nb1.hu

A Csepel elrontotta a Veszprém pályaavatóját

Veszprém – Gabala büszke a csapatra, Lantai szerint maguknak köszönhetik a vereséget.

A VLS Veszprém stadionjának játéktere alapos felújításon esett át a közelmúltban, így a Csepel elleni mérkőzésre már nem az Ajkai stadionban, hanem az Egyetemi Városi Stadion megújult gyepén került sor. Ennél nagyobb öröme nem is volt aznap a hazaiaknak, ugyanis mindhárom bajnoki pontot elhozta a Csepel.

 

A veol.hu beszámolója szerint az első csepeli helyzetre a 8. percig kellett várni, amikor is Somodi jobbról, 13 méterről lőtt a lapu mellé. A 22. percben hazai próbálkozást jegyezhettek fel: Bognár mintegy 35 méterről a kapujából kinn álló Juhász fölött emelt kapura,a labda pedig a felső lécen csattan. A 24. percben Simon Krisztián fejese kerülte el a vendéglátók kapuját. A 43. percben egy csepeli szögletet követően Tóth Csaba fejelhetett és csak centikkel tévesztette el a kaput. A 45. percben Böröczky kezezett a hazai 16-osin belül, minek okán Derdák játékvezető 11-est ítélt. A labdának Németh Gábor futott neki, Zelizi kapus azonban kifogott rajta.. Ám mielőtt túlzott ünneplésbe kezdtek volna a hazai oldalon, a játékvezető újra rúgatta a büntetőt, megítélése szerint ugyanis Zelizi elmozdult a lövés előtt. Németh Gábor másodjára nem hibázott. 0-1.

 

Az 58. percben a már korábban besárgult Böröczkynek ismét villant a sárga kártya, így mehetett is zuhanyozni a hazaiak 2-es számú játékosa. A 62. percben Somodi Ádám csapott le egy labdára a veszprémi kapu közelében, és a kapus mellett a hálóba gurított. 0-2. A hátralévő időben leginkább a mezőnyben folyt a játék, igazán komolyan egyik kapu sem került veszélybe, így sikerült elhoznia a Csepelnek az újabb, nagyon fontos három pontot Veszprémből.

 

Gabala Krisztián (Csepel):– Az első pillanattól kezdve domináltuk a mérkőzésen, kézben tartottuk s irányítottuk a találkozót. A támadózónában az első 45 percben voltak ugyan problémáink, nem hoztunk jó döntéseket, de a második – tizenegyest érdemlő – gólszerzési lehetőségünket sikerült értékesíteni. Onnantól fogva a hazaiak minden reménye elszállt a pontszerzést illetően. Büszke vagyok a csapatra, mert látszik a folyamatos fejlődés a játékon, hétről hétre lehetőségem nyílik újabb és újabb variációkat kipróbálni, ami a jövőt illetően mindenképp pozitívum.

 

Lantai Balázs (Veszprém):­ Megint csak magunknak köszönhetjük ezt a vereséget. Mindkét gólt komoly egyéni hiba előzött meg. Az NB III­ban ilyen kapitális hibákat már nem lehet büntetlenül elkövetni. Úgy vélem, mi még tanuljuk ezt az osztályt, sok munka vár még ránk.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC