Nagy bajba sodorhatta magát a Vidi - eredmények, tabella - m.nb3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben

Nagy bajba sodorhatta magát a Vidi - eredmények, tabella

2019. March 23. Saturday 13:23  | Kvanduk Bence
NB3

A Puskás megérkezett az élmezőny sarkára.

Nyugati csoport
 
MOL Vidi FC II–Ménfőcsanak ESK 1-1 (0-1)
Puskás Akadémia FC II–THSE-Szabadkikötő 3-2 (1-1)
 
A Puskás Akadémia szája íze szerint alakult az NB III-as forduló délelőtti nyitó meccsei. Már a harmadik percben megszerezték a vezetést egy öngóllal, a THSE ellen, Gál juttatta saját kapujukba a labdát. Az első félidő hajrájában viszont Soós javította társa hibáját és egyenlített. A második játékrészben viszont hamar eldöntötte a meccset a felcsúti alakulat, az 55. percben Kocsis, majd a 61.-ben Szabó volt eredményes. Nem sokkal később Soós ismét visszaadta csapatának a reményt, de több gól már nem született. Ezzel a Puskás, ha csak ideiglenesen is, de leszakította magáról a Pápát és megérkezett a dobogósok nyakára.
 
A Vidi tartalékjai kevésbé örülhettek. Hazai pályán az első negyedóra végéhez közeledve hátrányba kerültek a Ménfőcsanak ellen. Erre a második játékrész elején tudtak válaszolni, amivel be is állították a végeredményt. A kiesés ellen küzdő csapatnak nagyon fontos lett volna a három pont, és bár ezzel a döntetlennel is megelőzték a Dunaharasztit, riválisuknak elég egy pontot szerezni, hogy ismét előttük álljanak, nem beszélve arról, ha az utolsó Pénzügyőr nyer ma, akkor beéri őket.
 
A tabella a linkre kattintva elérhető.
 
Később:
 
2019. 03. 23. 15:00 FC Nagykanizsa–FC Ajka
2019. 03. 23. 15:00 Sárvár FC–Dunaharaszti MTK
2019. 03. 23. 15:00 Komárom VSE–III. Ker. TVE
2019. 03. 23. 15:00 Érdi VSE–Tarr Andráshida SC
2019. 03. 23. 15:00 Csepel FC–BKV Előre
2019. 03. 23. 15:00 Pápai Perutz FC–Pénzügyőr SE
 
Keleti csoport
 
2019. 03. 23. 15:00 Putnok FC–Cigánd SE
2019. 03. 23. 15:00 Termálfürdő Tiszaújváros–ESMTK
2019. 03. 23. 15:00 Nyírbátori FC–DVTK II
2019. 03. 23. 15:00 Sényő-Carnifex FC–Szolnoki MÁV FC
2019. 03. 23. 15:00 Gyöngyösi AK–Debreceni EAC
2019. 03. 23. 15:00 Füzesgyarmati SK–Eger SE
2019. 03. 23. 15:00 SBTC–Tállya KSE
2019. 03. 23. 15:00 Sajóbábony VSE–Jászberényi FC
 
A tabella a linkre kattintva elérhető.
 
Közép csoport 
 
2019. 03. 23. 15:00 Szekszárdi UFC–SZEOL SC
2019. 03. 23. 15:00 Rákosmente KSK–Iváncsa KSE
2019. 03. 23. 15:00 Taksony SE–Szeged-Grosics Akadémia
2019. 03. 23. 15:00 FC Dabas–Dunaújváros
2019. 03. 23. 15:00 Paksi FC II–Kozármisleny FC
2019. 03. 23. 15:00 Kecskeméti TE–Hódmezővásárhelyi FC
2019. 03. 23. 15:00 PMFC–Budapest Honvéd-MFA II
2019. 03. 23. 15:00 Makó FC–Szentlőrinc SE
 
A tabella a linkre kattintva elérhető.

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU