60 éves lett Hannich Péter, az ETO legendás játékosa - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

60 éves lett Hannich Péter, az ETO legendás játékosa

NB3.hu - 2017. March 30. Thursday 12:00
Győr – Az Üllői úton szerzett gólja élete legszebb emléke

 

A 60. születésnapját ünneplő Hannich Péternél több gólt (118) senki nem szerzett az ETO színeiben, az első osztályban. Volt az NB I gólkirálya, szerepelt világbajnokságon, játszott Franciaországban Arséne Wenger csapatában.

 

A labdarúgás szeretetét a családjából hozta magával. Édesapja, Hannich Andor a MÁVDAC villámgyors csatára volt (Hadnagy néven is játszott), a nagybátyja, Hannich József pedig a negyvenes években az ETO első osztályú futballistája volt.

 

„Édesapám vitt le a mostani megyei kórház területén álló DAC-pályára. Tizenhét évesen szerepeltem először a felnőtt- csapatban. A Budafokkal játszottunk az NB II-ben, nyertünk kettő-egyre és az egyik gólunkat én szereztem. Három évet töltöttem a DAC-ban, majd átkerültem az ETO-hoz. Értékes igazolás lehettem, mert az előző klubom három játékost is kapott értem az ETO-tól" – mondta mosolyogva Hannich Péter a Kisalföldnek. Még az év nyarán debütált a legjobbak között, majd bekerült az utánpótlás-válogatottba is.

 

Károly úgy érzi, az NB III-ban a PMFC a csúcs - NB3.hu

„Életem egyik legnagyobb élménye, amikor szakadó esőben 1982 áprilisában az Üllői úton négy-háromra legyőztük a Fradit. Utána a Pécs elleni bajnokavatón én szereztem a csapatunk századik gólját abban a bajnokságban. Szívesen gondolok a Debrecen elleni nyolc-egyre vagy az Ózd felett aratott kilenc-kettes győzelemre is. Mi volt a titka az akkori csapatnak? Elsősorban Verebes József személyisége, aztán a játékosok tudása, mentalitása. Nem szabad elfelejteni, hogy a jelenleginél még jobb volt a magyar foci, ezért is tartom nagy dolognak, hogy meg tudtuk védeni a bajnoki címet, majd utána még kétszer ezüst-, egyszer pedig bronzérmesek lettünk.”

 

Hannich Péter lett 1982-ben az NB I gólkirálya. Abban az esztendőben rendezték a spanyolországi világbajnokságot.

 

„Minden labdarúgó álma, hogy vb-n szerepeljen, ezért is sajnálom, hogy amikor a legjobban ment a játék, akkor nem jutottam ki az 1982-es világbajnokságra.”

 

Négy esztendővel később viszont Hannich Péter ott lehetett Mexikóban, pályára is lépett, egy félidőt játszott Franciaország ellen. A kiváló középpályás ekkoriban Franciaországba szerződött az AS Nancy együtteséhez. Itt az azóta világhírűvé vált Arséne Wenger kezei közé került, ő lett az edzője.

 

„Sokat tanultam Wengertől. Elsősorban a profi gondolkodást és hozzáállást, bár azt furcsálltam, hogy a csapatban többször is jobbszélsőként vett figyelembe.”

 

Másfél év múlva Hannich hazatért és egy rövid ETO-beli szereplés után követte Verebes Józsefet az MTK-ba. A kék-fehéreknél három bajnokságot játszott végig, onnan Ausztriába vezetett az útja. A Mattersburg megbecsült játékosaként negyven esztendős koráig futballozott.

 

A játékospályafutása befejezése után edzőnek állt, dolgozott többek között az ETO-nál, Gyirmóton, Pápán, Mosonmagyaróváron, legutóbb pedig Csornán. Közben évekig volt az ETO futsalcsapatának sportigazgatója.

 

„Ha mindent mérlegre teszek, akkor elégedett lehetek azzal, amit játékosként elértem: válogatottságok, bajnoki címek, a mai napig én vagyok az ETO NB I-es gólrekordere. A karrierem alakulásában sokat köszönhetek a családomnak, mert mindig segítettek és mellettem álltak.”

