nb1.hu

A feljutás a cél Győrben!

Győr - A "kaposvári" tehetség csak a győzelemben hisz!

A hét közben drámai körülmények között az utolsó pillanatokban kapott góllal esett ki a Magyar Kupából az ETO FC Győr együttese az NB I listavezetője a Vasas FC ellen! A harmadosztályú győriek az angyalföldiek vezetése után még fordítani is tudta, de a csata végére elfáradtak, győzött a nagyobb tudás! Nincs megállás azonban, mert a hétvégén a Kaposvár együttese érkezik az ETO Stadionba!

 

Igazi rangadónak ígérkezik a somogyiak elleni találkozó, hiszen az ETO a második, a Kaposvár a harmadik az NB III Nyugati csoportjának a tabelláján!  Esetleges győzelmével a Győr utolérhetné pontszámban a listavezető Érdi VSE együttesét a táblázaton. A Rákóczi pedig egy esetleges győzelemmel az ETO-t érné utol a második pozícióban.

 

A rangadó ténye mellett a gyermekeknek is érdemes lesz kilátogatni az ETO Parkba, hiszen számukra a Mikulás ajándékcsomagokkal készül majd!

 

A feljutásért vívott harcban egyik nagy ellenfél a Somogy megyei együttes, ezért is fontos nagyon a szombati mérkőzés. Meg azért is, hogy a győri gárda visszavágjon a Rákóczinak a nyári nyitányon elszenvedett 1-0-s vereségért!

 

Egy játékos számára pedig kiemelten fontos lesz a találkozó. Kulcsár Kornél, az ETO 25 éves tehetséges középpályása Kaposváron kezdte a pályafutását, ezért is lesz számára más ez a mérkőzés:

 

„Valóban ott lettem ismert játékos, de már elég régen elkerültem a városból – kezdi a futballista. – Az ETO-n kívül már többször, például a Haladás, a Pápa és a Mezőkövesd színeiben is játszottam a Rákóczi ellen, így ebből a szempontból nem érzek semmi különlegeset a szombati meccs előtt."

„Úgy gondolom, az idény második felére összerázódott a társaság. Érthető, hogy kellett ehhez egy kis idő, hiszen sok futballista érkezett a csapathoz. De ma már minden adott nálunk a sikerhez: a forma, a játéktudás és a kiváló csapatszellem is. Az ETO-nak nagyon erős a játékoskerete, a meccsre nevezett tizenhat futballistába is nehéz bekerülni, nem beszélve a kezdőről. Állítom, ez a jelenlegi keret az NB II élmezőnyében is megállná a helyét. A magam teljesítményéről azt gondolom, hogy ahová az edzőm állít, ott igyekszem a legjobb teljesítményt nyújtani. Úgy érzem, mostanában elég jól megy a játék, a Csepel ellen gólt is szereztem. Elégedett persze nem lehetek, mert a jónál is lehet még jobban játszani."

„Biztos vagyok benne, hogy legyőzzük a Kaposvárt, hiszen sokkal jobb és erősebb a csapatunk és ezt a pályán be is fogjuk bizonyítani. A szurkolóink segítségével miénk lesz a három pont"

 

nyilatkozta az eto.hu-nak az ismert labdarúgó.

 

Az ETO FC Győr-Kaposvár Rákóczi FC mérkőzés 16 órakor kezdődik az NB III Nyugati csoportjának 18. fordulójában.

 

Forrás:  kisalfold.hu

              eto.hu

 

 

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC