A drukkerekről sem felejtkezett el a Tiszakécske edzője - reakció - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

A drukkerekről sem felejtkezett el a Tiszakécske edzője - reakció

Bíró Ádám - 2021. April 13. Tuesday 13:23
Miért büszke a szakember?
Kép forrása: tiszakecskefoci.hu
Hétvégén újabb lépést tett a Tiszakécske az NB II felé. Az NB III Keleti csoportját vezető együttes a Sajóbábony otthonában 4-0-s győzelmet aratott. A gólokon a duplázó Kalmár mellett Simon és Pál osztozott.
 
A tiszakécskei együttes a sikerének köszönhetően már 71 ponttal rendelkezik, így az éllovas fórja 10 pont a második helyen álló BVSC-vel szemben. 
 
Nagy Sándor vezetőedző az értékelésében elmondta, rengeteget dolgoztak a tanítványai ezért a sikerért.
 
"Megvalósítottuk, amit elterveztünk. Amit kértünk a játékosoktól azt maradéktalanul végrehajtották. Rengeteget dolgoztak ezért a sikerért is. Nehezítette a dolgunkat az, hogy a pálya minősége nem volt jó, azonban labdarúgóink alkalmazkodtak a körülményekhez. Ezért is büszke vagyok rájuk. Nagy a nyomás a csapatunkon, hiszen csak a győzelem az elfogadható, de labdarúgóink bírják ezt a nyomást. Ezért is vannak itt a Tiszakécskei LC keretében. Minden dicséretet megérdemel ez a csapat. Köszönjük szurkolóinknak, hogy a videós közvetítésen követik mérkőzéseinket. Érezzük, hogy mögöttünk állnak" - összegzett Nagy Sándor.
 
NB III Keleti csoport 
28. forduló, Sajóbábony Sportpálya, zárt kapus mérkőzés. Vezette: Leél-Őssy Ádám (Kulcsár Dániel, Hovanecz Máté László)
Sajóbábonyi VSE – Tiszakécskei LC 0 – 4(0 – 2)
SVSE: Egyed- Marczis, Laurinyecz, Titkó(Bartók), Nagy, Tóth, Mezőssy(Borai), Lukács(Molnár), Lakatos, Sebők, Hegedűs, vezetőedző: Mészáros Ferenc
TLC: Molnár- Oláh, Csáki(Horváth Ad.), Kiprich, Farkas(Szabó)- Ternován(Galacs), Pongrácz, Horváth Att.(Zvara), Simon(Pál)- Albert, Kalmár, vezetőedző: Nagy Sándor
gólszerzők: Kalmár a 36. és a 64.-, Simon a 26.- és Pál a 84. percben
kiállítva: Nagy a 75. percben
LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 05. 17. 11:31

Óriási személyes sztorit mesélt Maradonáról Véber György

Nem kötényt adott neki, de...
2021. 05. 17. 10:23

Hol folytatja Dzsudzsák Balázs?

Lejár a szerződése a Loki csapatkapitányának.
2021. 05. 17. 09:36

Így gratulált egymásnak az FTC és az Újpest – részletek

A színfalak mögött azért más a helyzet!
2021. 05. 17. 08:51

Kisvárda: portugál vezetőedző érkezik?

Már dolgozott Magyarországon.
2021. 05. 17. 11:09

Csertői és a Gyirmót csodája, nagyon boldog Loki - NB II-es értékelések

Komoly üzenet Kaposváron, több edző is bírózott.
2021. 05. 16. 21:23

Vasas-ETO: Schindler és a győri csapat sorsa is téma volt a mérkőzés után

A két vezetőedző értékelt a lefújást követően.
2021. 05. 16. 21:14

Feljutott a III. Kerület, majdnem a Kecskemét is - eredmények, tabellák

Több csapat is kiesett, gólzápor országszerte.
2021. 05. 15. 19:09

Újabb csapat juthat fel, csúcsrangadó vár a bajnokra

Remek szériában van a Loki.
2021. 05. 17. 07:32

Hétfői foci: pályán Kádárék és a Csíkszereda

Két magyaros meccsel indul a hét.
2021. 05. 16. 22:53

Gulácsiék óriásit mentettek, dráma a Sepsi meccsén

Örülhet a magyar védő, megszakadt Szalaiék sorozata, Sallói gólt szerzett.
2021. 05. 16. 20:19

Gólzáporos meccsek döntöttek az NB I-be jutókról

Debreceni és gyirmóti extázis, angyalföldi bánat - véget ért az NB II.
2021. 05. 16. 18:55

Két piros Pécsen, a 90. perc döntött Szolnokon és Kaposváron - eredmények, tabella

Parádés Szeged, a végére lendült bele a DEAC.
2021. 05. 14. 16:28

Albérletbe költözik a Tiszafüred

Hivatalos bejelentés.
2021. 05. 14. 16:09

Edzőváltással harcolnak a bennmaradásért

Hivatalos bejelentést tett a Hódmezővásárhely.
2021. 05. 16. 18:22

Kispest: méltó búcsú az Amerikába igazoló kulcsembertől - videó

Emlékezetes gól-Gazdag pillanatok.
2021. 05. 16. 16:02

Bajnokin is debütált pályafutása 14. csapatában Vadócz Krisztián

Méghozzá sikerrel.
2021. 05. 16. 14:41

ZTE: távozik a magyar válogatott csatár?

Bobál Gergely is főszereplő lehet az ügyben.
2021. 05. 16. 13:50

Az Újpest és a szokásos tulajdonosváltás: kőkemény válasz érkezett

Megszólalt az ügyvezető.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Tiszakécskei LC85
2BVSC-Zugló69
3Jászberényi FC69
4Füzesgyarmati SK66
5Kisvárda Master Good II.64
6BSE60
7Sényő-Carnifex FC54
8Eger SE52
9DVTK II.50
10Ceglédi VSE46
11Tiszafüredi VSE45
12Termálfürdő Tiszaújváros45
13DVSC II.42
14Tállya KSE41
15Putnok FC36
16FC Hatvan35
17SBTC Kft.35
18Gyöngyösi AK30
19Sajóbábonyi VSE24
20Mezőkövesd Zsóry FC II.21
TABELLA - KÖZÉP
1Kecskeméti TE80
2Iváncsa KSE80
3FC Dabas73
4Budapest Honvéd-MFA II.66
5Ferencvárosi TC II.64
6Dabas-Gyón FC55
7HR-Rent Kozármisleny54
8Monor53
9ESMTK53
10Rákosmente FC48
11Paksi FC II.46
12Újpest FC II.45
13Dunaújváros44
14Szekszárdi UFC44
15Vác FC44
16Hódmezővásárhelyi FC42
17Körösladányi MSK40
18Taksony SE32
19Szegedi VSE24
20Majosi SE10
TABELLA - NYUGAT
1III. Ker. TVE84
2Credobus Mosonmagyaróvár71
3VLS Veszprém67
4FC Nagykanizsa65
5Lipót Pékség SE59
6Tatabányai SC57
7SC Sopron55
8Puskás Akadémia FC II.53
9Komárom VSE53
10Érdi VSE52
11Bicskei TC50
12Balatonfüredi FC48
13MOL Fehérvár FC II.46
14ZTE FC II.46
15Pápai Perutz FC44
16BKV Előre43
17Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő41
18Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak28
19THSE-Szabadkikötő27
20Nagyatádi FC9
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!