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 12. 02. 22:11

Felkészülés: szlovák ellenfelet vert a Mezőkövesd

Higgadt volt a kapu előtt Kuttor Attila együttese.
2022. 12. 02. 21:21

Magyar Kupa: mumusával találkozik az MTK - reakció

Kemény feladat előtt a női csapatok.
2022. 12. 02. 17:47

Superliga: magabiztos győzelmet arattak Varga Rolandék 

Kapaszkodik a Sepsi a tabellán. 
2022. 12. 02. 16:34

Kisvárda: megműtötték a magyar középpályást

Kiderült, mikor térhet vissza. 
2022. 12. 02. 20:13

DVTK-Haladás: Kuznyecov a szurkolókra is számít - reakció

Folytatnák a sorozatot.
2022. 12. 02. 12:52

Nyíregyháza: már nem Huszák Géza irányít

Hivatalos bejelentés.
2022. 12. 02. 19:14

Érd-Komárom: motiváltak a hazaiak - reakció

Revansot venne a Komárom.
2022. 12. 01. 20:49

Megkapta a büntetését a paksi edző

A bicskei játékost is eltiltották.
2022. 12. 02. 15:54

Vb: a Celtic is szerződtetné a Fradi kiszemeltjét

Skóciában is szívesen látnák a támadót.
2022. 12. 02. 14:01

Mezőkövesd: a Fraditól érkezett utánpótlás válogatott 

Hivatalos bejelentés.
2022. 12. 01. 18:39

Új klubigazgatója van az ETO-nak, Kiprich Józsefnek üzentek a gyirmótiak

Levizsgázott a Szeged edzője.
2022. 11. 30. 21:31

Sokba került a dorogi szurkolók viselkedése

Törzsszurkolóját gyászolja a Békéscsaba.
2022. 11. 30. 18:58

Másodjára tört borsot a Győr, Aczél Zoltánék orra alá - reakció

Nem sikerült a idényzáró a fővárosi csapatnak.
2022. 11. 29. 20:56

Győrben zárja az évet Aczél Zoltán csapata - reakció

Bővültek a Kerület variációs lehetőségei.
2022. 12. 02. 13:05

A-licenc: Huszti és Leandro is levizsgázott 

Tizennyolcan szereztek képesítést.
2022. 12. 02. 11:49

Könyv készült a Ferencváros edzőiről

Mindenki számára vonzó a zöld-fehérek kispadja.
2022. 12. 02. 11:19

Vidi: egyre biztosabb a bukaresti középpályás érkezése

Folynak a tárgyalások.
2022. 12. 02. 10:11

Honvéd: újra edzésbe állt a csapat - képek

Sikeresebb tavaszi szereplés a cél.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló49
2Putnok FC39
3Körösladányi MSK34
4Karcagi SE33
5DEAC32
6DVSC II.32
7BKV Előre29
8Facultas-Tiszafüredi VSE28
9Pénzügyőr SE27
10Aqua-General Hajdúszoboszló27
11Füzesgyarmati SK27
12FC Hatvan26
13Vasas FC II.25
14DVTK II.24
15Eger SE23
16Kisvárda Master Good II.23
17Sényő-Carnifex FC17
18Jászberényi FC16
19Termálfürdő FC Tiszaújváros14
20Békéscsaba 1912 Előre II.9
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE44
2Hódmezővásárhelyi FC41
3Dunaújváros39
4ESMTK38
5Újpest FC II.34
6Szekszárdi UFC30
7Budapest Honvéd-MFA II.28
8MTK Budapest II.24
9Meton-FC Dabas SE22
10Paksi FC II.22
11PTE-PEAC21
12Majosi SE20
13Ceglédi VSE19
14Ferencvárosi TC II.18
15Kecskeméti TE II.16
16Monor15
17Balassagyarmati VSE13
18Bánk-Dalnoki LA13
19Makó FC11
20Szolnoki MÁV FC10
TABELLA - NYUGAT
1Tatabányai SC46
2Practical VLS Veszprém45
3FC Nagykanizsa41
4III. Kerületi TVE36
5Puskás Akadémia FC II.35
6ETO Akadémia35
7Érdi VSE32
8Kaposvári Rákóczi FC30
9Budaörs27
10Komárom VSE26
11Gyirmót FC Győr II.26
12Bicskei TC26
13Balatonfüredi FC26
14MOL Fehérvár FC II.25
15Kelen SC23
16ZTE FC II.17
17Technoroll Teskánd KSE15
18Csornai SE11
19Móri SE7
20Zsámbéki SK6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!