nb1.hu

A Csepel ellen lezárult egy fejezet a Budapest Honvéd-MFA életében

Budapest – Gabala: Az ellenfél mellett további három akadályt is le kellett volna még gyűrnünk.

Az NB III-as bajnokság 9. fordulójában két ellentétes formában lévő csapat találkozott a Bozsik Stadion centerpályáján. A Honvéd beszámolóját a mérkőzésről változtatás nélkül közöljük.

 

A mieink az utóbbi négy mérkőzésen mindössze egy pontot szereztek, a csepeliek viszont az elmúlt bő egy hónapban öt meccsből négyszer is győztesen hagyták el a pályát.

 

Az első félidőben egyértelműen nálunk volt többet a labda, de 44 és fél percig nem tudtuk komolyabban veszélyeztetni a csepeliek kapuját. A mi oldalunkon Nagy Sándornak egy-két kirúgáson kívül semmi dolga nem akadt.

 

Aztán a játékrész utolsó percében egy szép átlépős csel után Bíró Ákos elé került a labda, aki megelőzte a védőjét, majd a rosszul kifutó kapus mellett is elhúzta a labdát, aztán az üresen maradt kapu közepébe gurított. 1-0!

 

A második félidő elején egy nehezen rekonstruálható támadás végén gyorsan megdupláztuk az előnyünket. Ide-oda pattogott a labda a vendégek ötösének környékén, végül Juhász Gergely könnyedén megszerezhette volna, de gyakorlatilag Tóth Barna elé ejtette, aki köszönte szépen és közelről a kapu közepébe bombázott. 2-0!

 

Ezután Nagy Sándor védett egy hatalmasat, majd a félidő közepén eldöntöttük a mérkőzést. Göblyös lőtte be a labdát szabadrúgásból a térfél közepéről, a bal oldalról, az érkező Márton András pedig egyből lőtt a csepeliek kapujába, nagyon szép gól volt! 3-0!

 

A biztos vezetés tudatában látványosan visszavettünk, ezt pedig a Csepel két perc múlva kihasználta, amikor egy jobb oldali beívelés után Haraszkó Sándor szabadon fejelhetett a kapunkba. 3-1!

 

Nem kellett sokáig aggódnunk, hogy a vendégek esetleg még közelebb lopakodnak, mert Somodi Ádám két percen belül két sárga lapot is összeszedett. Az emberelőnyben pedig már újra a mi akaratunk érvényesült, és bár a helyzeteink megvoltak, további találatot már nem sikerült szerezni.

 

A 11 sárga lapot hozó mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk, és a Csepellel helyet cserélve feljöttünk a 6. helyre. Jövő vasárnap ismét nehéznek tűnő feladat vár ránk, hiszen a feljutásra törekedő Kaposvári Rákóczi otthonában lépünk majd pályára.

 

A Csepel edzője, Gabala Krisztián a klubja honlapjának nyilatkozott.

 

 – Gratulálok a Honvédnak a három pont megszerzéséhez. Nehéz találkozón vagyunk túl, ahol nem csak az ellenfelet, de további három akadályt is le kellett volna még gyűrnünk, amire ma sajnos nem voltunk képesek… Hétről-hétre nehéz úgy dolgozni, hogy nem csak a játékkal, a csapatommal kell foglalkozni, egy harmadosztályú bajnoki meccs színvonala csakis akkor fog emelkedni, ha ott minden résztvevő felnő a feladathoz. Szeretném megköszönni a csapat és magam nevében azt a támogatást, amit már nem először kapunk a szurkolóinktól. Jó volt látni, hallani, érezni a Bozsik stadionban is azt a szeretetet és támogatást a Csepel drukkerektől, valamint labdarúgóinktól azt az alázatot, ahogy a meccshez hozzáálltak. Együtt így volt kerek az, amit a mai Csepeli labdarúgás képvisel, és aminek feltétlenül helye van a honi futballtérképen. Ki merem jelenteni, hogy erős csapatunk van, ami a jövőben még sokszor fogja megörvendeztetni a csepeli érzelmű szimpatizánsokat.

 

NB III, Nyugati csoport, 9. forduló

Budapest Honvéd-MFA – Csepel FC 3-1 (1-0)

Gólszerzők:Bíró Ákos (45’, 1-0), Tóth Barna (52’, 2-0), Márton András (66’, 3-0), Haraszkó Sándor (68’, 3-1)

Kiállítva:Somodi Ádám (73’)

 

Bozsik Stadion, centerpálya, 150 néző

Játékvezető: Kulcsár Katalin (Bertalan Dávid, Horváth Zoltán)

 

Budapest Honvéd-MFA: Nagy Sándor – Bíró Tamás, Nemes Barna (Fehér Imre, 60’), Raul Palmes, Gergényi Bence, Göblyös Dániel, Márton András, Király Ákos (Tóth Henrik, 65’), Tömösvári Bálint, Bíró Ákos, Tóth Barna (Rózsahegyi Dominik, 81’). Vezetőedző: Gálhidi György

 

Csepel FC: Juhász Gergely – Dévai Csaba, Haraszkó Sándor, Hesz Olivér (Takács László, 46’), Fisli András, Horváth Géza, Teplán János, Somodi Ádám, Szabó Ádám, Simon Krisztián (Zimermann Zoltán, 62’), Tóth Csaba (Borgulya István, 84’). Szakmai vezető: Gabala Krisztián

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC