nb1.hu

8-nál is több gól lehetett volna a Paks meccsén – reakció

Pethő igazán elemében volt.

NB III, Közép csoport, 11. forduló: 
PAKSI FC II – Hódmezővásárhelyi FC 7 – 1 (3 – 0)                
Paks: Rácz, Lorentz (Lakatos-Lengyel 77’), Gévay, Volter (Varga 56’), Süvöltös, Gyurkits, Szabó B., Pethő (Zoltán 77’), Budai (Görög 46’), Szekszárdi, Kovács (Artner 63’). Vezetőedző: Kindl István     
Hódmezővásárhely: Weszelovszky, Pilán (Bány 63’), Huszár (Zahorán 24’), Odrejó, Németh (Molnár 24’), Bata, Mezei (Hegedüs 24’), Povázsai, Kiss, Orosz, Tapiska 
Gólszerző: Gyurkits 2’, Pethő 7’, 53’, 57’, 75’, Süvöltös 20’, Gévay 61’, ill. Kiss 71’ 
 
ÍME, A PAKS BESZÁMOLÓJA:
 
"Mindenekelőtt fontos megemlítenünk, két alapemberünk, Debreceni Ákos és Vas Gábor nélkül léptünk pályára, akik jelenleg az U19-es válogatottnál bizonyítanak napról napra.  A kezdő sípszótól kezdődően nyomást helyeztünk ellenfelünkre, amit már a második percben góllal tudtunk nyomatékosítani. A Hódmezővásárhelynek csak szórványos támadásokat engedtünk, melyből azért néha eljutottak a kapunkig. Magabiztosan futballoztunk, sorra jöttek a gólok, és találataink mellett még kapussal szembeni ziccereket is hibáztunk. A szünetben 3-0-ra vezettünk, a második játékrészt pedig hasonló mentalitással játszottuk végig, és a további góljainkon túl megközelítőleg további négy-öt hatalmas lehetőségünk is adódott. Vendégeink támadásait még azelőtt hatástalanítottuk, mielőtt azok veszélyessé váltak volna. Sajnos Lorentz Márton komolynak tűnő sérülést szenvedett, miután a vállára esett, és a mentő szállította el. Védőnknek ezúton is jobbulást kívánunk! 
 
Kindl István: „Minden edző álma lehet ez a fajta kezdés, amivel ezúttal előrukkoltunk. Készültünk erre, megbeszéltük, hogy a zord időjárást és a kora délelőtti időpontot a magunk javára fordítjuk, és rögtön a kezdő sípszótól frissek, élesek leszünk. Ezt sikerült meglovagolnunk. A hét rúgott gól mellett további számtalan ziccert elhibáztunk, de érdekesség, hogy eddig talán még egyik ellenfelünknek sem adódott ennyi lehetősége ellenünk, mint a Hódmezővásárhelynek. Helyzeteink sokasága miatt mi maximálisan megérdemeltük, hogy ennyi gólt szerezzünk, viszont ellenfelünk játéka alapján ők nem érdemeltek ennyit találatot. A siker kulcsa ott volt, hogy ma a minőséget játékosaink tették a pályára.”
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC