nb1.hu

3 klub is vinné az Eger 17 éves magyar korosztályos válogatott tehetségét

Elmesélte, hogyan fogadja el az egyik ajánlatot.

Berobbant az Eger SE csapatába a Vasas Kubala Akadémiától nyáron érkezett Nagy-Kolozsvári Dániel. A 17 éves, korosztályos válogatott futballista tehetsége az NB III-as felnőttgárdában egyértelműen érvényre jutott. Ezek után nem meglepő, hogy hosszabb távot a jövőt nem az ESE jelenti számára.
 
Néhány kérdés és a réjuk adott válasz a heol.hu interjújából:
 
"Első felnőtt idényét milyennek értékeli? Fél év távlatából jó döntésnek bizonyult, hogy nyáron az Eger SE-hez írt alá?
Azt, hogy kiléptem az akadémiai környezetből és megmérettem magam a felnőttek között, azt nem bántam meg – válaszolta Nagy-Kolozsvári Dániel. – Habár abban az időszakban, amikor edzeni sem tudtunk, támadtak kétségeim. Összességében abban reménykedtem, hogy az NB III erőssége éppen az a szint, ahol alapember lehetek egy jó csapatban és ez a várakozásom teljesült. Akkor van egy játékos jó helyen, ha kezdőként számolnak vele, vagy – és még inkább – meghatározó szereplője a csapatnak. Ilyen értelemben túl korán túl magas osztályba igazolni és ott csak epizódszerepeket kapni nem annyira segíti a fejlődést.
 
 

HEOL – Az Eger SE 17 éves válogatottja bővelkedik az ajánlatokban

Berobbant az Eger SE csapatába a Vasas Kubala Akadémiától nyáron érkezett Nagy-Kolozsvári Dániel. A 17 éves, korosztályos válogatott futballista tehetsége az NB III-as felnőttgárdában egyértelműen érvényre jutott. Ezek után nem meglepő, hogy hosszabb távot a jövőt nem az ESE jelenti számára.

 
Melyik poszton szerepelne, ha önön múlna a döntés?
Ez érdekes kérdés, mert a Vasasban és a korosztályos válogatottban is éveken át védekező középpályást játszottam, pedig nem a védekezés és nem a sok futás az erősségem. De legalább fejlődtem ezekben a képességekben is. A rúgótechnikám és a helyzetfelismerő képességem jelenti a két igazi erősségemet, ezeket pedig talán támadó középpályásként, vagy úgy nevezett árnyék ékként tudnám  leginkább kamatoztatni.
 
Elképzelhető a téli klubváltás, vagy várhatóan tavasszal is Egerben futballozik, azaz van-e érdeklődés, sikerült-e felhívni magára a figyelmet?
Arra nem panaszkodhatok, hogy ne lennék szem előtt, három NB II-es klub is megkeresett. Ezen ajánlatok közül egyet úgy fogadok el, hogy januárban előszerződést kötök velük, mely szerint nyártól kezdődően igazolok át. Vagyis tavasszal még Egerben szerepelek. Teszem ezt azért is, mert ezt ígértem meg Harmati Péternek, amikor idejöttem és azért is, mert szerintem ez a saját érdekem is. Itt számítanak rám, stabil alapembernek érzem magam, míg az NB II-ben egyelőre még csak a jövő reménysége lennék, magyarul: kiegészítő játékos.
 
Tavasszal milyen Egert látna viszont a pályán?
Abban reménykedem, hogy az edzések magasabb színvonala jelentősen javítja majd a csapat teljesítményét. Megjelenhet ez a labdabiztonságban, a kondíciónkban, de még a kevesebb sérülésben is. Továbbá örülnék annak is, ha sikerülne egy-két csatárt igazolni. Most úgy látom, az sem lesz már probléma, hogy ne látnának el bennünket megfelelő taktikai elemekkel. Szóval úgy vélem, jóval eredményesebb tavaszi időszak vár ránk.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC