceglédi VSE39
12Termálfürdő Tiszaújváros37
13DVSC II.33
14Tállya KSE32
15FC Hatvan30
16SBTC Kft.30
17Putnok FC28
18Gyöngyösi AK25
19Sajóbábonyi VSE21
20Mezőkövesd Zsóry FC II.17
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE67
2Kecskeméti TE66
3FC Dabas60
4Ferencvárosi TC II.59
5Budapest Honvéd-MFA II.53
6Monor45
7Dabas-Gyón FC43
8ESMTK43
9HR-Rent Kozármisleny42
10Paksi FC II.39
11Újpest FC II.39
12Rákosmente FC38
13Dunaújváros37
14Hódmezővásárhelyi FC36
15Vác FC36
16Szekszárdi UFC33
17Taksony SE32
18Körösladányi MSK25
19Szegedi VSE22
20Majosi SE7
TABELLA - NYUGAT
1III. Ker. TVE74
2Credobus Mosonmagyaróvár63
3VLS Veszprém56
4FC Nagykanizsa55
5Lipót Pékség SE55
6SC Sopron47
7Tatabányai SC46
8Érdi VSE45
9Puskás Akadémia FC II.44
10Komárom VSE43
11MOL Fehérvár FC II.40
12Bicskei TC40
13Pápai Perutz FC39
14Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő38
15Balatonfüredi FC36
16ZTE FC II.34
17BKV Előre32
18THSE-Szabadkikötő19
19Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak18
20Nagyatádi FC9
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!