A DEAC Angliát, a Makó Amerikát megjárt játékost igazolt - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

A DEAC Angliát, a Makó Amerikát megjárt játékost igazolt

NB3.hu - 2021. July 14. Wednesday 19:07
További érkező is van a makóiaknál, készül a Győr.
Kép forrása: deac.hu

 

DEAC

 

"Fiatal kapust igazolt a DEAC. A 21 éves Deczki Máté a DVSC-ben nevelkedett, és mindössze 16 éves volt, amikor egy felkészülési mérkőzésen bemutatkozott a felnőttcsapatban, emellett az utánpótlás-válogatottba is többször meghívták. Tehetségére felfigyelt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Stoke City, és 2016 nyarán le is igazolta a játékost. Új klubjában eleinte az U18-as csapatban kapott lehetőséget, és hamar letette névjegyét, ugyanis „az év védése a 2017–2018-as idényben” elismerésben részesült a korosztályos Premier League-ben, amikor a Derby County elleni bajnokin előbb Fuseine Rashid fejesét hárította reflexmozdulattal, majd az ismétlésnél is a helyén volt.

 

Deczki Máté három év után úgy döntött, hogy hazatér. Először az NB II újoncához, az Ajkához igazolt, majd kölcsönbe került a harmadosztályú Veszprém csapatához, ahol az elmúlt két szezont töltötte. Idén nyáron visszatért szülővárosába és a DVSC-vel kezdte a felkészülést. A Loki a napokban leigazolta, így a tehetséges kapus kölcsönbe érkezik a DEAC-hoz.

 

– Mindössze tizenhat éves voltál, amikor Angliába igazoltál. Megérte?

– Sokan kérdezték, megbántam-e, hogy annak idején otthagytam a Debreceni Labdarúgó Akadémiát és külföldre igazoltam, de őszintén válaszolva a kérdésre: egyáltalán nem. Nagyon hasznosnak tartom a kint töltött időszakot, sokat tudtam fejlődni technikailag és mentálisan egyaránt. Kint nagy hangsúlyt fektetnek a mentális felkészítésre, hogy az edzésen és a mérkőzéseken minden játékos ott legyen fejben. Elég fiatalon sikerült belekóstolnom a profi világba, és igyekeztem ennek megfelően élni mindennapjaimat. Úgy érzem, ebből sokat tudok majd profitálni.

 

– Ennek ellenére a légiós életet három év után magad mögött hagytad, és hazatértél.

– Az utolsó angliai idényemben az U23-as együttesben védtem, és marasztaltak ugyan, de tizenkilenc évesen már arra vágytam, hogy felnőttcsapatban bizonyíthassak, kint pedig erre még nem nagyon volt lehetőség. Ezért hazajöttem, és az NB II-be akkor feljutott Ajka leigazolt. Sajnos nem jöttek be itt a számításaim, hamar búcsút intettem a klubnak, és a harmadosztályú Veszprémben folytattam, ott töltöttem az elmúlt két szezont. Hálával tartozom nekik, mert megadták a bizalmat, felkészítettek a felnőttfocira, ennek köszönhetően sikerült rengeteg tapasztalatot szereznem.

 

– Idén nyáron viszont már a nevelőegyesületed első csapatában bukkant fel a neved…

– Jött egy lehetőség, miszerint a DVSC-nél részt vehetek egy hétig próbajátékon, ami jól sikerült, így a klub leigazolt. A több játéklehetőség érdekében kölcsönadtak a DEAC-nak, de nem bánom, mert szeretnék rendszeresen védeni, ami jó alkalom, hogy további rutint szerezzek. Arra törekszem, hogy segítsem a csapatot a célok elérésében. Szerintem reális esélyünk van a visszajutásra, de ezért együtt kell tenni, mert csak akkor sikerülhet, ha minden játékos ugyanúgy gondolkodik és tesz annak érdekében, hogy a csapat a lehető legjobban szerepeljen.

 

– Angliában a Premier League különböző korosztályaiban védtél, ám itthon a harmadik szezonodat kezded az NB III-ban. A tűz azért még ég benned?

– Bár hazajöttem, de egyáltalán nem adtam fel a reményeimet és a céljaim, ezek ugyanúgy előttem vannak minden egyes nap. Fiatal vagyok még, nem késtem el semmivel és semmiről. Remélem, a DEAC-ban minél több meccsen kapok lehetőséget, ennek érdekében nekem is sokat kell dolgoznom. Remek szakmai stáb irányításával dolgozunk, a kapusedzőnk, Tóth Ferenc is nagyon precíz, sokat lehet tőle tanulni, tehát minden adott a profi munkához és a további fejlődéshez, ami csak előre visz engem is."

 

MAKÓ

 

"Újabb két játékossal bővült csapatunk!

 

A ferencvárosi nevelésű, korábban az Egyesült Állomakban, Kansasben is megfordult Popgeorgiev Pantelis a Kecskemét csapatától csatlakozik hozzánk. Panti több korosztályos válogatottban is szerepet kapott.

 

Sziklási Gergely a tavalyi dobogós Dabastól igazolt Makóra. A kőkemény védő korábban az MTK, a Puskás Akadémia és a Mosonmagyaróvár játékosa volt, ahol komoly NB2-es rutint is szerzett. Mindkettőjüknek nagyon sok sikert kívánunk."

 

GYŐR

 

"Keményen készül az NB III-as bajnoki idényre az ETO Akadémia csapata is. Fiataljaink három mérkőzéssel hangolnak az augusztus elsején rajtoló szezonra.

 

Az előző szezonban a megyei élvonalban bajnoki címet nyerő ETO Akadémia is gőzerővel készül, immár az NB III-ra. Akadémistáink a következő szezonban sokkal nagyobb feladat elé néznek, hiszen a harmadosztályban már igen komoly ellenfelekkel találják szemben magukat.

 

Hannich Péter sportigazgató bizakodóan tekint a szezon elé.

 

- Két hete kezdte meg a csapat a felkészülést – kezdte Hannich Péter. – Kedden és csütörtökön dupla edzéseken vesznek részt a játékosok, míg a többi napon egy foglalkozás van a programban. Ezen a héten le is játssza az együttes az első felkészülési mérkőzését a Sopron ellen, majd még két találkozón készülnek a szezonra, előbb a Kapuvár, majd a Pápa lesz az ellenfél még a bajnokság kezdete előtt, aminek szerdán tartják a sorsolását. Több fiatal játékos is érkezett a csapathoz, emellett a héten még érkeznek olyan fiatalok, akiket tesztel a szakmai stáb. Alakul a keretünk, keményen dolgoznak a fiúk. Első szezonunkban a biztos bennmaradás a célunk.

 

Király József vezetőedző felkészítette csapatát az első edzőmeccsre, amiből reményei szerint komoly következtetéseket tud levonni.

 

- Két hete álltunk munkába a fiúkkal – mondta Király József vezetőedző. – Az első benyomásaink nagyon jók, keményen, koncentráltan és lelkiismeretesen készülnek a játékosok. Keretünket szeretnénk még a rajtig erősíteni, különösen a támadó szekciót, örülnénk még egy-két játékos érkezésének. A hétvégén lépünk pályára először felkészülési mérkőzésen, a Sopron NB III-as gárdája ellen játszunk, ami után már tudunk majd következtetéseket levonni a csapat erősségével kapcsolatosan.

 

Americo Pereira a tavalyi bajnokcsapatnak alapembere volt, ő is nagyon várja már a szezon kezdetét a magasabb osztályban.

 

- A felmérések után gyorsan meg is kezdtük a kemény munkát – mondta a védő. – Az edzők nagyon jó programot állítottak elő, a játéra való felkészülés, és az erőnléti fejlesztés is remekül megy idáig. Vannak új játékosok, akiknek be kell illeszkedniük a csapatba, viszont a mag megmaradt tavalyról, az ifiben és a megyei első osztályban is együtt játszottunk, úgyhogy az összeszokottságra nem lehet panasz. Nagyon motivált mindenki, és várjuk már a rajtot. Mindegy lesz, hogy kivel játszunk, minden meccshez úgy állunk, hogy nyerni szeretnénk. Én személy szerint egy erős ellenféllel kezdenék szívesen, hogy már a szezon elején kiderüljenek az erőviszonyok, és hogy tudjuk, hol tartunk jelenleg."

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 08. 19. 14:49

Köln-Vidi: felbőszültek a németek a vereség után

Így látják a továbbjutási esélyeket.
2022. 08. 19. 13:24

Paks: Waltner Róbert reagált az FTC kérelmére

Indokolt is a vezetőedző.
2022. 08. 19. 12:27

Nemzetek Ligája: indul a jegyértékesítés

Újabb két meccs vár a magyar válogatottra. 
2022. 08. 19. 12:01

EKL: kiakadt Szalai Ádám edzője - reakció

Tovább mélyül a gödör a svájci csapatnál.
2022. 08. 18. 18:58

Nyert a DVTK-Ajka, Vukmir örül, hosszabb eltiltást is kiosztott az MLSZ

Dobogón Békéscsaba és Szombathely is.
2022. 08. 17. 21:32

Megtalálta a helyes utat a DVTK, a viharsarokban vendégeskedett az MTK

Szomszédvárak csatája Baranyában.
2022. 08. 18. 19:09

Böde gólt szerzett, igazolt a Dunaújváros és a Hódmezővásárhely

Eltiltották a Balassagyarmat technikai vezetőjét, Baráth Botond visszajátszott.
2022. 08. 17. 20:15

Hetet rúgott az Iváncsa, háromgólos hátrányból fordított a Pénzügyőr

Eredmények, tabellák.
2022. 08. 19. 11:22

FTC-Shamrok: Pászka Lóránd elárulta, mi kell a továbbjutáshoz

Értékelt a balhátvéd. 
2022. 08. 19. 10:39

Puskás Akadémia-Kecskemét: visszatér a “veszélyes újonc” - reakciók

Ezt várják a főszereplők.
2022. 08. 17. 19:37

Debütált a Szpari új edzője, négyet vágott a Győr

Eredmények, tabella.
2022. 08. 16. 17:36

2 milliós szegedi büntetés, új igazolás Siófokon - a szerdai program

Mindhárom dobogós idegenben játszik.
2022. 08. 17. 12:50

Szoros csatát hozott az FTC és a Honvéd meccse

Eredmények, tabellák.
2022. 08. 16. 18:02

Brutális bombagól után jön a hétközi forduló - videó, szerdai program

Öt hibátlan csapat maradt még.
2022. 08. 19. 09:59

NB I: fővárosi rangadó, nyeretlenek csatája

Izgalmasnak ígérkezik a 4. forduló.
2022. 08. 19. 09:26

Köln-Vidi: mutatjuk a fehérvári bombagólokat - videó

Provokálta a kiállítást a Vidi, váratlan dolog érte a hazaiakat.
2022. 08. 19. 06:32

Pénteki foci: kezdődik az NB I 4. fordulója

Méghozzá egy meccsel.
2022. 08. 18. 23:28

Vidi-Köln: Dárdai a bombagóljáról is mesélt - reakció

Tényleg sikerült jól eltalálnia. Inna egyet az apjával!
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló10
2Aqua-General Hajdúszoboszló10
3Putnok FC9
4Pénzügyőr SE9
5BKV Előre9
6Körösladányi MSK7
7Kisvárda Master Good II.7
8Facultas-Tiszafüredi VSE7
9Karcagi SE7
10DEAC6
11DVTK II.6
12Eger SE6
13FC Hatvan4
14Sényő-Carnifex FC4
15Termálfürdő FC Tiszaújváros4
16DVSC II.4
17Füzesgyarmati SK3
18Jászberényi FC1
19Vasas FC II.1
20Békéscsaba 1912 Előre II.0
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE12
2Hódmezővásárhelyi FC12
3ESMTK9
4Dunaújváros8
5Meton-FC Dabas SE7
6Majosi SE7
7Budapest Honvéd-MFA II.7
8MTK Budapest II.6
9Szolnoki MÁV FC6
10Balassagyarmati VSE6
11Szekszárdi UFC6
12Paksi FC II.6
13PTE-PEAC4
14Ferencvárosi TC II.4
15Makó FC4
16Újpest FC II.3
17Kecskeméti TE II.3
18Ceglédi VSE3
19Bánk-Dalnoki LA1
20Monor0
TABELLA - NYUGAT
1Practical VLS Veszprém12
2Tatabányai SC9
3FC Nagykanizsa9
4Érdi VSE9
5Puskás Akadémia FC II.8
6ETO Akadémia7
7III. Kerületi TVE7
8Kelen SC7
9ZTE FC II.7
10Technoroll Teskánd KSE6
11Komárom VSE4
12MOL Fehérvár FC II.4
13Bicskei TC4
14Gyirmót FC Győr II.4
15Budaörs3
16Csornai SE3
17Kaposvári Rákóczi FC3
18Móri SE1
19Zsámbéki SK1
20Balatonfüredi FC0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!