nb1.hu

16 éves, volt meccs, amin 10 gólt lőtt, felvitték a nagyokhoz

Érd – Hatalmas tehetséget gondozhat a listavezető edzője.

Már ősztől a felnőtt csapattal edz, lent volt a martfűi edzőtáborban is, s az NB II-es Szolnoki MÁV FC elleni felkészülési meccsen debütált a még csak tizenöt éves játékosunk, Pintér Olivér, aki az FTC II ellen is lehetőséget kapott, de az U16-os korosztályban volt olyan meccs idén, ahol tíz gólt szerzett.

 

„Jelen pillanatban az Érdi VSE egyik legtehetségesebb játékosa utánpótlásszinten, tehát nem véletlen, hogy velünk edz.” – fogalmazott a még csak 15 éves középpályással, Pintér Olivérrel kapcsolatban Limperger Zsolt.

 

„Nagyon jó érzés, hogy ezt mondta a mester.” – reagált a fiatal labdarúgó, aki a Szolnoki MÁV FC után az FTC II ellen is lehetőséget kapott a felnőttek között. S érezhetően vitte őt a bizonyítási vágy, hiszen többször talán túlságosan is keményen lépett oda az ellenfeleknek (felkészülési mérkőzéshez képest), ám annyi bizonyos, hogy ha ilyen úton halad Pintér Olivér, akkor hamar a kezdőcsapatban találja magát, mivel hasznosan játszott, s a Fradi II ellen sem lehetett érzékelni, hogy esetleg lefelé kilógna a mezőnyből. Sőt…

„Nagyon fárasztó volt, sok, napi három edzéssel.” – folytatta a tehetség, majd arra a felvetésünkre, hogy milyen a felnőttekkel edzeni, játszani tizenöt évesen azt mondta: „Az elején nagyon rossz, nem is feltétlenül rossz, de féltem, hogy felnőttek ellen kell játszanom. Most viszont már egyre jobban kibontakozom.”

 

Posztja szerint Pintér Olivér belső középpályás, azaz elvben a csapat másik saját nevelésű játékosát, a télen távozó Csizmadia Zoltánt kellene pótolnia. „Elég nehéz feladat lenne. Nekem csak jó szempont, pozitívum, hogy ott edzhetek. Kárba nem fog veszni az itt megszerzett tudásom.” – mondta ifjonc labdarúgónk. Pintér Olivér 2001. június 5-én született. Két bátyja közül Pintér Dominik is Érden kezdett el focizni, azóta az NB III másik listavezetőjének, a Középcsoportban szereplő Szigetszentmiklósnak a játékosa, míg Nikola az Érdi VSE-ben pallérozódik. Olivér idén az U17-es, az NB III Középnyugati csoportjában szereplő csapatunkban tizenkét meccset végigjátszott, ez alatt tizenegyszer volt eredményes, de emellett az U16-os csapatnál is szokott játszani. A Pest Megyei II. osztályban szereplő korosztályban öt meccsből háromszor kezdőként, kétszer csereként kapott lehetőséget, ám ehhez képest tizenhat (!) gólt szerzett, a Péteri SK elleni 20–0-ra megnyert találkozón csapatunk góljainak fele, azaz tíz találat az ő nevéhez fűződik!

    

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC