NB III-as focihírek
minden mennyiségben

Nagyon komoly célokat fogalmazott meg a rutinos csatár

2018. október 11. csütörtök 19:39  | Nagy Benjámin
NB3

Egyértelműek a tervei!

 

Simon Attila, a Szolnok csatára nyilatkozott az nb3foci.hu-nak. A rutinos játékos komoly célokról beszélt.

 

"Én nem azért jöttem, hogy hosszú évekig az NB III-ban tanyázzak. Valóban az volt az első kérdésem, hogy cél-e a visszajutás, mert én csak egy vben gondolkodom a harmadosztályban. Hála Istennek ott tudunk lenni az élmezőnyben, tartjuk a lépést a többi csapattal. Nagy múltú együttes vagyunk, remek az infrastruktúra, jók az edzések, így bízom benne, hogy sikerülni fog. Mostanra már a tabella nagyjából tükrözi a realitást. Úgy gondolom, hogy rajtunk kívül a Jászberény és az ESMTK lehet még esélyes a feljutásra. Ott vannak még a húszpontos sényőiek is, ami egy nagyon szép eredmény, de szerintem ők hosszútávon ki fognak szállni a versenyből. Hazai pályán 4-1-re, simán megvertük őket, de azóta igen tisztességesen menetelnek. Tiszteljük az ellenfeleinket, de igyekszünk csak magunkkal foglalkozni, és a saját játékunkat játszani. Mindenkire szeretnénk ezt ráerőltetni, s akkor hosszútávon mi leszünk a dobogó csúcsán."

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU

SPORT365.HU