nb1.hu

9 játékos érkezett a Budaörshöz, válogatott védővel erősített a Tatabánya

15 év után távozhat a Jászberény védője.

A Budaörs bejelentése:
 
"Megkezdte a felkészülést a 2022/2023-as szezonra csapatunk. Bekő Balázs legénysége napi két edzéssel készül az új idényre. 
 
Saját nevelésű fiataljaink közül Tóth Gábornak, Halácsi Mirkónak, Jász Gergőnek, valamint Gula Boldizsárnak élő szerződése van, így ők a jövőben is egyettesünket erősítik. Csakúgy, mint Csillag Dárius, Váradi Alexander és Horváth Emil, akikkel szerződést hosszabbított klubunk.
 
Emellett természetesen új játékosok is érkeztek Budaörsre:
 
Ferkó Ádám – Védő (BKV Előre), korábban három és fél szezonon keresztül szerepelt már Budaörsön
Tóth Attila – Védő (MOL Fehérvér FC II.)
Kunsági Roland – Kapus (Tatabányai SC)
Hoszpodár Bence – Belső középpályás (Tatabányai SC)
Soltész Barnabás – Belső középpályás (Tatabányai SC)
Szamosi Tamás – Szélső védő (Kelen SC)
Klausz Ádám – Szélső (Tatabányai SC)
Khiesz Kornél – Belső védő (Balatonfüred)
Popov Patrik – Támadó (Mosonmagyaróvár)
 
Jó hír, hogy csapatunk ezúttal sem engedi el az utánpótlásból kiöregedő játékosok kezét, így Végh Patrik, Takács Gergely, Tímár Bálint, Zsuppán Donát, Bárányos Roland, Somogyi Benedek, Sándor Máté, Urbantsok Bálint, valamint Borbás Bence az első csapattal kezdik meg a felkészülést. Borbás Bence már korábban is edzett az első kerettel, sőt már be is mutatkozhatott az NB II-ben.
 
A szakmai stáb dolgozik a végleges keret kialakításán. Információkért érdemes honlapunkat követni."
 
A Jászberény közleménye:
 
"Tegnap Német Gyula vezetőedző irányításával megkezdte a felkészülést csapatunk a 2022-23-as bajnoki idényre. Miközben több tárgyalásunk kimondottan kedvező irányba halad – a hét második felében akár be is kapcsolódhatnak a munkába kiszemeltjeink -, a tavaszi keret néhány tagja a jelek szerint másfelé veszi az irányt.
 
Azt már jeleztük, hogy Szanku Kristóf Hatvanban folytatja pályafutását, de a jelek szerint nem marad klubunknál Szanyi Krisztián sem, aki a hírek szerint Nagykanizsa felé veszi az irányt. Saját nevelésű védőnk 15(!) év után int búcsút Jászberénynek, s a múlt hétvégén már pályára is lépett új csapatában a ZTE elleni felkészülési találkozón (0-2). Távozik másik belső védőnk, Tóth Olivér is. Ő (Testnevelési) egyetemi elfoglaltsága miatt Budapest környéki csapatot keres magának. Nem fogadta el klubunk ajánlatát Micskó Márk és az egy éve a Szolnoki MÁV-tól nagy reményekkel érkezett, ám az NB III-ban csupán epizódszerepet játszó Lakatos Dávid sem.
 
A hétfői első gyakorláson több önként jelentkező próbajátékos is szerelést öltött, sorsukról a kiszemeltjeinkkel zajló tárgyalások lezárását követően döntünk."
 
A Tatabánya beszámolója:
 
"MEGKEZDTÜK A FELKÉSZÜLÉST A BAJNOKI SZEZONRA
 
A TÁVOZÓK MELLETT JELETŐS VISSZATÉRŐI IS VANNAK CSAPATUNKNAK
 
A hétfői felmérések után a ma délutáni kánikulában megkezdte edzésmunkáját a TSC labdarúgócsapata. A frissen kinevezett vezetőedző, Gyürki Gergely nagy elánnal vetette magát a munkába a Csapattal, amelyben néhány változás történt az elmúlt hetekben, de a lényeg, hogy az Együttes nagy részét sikerült egyben tartani. 
 
“A nyári szünetben távozott az alap csapatunkból Klausz Ádám, Soltész Barnabás és Kunsági Roland, valamint a csereként többször bevetett Hoszpodár Bence is. Mindannyian az NB II-ből most kiesett Budaörshöz igazoltak. Klausz és Soltész sporttársak érthetően és el nem ítélendően a környezetváltás igényével indokolták lépésüket – mondta el Molnár József ügyvezető, aki kiemelte: 
 
“Letenyei Zalán jövője még kérdéses, míg Módi Viktor a jövőben inkább utánpótlás edzői munkájára kíván koncentrálni. Az egész évben mindössze egyetlen gólt szerzett Farkas Zoltánnal nem hosszabbítottunk szerződést. 
 
“Érkezett azonban három komoly erősítés: Hajas Attila és Németh Attila féléves kitérő után visszatért a Klubhoz, de igazi “nagyágyút” is igazoltunk. Forró Gyula a Kecskemét, az  Újpest és a Puskás Akadémia csapataiban hat évem át szerepelt az NB I-ben, míg Dárdai Pál idején válogatott is volt. A 34 éves, rutinos, ballábas védő erőnléti edzőként dolgozik klubunknál, és úgy döntött, ebben a szezonban felveszi a Bányász mezét. További két játékossal tárgyalásban állunk, így a jelenlegi, tizenkilenc fős keretünk még bővülhet.”
 
A Bányász vezetőedzője, Gyürki Gergely komoly edzésprogramot alakított ki. A csapat a napi edzések mellett öt edzőmérkőzést is vív a július 31-i rajt előtt. Első alkalommal július 9-én, szombaton a Gyirmót otthonában lép pályára Csapatunk."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC