NB III-as focihírek
minden mennyiségben

Felajánlotta a lemondását a Pécs edzője

2018. október 11. csütörtök 12:14  | Simon Zoltán
NB3

Még nem dőlt el, maradhat-e valamilyen minőségben.

Hivatalosan ugyan még senki sem erősítette meg, de bama.hu biztos forrásból úgy értesült, hogy a PMFC labdarúgócsapatánál menesztették a vezetőedzőt, Sárai Györgyöt. A Rákosmentétől hazai pályán elszenvedett 4–1-es vereség megpecsételte Sárai György sorsát. Információink szerint a csúnya fiaskó miatt a vezetőedző úgy érezte, illik felajánlania a lemondását, amit a klub vezetősége elfogadott.
 
Sáraival valóban nem szerepelt túl fényesen a csapat (jelenleg a 14., vagyis kieső helyen áll), igaz, gyakorlatilag mindenki erre számított a szezon rajtja előtt. Talán nem véletlen, hogy épp ő lett a vezetőedző – más nem nagyon akarta elvállalni… A szakembert egyébiránt belső körből húzták elő, hiszen ő volt a PMFC szakmai igazgatója, ám felnőtt csapat vezetőedzőjeként még nem sokat tett le az asztalra, ebben a minőségben kifejezetten tapasztalatlannak számított. Az biztos, hogy az NB III.-as együttesnél nem számítanak rá a továbbiakban, ám úgy tudjuk, még nem dőlt el, más minőségben maradhat-e a PMFC-nél.
 
A klub edzője helyi legendák közül kerülhet ki, további részletek a linkre kattintva érhetőek el.

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU

SPORT365.HU